Épül a PORTA: Tiringer Ferenc-kör alakul
Gábor Ildikó, a kecskeméti Piarista Gimnázium történész tanára kezdeményezésére, a Köztér Munkacsoport egyik egységeként, újabb szervezet kezdi meg munkáját hamarosan a PORTA EGYESÜLET égisze alatt: a Tiringer Ferenc-kör. A szervezet munkaprogramját kidolgozó kutató a következő feladatok megvalósítását látná jónak:
- a TIRINGER FERENC KÖR összefogja mindazokat a civil személyeket, intézményeket, szervezeteket, akik készek Tiringer Ferenc aranykoszorús műlakatosmester és iparművész szellemében önzetlenül tevékenykedni Kecskemét és környéke iparművészeti értékeinek megmentésében és ápolásában
- a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Műemlékek Állami Gondnokságának állásfoglalásával összhangban felméri a városban lévő iparművészeti emlékek állapotát, és javaslatot tesz a szükséges intézkedésekre
- kapcsolatot tart az ezen értékeket védő városbeli mesterekkel, iparos testületekkel illetve egyéb szervezetekkel és mozgalmakkal
- elsősorban a névadó, de más mesterek a térségben fellelhető műlakatos munkáinak állagvédelme, restaurálása, megmentése támogatók, szponzorok és pályázatok segítségével
- e tárgykörben ismeretterjesztő, turisztikai és szakmai kiadványok publikálása, éppen ezért keressük azokat az aktivistákat akiket érdekel, foglalkoztat az iparművészet és a ránk maradt kincsek megmenmtése. szimpóziumok tartása
A kör megalakulása 2006. szeptember végén várható.
Az érdeklődők a PORTA Egyesület Végh Mihály téri központi irodájánál illetve a Kecskeméti Lapok Szerkesztőségénél (Kecskemét, Szabadság tér 1/a.) jelentkezhetnek, de a 30/ 9251654-es mobil számon, illetve a 06/76/486 100-as telefonon is adunk tájékoztatást. E-mail: [email protected].
Tiringer Ferenc élete és munkásságta
Sárbogárdon született 1875. november 25-én. A tizenhárom testvér közül ő uradalmi kovácsinas lett, öt évig verte a vasat, patkolta a lovakat, amíg felszabadították. 1894-től az ország egyik legkiválóbb mesterénél, Jungfer Gyulánál sajátította el a műlakatosság gyakorlati és elméleti alapjait, majd európai vándorútra indult. 1896 augusztusától fél éven át Franz Opelka bécsi épület- és műlakatos műhelyében dolgozott, közben a Bécsi Állami Kézműipari Iskola esti és vasárnapi előadásait látogatta. Ezután hat esztendőt töltött Münchenben, ahol felváltva fél évig dolgozott - hogy előteremtse a megélhetéshez szükséges pénzt - majd fél évig tanult. Bizonyítványai tanúsítják, hogy 1899-1901 között a Müncheni Kézműipari Iskola továbbképző kurzusait látogatta.
Ezután Mannheim, Frankfurt am Main, Lipcse, Drezda, Berlin, Párizs és Katowice voltak útjának állomásai; többnyire, mint művezető dolgozott. Tiringer akkor került külföldre, Németországba és Párizsba, amikor a szecesszió diadalát ülte. Őt is megérintette a lart noveau floreális nagy hulláma. Bár számos munkát küldött haza az iparművészeti kiállításokra, az egyetlen ebből az időből származó, jelenleg is Magyarországon lévő művéről tudunk: az 1901-ben készített Táncosnő című domborműve, mely egy áldozati táncot járó görög nőt ábrázol.
1903-ban érkezett Budapestre, ahol az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola ötvös vendéghallgatójaként az 1903/04-es tanévben első díjat nyert egy "kiválóan tervezett szenteltvíztartóval". 1904. február 6-án Teichner Ádámmal megalapították a Tiringer és Teichner céget, ami öt hónap múlva felbomlott; és Tiringer Ferenc a Pozsonyi Állami Fémipari Szakiskolában nyert szaktanári állást, melyből - saját kérésére - 1907 áprilisában kapott felmentést.
1906-ban feleségül vette Székely Erzsébetet, akivel 1907-ben telepedett le Kecskeméten. 1907. május 6-án 25-ös szám alatt jegyezték be az iparlajstromba. Kezdetben apósa, Székely Sándor tűzhely- és kályhakészítő lakatosmester műhelyében dolgozott. Az indulás küzdelmes és nehéz volt "egy faládára szerelt satuval kezdte meg műlakatos tevékenységét. A nappal kovácsolt kilincseket este feleségével együtt befestették, és csomagolva vitték a postára feladni.
"Az a férfiú, aki külföldön a legjelesebb műhelyekben munkájával elismerést vívott ki, Kecskeméten szánalmas mosolynál egyebet nem tudott elérni. A szívós magyar ember ekkor a lehetetlennel határos cselekedetre szánta el magát. Kecskemétről szállított Ausztriába és Németországba ornamentális és figurális műlakatos munkákat. Az, aki ismeri Ausztria és Németország fejlett műlakatos iparát, bizonyára csodálkozással hallja, hogy Tiringer munkáit e piacok örömmel vették fel. Időközben lassacskán Magyarországon is kezdték készítményeit megismerni és a vevőközönség belátta, hogy egy kézimunka a sajtolt gépmunkáknál többet ér, és szívesebben fizet néhány fillérrel többet egy-egy tökéletes kézimunkáért, mint ízléstelen tömegárúért."
Tiringer Ferenc rövidesen az élvonalba került és a helyi iparostársadalom szerény, halk szavú, de annál inkább megbecsült vezetője lett. 1908 decemberében az ipartestületi gyűlés jegyzőkönyvében, 1909-ben pedig a Polgári Kör tagnévsorában bukkan fel először a neve. Az 1910-es Kecskeméti Nagy Képes Naptárban még csak az iparosok címjegyzékében szerepel, de ezután már ott találhatjuk az evangélikus egyháztanácsosok névsorában és a Kecskeméti Vasipari Termelő Szövetkezet igazgatóságában, a tanonciskola felügyelő-bizottságában és az Ipartestület elöljárói között is.
Az 1910/11-es tanévben tanítványai már szép sikereket értek el a kiállításon, ő maga pedig a fémipari csoportban volt bírálóbizottsági tag. Hírnevét hamarosan anyagi gyarapodás is kísérte. Megvette a Mikes u. 3. szám alatti házrészt és ehhez kapcsolta 1911-ben a Mikes u.5. szám alatti telket, így meg tudta nagyobbítani műhelyét. A család 1913-ban a Mikes u.1. szám alá költözött, itt volt az alkalmazottak öltözője és a rajzterem is.
A Tiringer cég az I. világháború előtt 20-25 alkalmazottal dolgozott. Áruválasztékának bőségét jól példázza egy német-francia nyelvű katalógus. Készítettek kapukat, kapubetétrácsokat, kilincseket, zárcímeket, lépcső-, ablak-, erkélyrácsokat; csillárokat, falikarokat, egyéb lakberendezési tárgyakat; sírrácsokat, sírkereszteket, domborított családi címereket, emléktáblákat.
Kecskeméten kívül munkáit megtalálhatjuk: Budapesten, Vácott, Kőszegen, Fertődön, Sárospatakon, Miskolcon, Nagykörösön, Ágasegyházán, Tiszaugon, Kiskunfélegyházán. A cég - az iparkamara, illetve az Iparművészeti Társulat közvetítésével - jelentős exporttevékenységet folytatott. Szállított Ausztriába, Romániába, Német-, Francia-, Olasz-, Spanyol-, Görög-, Török-, Oroszországba; Angliába, Ausztráliába, Dél-Amerikába és Afrikába.
1925-ben az ezüstkoszorút, 1928-ban - az első világháborúban hősi halált halt ipartestületi tagok emléktáblájáért - pedig a szakma legnagyobb kitüntetésének számító aranykoszorút kapta meg, mert "költő és művész volt ő, aki nem rímekben, vagy rideg márványban fejezte ki szárnyaló gondolatait és lelkének virágait, hanem a rideg vasban, amelynek életet és szépséget adott."
(Részlet: Gábor Ildikó: A kecskeméti iparosság a dualizmus korában c. könyvéből)
(Képünkön: TIRINGER FERENC 1934.)
