A közös éneklés közösséggé formál – A százéves kecskeméti Benedictus énekkar
A katolikus főplébánia egyházi énekkarát Póta Aladár alapította, 1920-ban. Hat évvel korábban Kisújszálláson volt kántortanító. Amikor kitört az I. világháború, besorozták katonának. 1918 nyarán, a világégés utolsó évében, még frontkatonaként az újságban olvasta a pályázati felhívást, hogy a kecskeméti nagytemplom főkántori állást hirdet. Sürgönyben jelentkezett a pályázatra. Gondviselésszerű, hogy akkoriban éppen szabadságot kapott, így tizennégy napra hazautazott, jelentkezett a főplébánián, meghallgatták, és a harminc pályázó közül elnyerte az állást. Ezután visszament az olasz frontra, ahol hadifogságba esett. Egy évvel később, 1919 decemberében szabadult, ekkor végre elfoglalhatta a nagytemplomban a főkántori állását.
Jobbágy Lajos a kezdetekre emlékezve úgy fogalmaz: nagyon nehéz idők voltak ezek, az orgona – ami egy ilyen nagy templomban elengedhetetlen – használhatatlan állapotban volt. Egy rozoga harmóniummal próbálták pótolni, ami lehetetlennek bizonyult. Az új orgona 1929-ben készült el egy özvegyasszony negyvenkétezer pengős támogatásából. Még annak az évnek a decemberében Hanauer Árpád István váci püspök szentelte föl a hangszert.
A római katolikus egyházi énekkar 1920-ban alakult meg, ötvenöt lelkes férfival. Öt évvel később csatlakoztak hozzájuk a lányok és az asszonyok, így létre jött a vegyes kar, amely egészen 1950-ig Póta Aladár irányításával működött a Belügyminisztérium által is nyilvántartott egyesületként. A nagytemplom zenei élete a katolikus kórus megalakulása után pezsdült fel igazán. Lassanként országos hírűvé vált az énekkar, 1932 szeptemberében a rádióban is felléptek egy ötvenperces élő adásban. Egyházi és világi szerzeményeket is énekeltek, klasszikusokat – főleg Bachot –, de kortárs szerzők – Bárdos Lajos, Koudela Géza – műveit is. A korabeli sajtó beszámolói szerint egész Kecskemét őket hallgatta, óriási sikerük volt, a kritika is pozitívan nyilatkozott róluk.
Jobbágy Lajos arról is beszélt, hogy az újságok tudósításai alapján egyértelmű:
ez a kórus nem csupán egy katolikus énekkar volt, hanem élő, pezsgő társadalmi szervezet is,
amelynek elnöki tisztét a mindenkori polgármester töltötte be. (Ma már ez nem így van, bár a kórusnak tagja a szentkirályi polgármester.) A város tekintélyes lakói nem csak énekesként vettek részt a kórus munkájában, hanem különböző tisztségeket is betöltöttek.
Jobbágy Lajos érdekességként említi, hogy a két világháború között a nyolcvan-kilencvenezer lakosú Kecskeméten ötvenötezer hívő tartozott a főplébániához. A vasárnapi szentmiséken több ezer, az úrnapi körmeneten húszezer ember volt jelen. Virágzott a katolikus élet a városban, és ebben kiemelkedő szerepet vállalt magára a főplébániai kórus. Nemcsak a templomban énekeltek, hanem a legkülönbözőbb társadalmi rendezvényeken jótékonysági előadásokon, zászlóavatásokon, püspök- és harangszentelésen is. Többezres közönség előtt mutatták be a János vitézt és több más, világi darabot is. Az pedig természetes volt számukra, hogy minden évben előadták a passiójátékot a főtéren vagy a színházban. Szinte nem volt olyan hét, hogy ne szerepeltek volna valahol, mindig hatalmas sikert aratva. Így ment ez a harmincas évektől kezdve egészen addig, amíg a II. világháború idején el nem érte Kecskemétet a front.
A kórus virágzó korszaka a II. világháború utáni években ért véget – mondta Jobbágy Lajos. Jegyzőkönyv tanúskodik arról, hogy az énekkart akkor már több mint huszonöt éve irányító Póta Aladár azt írta: a kommunisták térnyerése miatt szinte lehetetlenné vált a helyzet, mert az énekkarnak be kellene lépnie a Bartók Béla Körbe ahhoz, hogy egyesületként működhessen tovább. A Bartók-kör és az egyházi kórus célkitűzései azonban nem egyeztethetők össze, így az énekkar a régi formájában gyakorlatilag megszűntnek tekinthető. 1950-től kezdve már nem egyesületként, hanem egyházi énekkarként működött a kórus.
Az alapító Póta Aladár egyébként 1968-ig, tehát csaknem ötven éven keresztül vezette a kórust. Szép kort élt meg, 1977. július 8-án halt meg, 89 évesen, Kecskeméten. Ott is van eltemetve.
A szocializmus negyven esztendeje alatt a korábbinál sokkal szolidabb keretek között működött a kórus. Nem léphettek fel világi rendezvényeken, így színházakban sem, elmaradtak a rádiós szereplések is, csak a templomban énekeltek. A II. világháború után megcsappant az énekkari tagok létszáma, és odaveszett a kottatár is. Ez súlyos nehézséget okozott a kórus életében. A karácsonyi és a húsvéti ünnepkör egyházzenei szolgálatát azonban minden körülmények között ellátták.
1968-ban, Póta Aladár nyugdíjba vonulása után Szegszárdy Imre vette át a főkántori szolgálatot és az énekkar vezetését. Ő is egészen kiváló személyiség volt. Gyönyörű basszushangja betöltötte a hatalmas templomot. A kórus összejárt a lajosmizsei és a kiskundorozsmai énekkarral, közösen léptek fel, és kántortovábbképzéseket is tartottak.
A II. vatikáni zsinat utáni liturgikus megújulás idején Szegszárdy Imre ifjúsági kórust hozott létre, és már ekkor vászonra vetítette az énekek szövegét, hogy a hívek minél nagyobb számban kapcsolódjanak be az éneklésbe.
Mise előtt negyedórával még el is próbált velük néhány éneket. Sajnos 1992-ben, viszonylag fiatalon, ötvenhat éves korában meghalt. A helyét Nagy Péter vette át. Az ő idejében sok fiatal csatlakozott az énekkarhoz, és sokfelé jártak fellépni. Nagy Péter 2015-ig volt az énekkar vezetője, akkor ő is meghalt, mindössze negyvenhét évesen.
Jobbágy Lajos az 1980-as évek közepétől tagja az énekkarnak. A családjában a szülei és a nagyszülei is zenéltek, ő is kora gyermekkorától énekel, emellett orgonál is. A pannonhalmi bencés gimnáziumba járt, ott is érettségizett. Tagja volt Kilián atya kisebb és nagyobb gregorián kórusának is, majd a lajosmizsei énekkarban énekelt. Amikor a nyolcvanas évek közepén beköltözött Kecskemétre, csatlakozott a főplébánia kórusához. Egy időben mindkét gyermeke – lánya és fia is – vele énekelt a kórusban, a fia ma is aktív tag. Az éneklés az élete természetes része. Felidézi: amikor a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a megyei tanácsnál dolgozott osztályvezető-helyettesként, akkor is szerepelt az egyházi kórusban. Tudták ezt róla, de senki nem vonta kérdőre, hogy miért énekli Jézus szerepét a passióban.
A kórus jelenlegi vezetője és a nagytemplom kántora Liptainé Szeverényi Márta, a kecskeméti tanítóképző tanára, aki a kétezres évek közepe óta karvezetőként, karnagyként segítette az énekkar munkáját. Napjainkban harminc tagja van a kórusnak, a korösszetétel húsztól hetvenéves korig terjed, de többségben vannak a fiatalok. A tagok között akad ügyvéd, több pedagógus és zenész is. Heti egy alkalommal próbálnak, keddenként, és havonta legalább egy vasárnap énekelnek a szentmiséken. Ilyenkor a szertartás kezdete előtt egy órával mindig eléneklik az aznapi liturgikus énekeket. Az énekkar jelenleg klasszikus liturgikus kórusnak mondható. Gyakran adnak elő motettákat, de többszólamú miséket is énekelnek, Gounod- és Halmos-misét, gregoriánt, reneszánsz darabokat, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos kórusműveit. Legemlékezetesebb szerepléseik között tartják számon, hogy 2017 májusának első napjaiban Rómában énekelhettek a Ravasi bíboros által koncelebrált Mindszenthy József-emlékmisén. Tóth Tamásnak, a Pápai Magyar Intézet akkori rektorának segítő közreműködésével részt vehettek a pápai audiencián a Szent Péter téren, ahol együtt énekelhettek egy német kórussal, Ferenc pápa közvetlen közelében.
Az énekkar ősszel ünnepelte volna fennállásának századik évfordulóját, de a koronavírus-járvány miatt ez sajnos elmaradt. Ám Krisztus Király vasárnapján – ami egyébként a zene védőszentjének, Szent Cecíliának az ünnepe is volt – az egyik kórustag, a már említett szentkirályi polgármester és családja, illetve Jobbágy Lajos és fia, összesen hatan elénekeltek egy többszólamú Krisztus-vincitet, és a plébánosuk, Finta József érseki helynök az ünnepi szentmisét a százéves énekkar élő és elhunyt tagjaiért mutatta be.
Kérdésünkre Jobbágy Lajos arra is kitért, hogy
az énekkarban többen is vannak olyanok, akiknek a szüleik és a nagyszüleik is itt énekeltek már.
Példaként említi, hogy az egyik kórustaggal annak idején együtt énekelt a passióban Lajosmizsén, most a lányával kórustársak a nagytemplom énekkarában, az illető unokája pedig az ifjúsági kórus tagja.
A százéves énekkar egykori tagjaiból többen hivatásos énekesek vagy zenészek lettek. Mali Katalin például a tihanyi apátság orgonistája. Már 1998-ban, középiskolásként is orgonált a kórus egy marosvásárhelyi adventi koncertjén. Fülei Balázs, a kiváló zongoraművész is többször kísérte őket orgonán, de énekelt is a passióban. Ugyancsak gyakran kísérte a templomi énekkart Solt Péter orgonaművész, aki 2006 decemberében sajnos nagyon fiatalon, harmincnégy évesen hunyt el.
Jobbágy Lajos emlékeztet arra, hogy a kecskeméti nagytemplom 1993-ban a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Urunk mennybemeneteléről elnevezett társszékesegyháza lett. Ettől kezdve vannak itt érseki misék, pap- és püspökszentelések is. A kórusra is több kötelezettség hárul emiatt. Kecskemét már korábban is adott két főpásztort a magyar egyháznak, Révész István tábori püspököt és Kovács Sándort, aki hosszú ideig volt a szombathelyi egyházmegye vezetője. Bíró Lászlót pedig 1994-ben Kecskeméten szentelték püspökké. A szertartás után a következő szavakkal köszönte meg a kórus zenei szolgálatát: „Köszönöm a kecskeméti társszékesegyház kórusának, hogy kecskeméti indulásom első óráit, a püspökszentelést olyan széppé tették. Örülök, hogy tanúi lehettek papszentelésemnek, első kecskeméti karácsonyomnak. A Szentírás tanúsága szerint »Jó dolog az Urat áldani«. Kívánom, hogy a kórus minden egyes tagja egyre gyakrabban élhesse át ezt az élményt.”
Jobbágy Lajos vallja:
a közös éneklés közösséggé formálja az embereket. A szép zene mindenkinek megérinti a lelkét. Az ember nem úgy jön ki a templomból, ahogyan bement.
Ha a liturgia – a zene és a szöveg is – a helyén van, akkor értékesebb emberekké válnak azok, akik részt vesznek a szertartásban. A fellépések összekovácsolják a kórus tagjait, ilyenkor még inkább megérzik a közösségi lét erejét, szépségét. Ez rendkívül lényeges. Időnként pedig a fehér asztalnál is együtt ülnek. Főzéssel, közös étkezéssel, vidám beszélgetéssel köszöntik az új évet, és megünneplik a karácsonyt, a húsvétot is. Ez a kórus ma is jó és élő közösség, és ebben elévülhetetlen szerepe van az alapító Póta Aladárnak, aki szinte a semmiből hozta létre az énekkart. Azóta is, immár száz éve, zeng az ének a kecskeméti nagytemplomban.
