December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. szeptember 2. 21:06

PORTA AKCIÓ: Kalazanczy Szent József szellemében

Képgaléria
PORTA AKCIÓ: Kalazanczy Szent József szellemében
Pénteken tovább folytatta a kecskeméti Porta Egyesület az egy héttel korábban, a Wojtyla Barátság Központban megkezdett tanszerosztó akcióját. Augusztus 25-én, Kalazanczy Szent József ünnepén indította útjára a civil szervezet gyermeksegítő szolgálatát, melynek első tennivalója az iskolába induló, rászoruló kisdiákok, illetve szüleik támogatása volt.
Csatlakozott az akcióhoz a Vöröskereszt megyei szervezete, valamint a Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesülete is. Szeptember 1-én, a Kertvárosi Általános Iskolába látogatott el a tanszerosztó csapat. Itt ugyanis az átlagosnál lényegesen magasabb a szociálisan hátrányos helyzetű nebulók száma. Lisztes Jánosnénak, az intézmény igazgatójának évnyitó beszéde után dr. Zombor Gábor, a Vöröskereszt megyei elnöke adott át tízezer forint értékű tanszerutalványt adott át az első osztályosok tanítónőjének, majd Molnár Zoltántól, a Porta Egyesület irodavezetőjétől 46 - egyenként mintegy másfél ezer forint értékű - füzetekből, írószerekből összeállított csomagot vehettek át a többi évfolyam osztályfőnökei. A támogatottak nevében Lisztes Jánosné mondott köszönetet a segítségért.

Kövessen minket a Facebookon is!