December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. szeptember 11. 11:15

Feledhetetlen fesztivál a Széchenyivárosban

Képgaléria
Feledhetetlen fesztivál a Széchenyivárosban
A tavalyi tomboló siker egyértelművé tette, hogy az idén sem maradhat el az őszelő egyik legkiemelkedőbb kecskeméti közösségi megmozdulása, a helyi részönkormányzat által életrehívott Széchenyivárosi Kulturális Fesztivál. A Kecskeméti Lapok rendezvényirodájának munkatársai ezúttal is kitettek magukért, a szombaton megtartott második – ismét teljesen politikamentes – fesztivál több ezer embernek szerzett feledhetetlen órákat. A szervezők tiszteletben tartották az Aradi vértanúk tere panelházaiban élő, nem az első kakasszóra ébredő polgárok érdekeit is, így a Kecskeméti Ifjúsági Fúvószenekar csak délelőtt fél tízkor zendített rá áloműző muzsikájára
Innentől kezdve aztán egyetlen percig sem unatkozhattak azok, akik a csodálatosan szép, napfényes időben kilátogattak a térre. A bábbemutatótól a hastánc produkción és a bohóc parádén át a népzenei-, moderntánc-, sport produkciókig volt itt minden, ami a tartalmas és kellemes időtöltéshez kellett. A koraesti Revrock koncert végére az összes tombolajegy gazdára talált, ami azért is nagy öröm, mert a szervezők a szerencsecédulák eladásából származó bevételt az Őszikék Idősek Otthona lakóinak juttatják majd el. Miután valamennyi nyeremény – köztük a Termostar Kft. által felajánlott fődíj, egy kétszemélyes wellness hétvégére szóló utalvány is – gazdára talált, színpadra lépett a magyar könnyűzenei élet élő legendája Balázs Fecó, akit a közönség a sokadik ráadás után is újra meg újra vastapssal köszöntött.

Kövessen minket a Facebookon is!