December 8. szerda, Mária | EUR: 365; USD: 324; CHF: 351
Hírek, események 2021. november 24. 09:08 | Szerző/forrás: magyarkurir.hu

A világ tele van jó emberekkel – Pintér Gábor hondurasi nunciussal beszélgettünk

Képgaléria
A világ tele van jó emberekkel – Pintér Gábor hondurasi nunciussal beszélgettünk
Tizennégy nyelven beszél, és a világ legkülönbözőbb tájain, Magyarországon kívül tizenhárom másik országban élt már. Két éve Honduras apostoli nunciusa. Pintér Gábor érseket a közép-amerikai ország életéről kérdeztük. A tiszazugi Csépáról indult világjáró pap ugyanakkor arról is beszélt, hogy milyennek látja a világot és a jövőnket.

– Libanon, Haiti, Bolívia, Skandinávia, Franciaország, a Fülöp-szigetek, Ausztria és Belarusz után hogy érzi magát Hondurasban?

– Köszönöm, jól. Általában mindenütt jól érzem magam. Sokféle nehézséggel találkozom a munkám során, de a legfőbb tapasztalatom az, hogy a világ – és Honduras is – tele van jó emberekkel. Minden ország küzd bizonyos gondokkal, és ezek nagyon különbözőek lehetnek. Hondurashoz képest például Belaruszban teljesen más a helyzet, az emberek mentalitása, problémái, a kultúra, a körülmények.

Az a tapasztalatom, hogy az Egyház és a társadalom mindenütt tükörképei egymásnak.

A nehézségek, amelyek jelen vannak a társadalomban, általában az Egyházra is jellemzőek valamilyen szinten. És fordítva is igaz. Amit mi, az Egyház nyújtani tudunk a társdalomnak, az a társadalom egészére pozitív hatással van.

– Hogyan van jelen a szolgálata révén Honduras életében?

– Apostoli nunciusként igen széles körű a feladatom. Foglalkoznom kell politikával, pasztorációval és diplomáciával. A sínpár hasonlattal szoktam leírni a munkám. Az egyik sín a diplomácia: a pápa nagykövete és a diplomáciai testület dékánja vagyok, nagykövetként a kormánnyal és az állami szervekkel állok kapcsolatban. A másik sín az Egyház: törődöm az egyházmegyékkel és a szerzetesekkel, valamint pasztorális munkát végzek. Kiterjedt kapcsolatokat ápolok a hívekkel. Rengeteg meghívást kapok, melyeket a járvány miatt sajnos nem tudtam úgy fogadni, ahogyan szerettem volna. A diplomatákkal sem tarthattunk például összejöveteleket, mindenki home office-ban dolgozott. Érdekesség azonban, hogy a külügyminisztérium minden hónapban megszervezett az interneten keresztül egy közös reggeli imát, melybe bekapcsolódtak a Hondurasba akkreditált diplomaták és a világ különböző országaiban működő hondurasi nagykövetségek munkatársai is.

– Milyen a politika részéről az Egyház elfogadottsága Hondurasban?

– Latin-Amerika egyes országaiban, főleg ideológiai okokból, vannak nehézségek az állam és Egyház között. Hondurasra ez nem jellemző. Nagyon sokrétű az együttműködés a két fél között, és szociális, egészségügyi, illetve oktatási téren a legerősebb. Természetes például, hogy az új elnök beiktatásán a pápai nuncius is beszédet mond.

– Mennyire támogatja az állam az Egyház szerepvállalását a társadalmi élet különböző területein?

– Nagyon. Közép-Amerika országaiban a történelmi közelmúltban nem volt olyan nagy törés, mint nálunk, Magyarországon. Honduras, ahogy a szomszédos államok is, kétszáz évvel ezelőtt nyerték el a függetlenségüket, éppen most ünnepeljük fennállásuk bicentenáriumát. Eleve úgy rendezkedtek be, hogy az Egyház mindig részt vállalt a társadalom életében. Az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás mindig is közös feladat volt, és így van ez ma is. Az állam nemcsak kéri, hanem támogatja is az Egyházat a szolgálataiban. Az Egyház nélkül ezek a területek nem is működnének.

– Honduras lakosainak 95 százaléka katolikusnak vallja magát. Mennyire hatja át a mindennapi életet a vallásosság?

– A tízmillió hondurasi 95 százaléka valóban katolikus gyökerű. Ugyanakkor az országban számottevő az Észak-Amerikából érkező kisegyházak jelenléte, egyfajta szektás hatás. Azok, akik jelenleg inkább valamely kisegyházhoz tartozónak vallják magukat, gyökereiket tekintve katolikusok. Katolikus iskolákban nevelkedtek, a családban is katolikus hagyományokat kaptak. Keresztény kultúra hatja át az országot, mindenütt jelen van a keresztény attitűd. Hondurasban és a környező országokban a hit nem kérdés. Gyakorlatilag fel sem merül, hogy valaki ateista vagy agnosztikus lenne, ez a jelenség szinte ismeretlen. A hit és a vallásosság jelen van a családok és a társadalom életében. Például a hivatalos állami, katonai, de akár a céges ünnepeknek is része a közös ima, az áldás.  

– Minek köszönhetik megerősödésüket a kisegyházak?

– Latin-Amerikában gyorsan nő a lakosság lélekszáma. Sok gyerek születik, és csökkent a korábban nagyon jelentős mértékű gyermekhalandóság. A Katolikus Egyház kapacitása viszont nem nőtt olyan mértékben, mint a népesség, ezért nem tudjuk a híveket ugyanúgy kísérni, mint azelőtt. Az országban megjelentek a kisegyházak, és az utóbbi húsz-harminc évben megszervezték a kisközösségeiket. Ezért mennek oda szívesen az emberek. A Katolikus Egyház sajnos nem tudja ezt nyújtani a híveknek. Náluk ideális esetben ötven-száz emberre jut egy pásztor, aki prédikál, együtt énekel a közösség tagjaival, meghallgatja és kíséri őket, ha betegek vagy bajban vannak. Nálunk sokszor húsz-, ötven- százezres létszámúak a plébániák, sőt az is előfordul, hogy kétszázezer ember tartozik egy plébániához. Kétségtelen, hogy a kisegyházak szolgálatára megvan az igény, szükség van a munkára, amit végeznek. Ha a plébános számonkéri az embereket, hogy miért mennek ehhez vagy ahhoz a közösséghez, miért hagyják el a Katolikus Egyházat, azt válaszolják, ők most is katolikusok, de amíg a katolikus plébános évente kétszer jön el közéjük, addig a kisközösség pásztora folyamatosan jelen van az életükben.

– Honduras nevével összekapcsolódik a bűnözés és korrupció.

– Ez mind egyszerre van jelen az országban. Tény, hogy az ezer főre eső gyilkosságok száma a mai napig Hondurasban a legmagasabb az egész világon. A korrupció minden szinten áthatja a társadalmat. A kábítószer-kereskedelem rengeteg ember számára jelent megélhetést. Nagyon összetett helyzet ez, amit Európából nézve borzasztóan nehéz megérteni. Hondurasban létező jelenség például, hogy valaki katolikusnak mondja magát, és valóban imádkozó ember, ugyanakkor részt vesz a kábítószer-kereskedelemben. Látni kell a szociális hátterét. Évek óta nincs munkája, és ha sem ő, sem a felesége nem dolgozik, hol lakjanak, miből tartsa el a családját? Egy ügyletért száz-kétszáz dollárt kap, hát megteszi, mert ebből a pénzből a családja egy hónapig megél. Az más kérdés és tragikus, hogy aztán nem tud kilépni ebből a körből. Nem lehet feketén-fehéren nézni ezeket a dolgokat, egyszerre van jelen bennük a jó és a rossz. Millióknak kell szörnyű gyötrődéseket átélniük a túlélésért. Ezt a morális kérdést Európából nagyon nehéz helyesen megítélni, de ezek a tények.

– Milyen az ott élő emberek mentalitása?

– Nagyon közel áll hozzám a hondurasi életszemlélet, habitus. Ha Európához kellene hasonlítanom, azt mondanám, hogy a mediterrán mentalitás a jellemző. Az emberek nyitottak, minden nehézség ellenére életvidámak, holott Honduras Latin-Amerika legszegényebb országa. Mégsem jellemző sem a depresszió, sem az öngyilkosság. Az emberek valahogy mindig megtalálják, mi segítheti hozzá őket a túléléshez.

– Leginkább miben mutatkozik meg a szegénység?

– A járvány miatt most a korábbinál is súlyosabb a helyzet, az emberek hatvan százaléka elvesztette a munkáját. A turizmus fontos szerepet játszik a gazdaságban, korábban ebből származott az ország bevételének egynegyede. Ez most gyakorlatilag lenullázódott a nyolc-kilenc hónapon át tartó teljes lezárás miatt, a kisebb üzletek mind tönkrementek. De a nagyfokú szegénység azért nem feltétlenül jelent éhínséget, éhhalált. Az európai ember, ha nagy szegénységről hall, többnyire kis afrikai falvakra gondol, ahol az embereknek nincs mit enniük, a gyerekek óriásira nőtt hassal, éhesen várnak a sorsukra. Hondurasban ez nincs így. A nagycsalád vagy az Egyház segítsége révén mindenkinek jut egy kevés, ami elegendő a túléléshez. Éhhalál tehát lényegében nincsen, ugyanakkor tömegek élnek szinte a semmiből. Majdnem minden családban van valaki, aki külföldön dolgozik, és időnként küld haza száz-kétszáz dollárt, ami ott hatalmas összegnek számít.

– Jellemző az Egyházban az inkulturáció és a különböző kultúrák együttélése?

– Igen. Tudni kell, hogy Honduras kultúrája igen sokszínű. Jelen van benne a spanyol és a helyi indián kultúra, valamint az afrikai gyökerek is. Néhány hónappal ezelőtt, az egyik püspök szentelésének évfordulóján indián táncot kapcsoltak az evangéliumhoz, a felajánlási körmenetet pedig afrikai hagyomány szerint végezték. A püspök ugyanakkor spanyol származású, aki missziósként szolgál Hondurasban.  

– Milyen a hondurasiak nemzettudata?

– Erős, és a kétszáz éves országhoz kapcsolódó. A kizárólagos indián identitás nem nagyon jellemző. Az afrikaiak, akik évszázadokon keresztül megőrizték az önállóságukat, nem keveredtek, bennük van egy erős afrikai kötődés is. Az öt közép-amerikai ország nagyjából egyidőben született, de közöttük is van identitásbeli különbség. Ezt érzik és mondják is. Más egy salvadori, egy guatemalai és egy hondurasi ember. A hagyományokban, az ételekben és bizonyos értelemben a gondolkodásmódban is megmutatkozik a hovatartozás.

– Befogadó a mentalitás?

– A népesség nagyon kevert, indián őslakosok, spanyolok és az Afrikából odahurcolt rabszolgák leszármazottai alkotják. Most novemberben lesz a parlamenti és az elnökválasztás. Elnöki rendszer van, olyan, mint az Egyesült Államokban. Az esélyes elnökjelölt szülei katolikus palesztinok, de ő már Hondurasban született. A második világháború után számos palesztin menekült érkezett, sokakat egy törökországi menekülttáborból telepítettek át Közép-Amerikába.

– Vannak új hivatások?

– Sok a papi és a szerzetesi hivatás, de a demográfiai ugrás miatt messze nem elég. Negyven évvel ezelőtt közel ötszáz pap volt az országban, a kétharmaduk misszionárius. A missziós papok száma ma már rendkívül alacsony, a klérus helyi hivatásokból áll. A létszám az évek során alig emelkedett, most ötszázötven pap van az országban. A szemináriumok tele vannak, de sajnos így sincs elég katolikus lelkipásztor. A rossz életkörülmények miatt alacsony az átlagéletkor, a papok körében is. Sokan hatvan-hetven évesen már kidőlnek a sorból.

– Bizakodó a jövőt illetően?

– Mindig bizakodó vagyok, mert alapvetően optimizmus jellemez. De ha a tényeket nézzük, azt kell mondanom, hogy pillanatnyilag nincs sok okunk a reményre. Sem az országban, sem a világban nem történik semmi olyasmi, ami alapján azt mondhatnánk, hogy tíz év múlva biztosan jobb lesz a helyzet, mint ma. A perspektívátlanság oka főként a járvány, az általános világgazdasági helyzet és az Egyesült Államok belső problémái. Honduras megszámlálhatatlanul sok szállal kötődik Észak-Amerikához, nagymértékben függ tőle. Ha ott krízis van, az Hondurasra is hatással van.

A reményt így nem a tényekben, hanem leginkább a lélekben keressük és találjuk meg.

Kövessen minket a Facebookon is!