Michael W. Banach érsek, apostoli nuncius beszéde a Hierarchák Tanácsának ülésén
Excellenciás Urak!
Kedves Püspök Testvérek!
1. Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt! Christus surrexit! – Surrexit vere, allelúja!
Nem ez a legtökéletesebb üdvözlet minden idők számára?
Mint apostoli nuncius, köszöntelek benneteket Ferenc pápa nevében, biztosítva benneteket közelségéről, testvéri támogatásáról és imáiról, amikor összegyűltök a Magyar Görögkatolikus Egyház Hierarcháinak tanácsára. Örülök, hogy testvéri szeretettel üdvözölhetlek benneteket, és mindig hálás vagyok, hogy időt tölthetek veletek, és megoszthatom veletek azokat az örömöket és kihívásokat, amelyek a püspöki szolgálat részét képezik, miközben eleget tesztek azoknak a kötelességeknek és felelősségnek, melyek életetekből a munus episcopalis-ból fakadnak.
Hálás vagyok nektek a meghívásért néhány közelgő eseményre: a Debreceni Ökumenikus Konferenciára és a Miskolci Egyházmegye zarándoklatára a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyre. Őszentsége Ferenc pápa apostoli áldását adja rátok és a lelkipásztori gondjaitokra bízott hívekre.
2. Szinte nehéz elhinni, hogy Ferenc pápa apostoli látogatása Magyarországon egy évvel ezelőtt történt. Talán részt vesztek azon a zarándoklaton, amelyet Rómában szerveznek a pápa második magyar földön tett látogatásának emlékére.
Mint tudják, Ferenc pápa 2023. április 29-én, szombat reggel rövid látogatást tett a budapesti görögkatolikus közösségnél, magyarországi apostoli útjának második napján. Miután a Szent Erzsébet-templomban migránsokkal és menekültekkel találkozott, a Szentatya elment a közeli Istenszülő Oltalma templomba, amely Budapest hetedik kerületében a Rózsák terén található, és amely a bizánci rítusú katolikus híveket szolgálja. A pápát a templom bejáratánál Őexcellenciája Kocsis Fülöp fogadta, és együtt indultak el az ikonosztáz felé.
Egy rövid köszöntő után a közösséggel végzett imádság következett Ferenc pápa vezetésével. A pápának egy keresztet adtak át, amellyel megáldotta a magyarországi görögkatolikus közösséget. Számomra ez a pillanat, amelyet a latin és görögkatolikusok által egyaránt jól ismert, egyszerű gesztus hatott át, nagyon megindító élmény volt. Krisztus keresztjével Ferenc pápa az összegyűlt híveken keresztül megáldotta a magyarországi görögkatolikus egyházat: ezt a kis egyházat, ezt az egyházat, amely szenved kettős – bizánci és latin – hovatartozása miatt, ezt az egyházat, amelyben olyan vértanúk vannak, akiknek nemcsak keresztény hitükért, hanem a Katolikus Egyházhoz való hűségükért kellett meghalniuk. Ez az egyház ahelyett, hogy meghajolt volna a kommunista erőszak diktátumai előtt, hű maradt a Katolikus Egyházhoz. Ferenc pápa megáldotta ezt az egyházat!
Visszaemlékezve erre a találkozásra, és különösen a Krisztus keresztjével való megáldásra, feltettem magamnak a kérdést:
nem ez lenne-e a magyar görögkatolikus egyház küldetése, Krisztus keresztjének hirdetése? Megáldani a magyar társadalmat Krisztus keresztjével?
Gondoltatok már arra, hogy ennek milyen következményei vannak a lelkipásztorkodásra? Nekem úgy tűnik, hogy a kereszt nélküli kereszténység világias és terméketlen kereszténység.
Keresztek és feszületek mindenütt megtalálhatók körülöttünk: dombokon, házakban, autókban, zsebekben. Mire jó, ha nem állunk meg a keresztre feszített Jézusra nézni, és nem nyitjuk meg előtte a szívünket. A kereszt tanúinak csak egy stratégiájuk van, a Mesteré: az alázatos szeretet. Nem keresik a győzelmet itt lent, mert tudják, hogy Krisztus szeretete gyümölcsöt terem a mindennapi élet eseményeiben, mindent belülről újít meg, mint a földre hulló búzaszem, amely meghal és sok gyümölcsöt hoz (Jn 12,24).
Isten távolságot tarthatott volna az emberi történelem nyomorúságától és brutalitásától. Ehelyett úgy döntött, hogy belép ebbe a történetbe, hogy elmerüljön benne. Ezért választotta a lehető legnehezebb utat: a keresztet.
Hogy soha senki ne legyen annyira kétségbeesett helyzetben a földön, hogy ne találhatná meg őt ott, a gyötrelem, a sötétség, az elhagyatottság, saját nyomorúságának és hibáinak botránya közepette is.
Ott, pontosan azon a helyen, ahol azt gondoljuk, hogy Isten nem lehet jelen, pontosan ide érkezik. Hogy megmentse a kétségbeesetteket, ő maga úgy döntött, hogy megízleli a kétségbeesést, magára véve legkeserűbb gyötrelmünket.
Megtehetjük, hogy nem fogadjuk el, vagy esetleg csak szavakban, a gyenge és keresztre feszített Istent, és inkább álmodhatunk egy hatalmas és győzedelmes Istenről. Ez nagy kísértés. Milyen gyakran vágyakozunk a győztesek kereszténységére, egy diadalmas kereszténységre, amely fontos és befolyásos, amely dicsőséget és tiszteletet kap? De megismétlem meggyőződésemet: a kereszt nélküli kereszténység világias kereszténység, és terméketlennek mutatkozik.
