100 éve született Burgert Róbert, az egykori Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója
„Elválik az ocsú a tiszta búzától”
Beszélgetés Burgert Róbert vezérigazgatóval
A magyar agárkultúra egyik mintagazdasága a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát. Az elmúlt két évtizedben számos újítást, sikeres kísérletet és figyelemre méltó szervezési és gazdálkodási eredményt mutatott fel. A több állami gazdaságot egyesítő nagyüzem a kukoricatermelésben, a sertés-, a baromfi-, valamint a juhtenyésztés korszerű módszereinek kialakításában a takarmánykeverő üzemek új mezőgazdasági gépek bevezetésében és részbeni gyártásában is hírnevet szerzett. Hazánk egyik legnagyobb mezőgazdasági vállalatának állami díjas igazgatóját, dr. Burgert Róbertet kerestük meg kérdéseinkkel.
– Bábolnán hozták létre tíz éve az első hazai termelési rendszert, az IKR-t. Önnek, mint e kezdeményezés egyik menedzserének mi a véleménye ma az ilyen jellegű együttműködésről?
– A néhány éve sok tekintetben megkérdőjelezett termelési rendszerek az utóbbi években – vagyis a nehezebb időszakban – is bizonyították, hogy szükség van rájuk. Ha nem így lett volna, ma már nem működne egy sem. Ezeket ugyanis nem felső utasításra hozták létre, hanem a tagság önkéntes jelentkezésével. S mert talpon maradtak, életképesek – gazdasági és politikai szempontból is jók. Annak különösen örülök, hogy az elmúlt évtizedben ezek – az igényeknek megfelelően – változtak, eltértek az eredeti bábolnai mintától. Kísérletek ezek a termelés jobb kialakítására.
– Bábolna és Burgert Róbert hivatkozási alap a magyar gazdaságról itthon és külföldön folyó tárgyalásoknál. Önnek, mint egy mezőgazdaság világot járó irányítójának mi a véleménye, hogyan látnak minket?
– Azt tapasztalom, hogy a világ egyre erőteljesebben felfigyel arra, hogy a magyar politika olyan légkört teremtett az utóbbi két és fél évtizedben, amelyben többek között a mezőgazdaság is ilyen lehetett, amilyen. Azt tartom, hogy a mai magyar mezőgazdaságot elsősorban politikai oldalról jogos dicsérni. Ami egyben azt is jelenti, hogy mindazoknak szól a dicséret, akik ennek létrehozásában részt vettek. Mindenekelőtt annak a pártnak, amelyik vállalkozott arra, hogy a megfelelő időben megindítsa a mezőgazdaság átszervezését. Ennek az egész folyamatnak az együtthatója az, ami mezőgazdaságunk mai arculatát jelenti. Így fogják fel – szerencsére – azokon a helyeken, ahol megítélnek bennünket: a piac oldaláról vagy a nemzetközi pénzügyi szervek oldaláról. Amilyen ezeken a fórumokon a rólunk kialakult ítélet, oly módon van a mezőgazdaságunk is napirenden. Ennek egy része a mi kombinátunk.
– Ma Magyarországon senki sem vitatja, hogy Bábolna – mint gondolat – jövőre orientált fogalmat jelöl. Várhatunk-e a jövőben valami lényeges újat az agrárvilágban?
– Néhány éve még sokan furcsállták, amikor arról beszéltem, hogy világméretű biológiai áttörés van folyamatban. Ma már nem kételkedik ebben senki. Minden szakember érzi, hogy ez – a vártnál sokkal gyorsabban hozzánk érkezett – valóság. Itt már csak arról lehet szó, hogy ehhez mi hogyan kapcsolódunk. Fiataljainkat hogyan készítjük fel, hogy ennek a változásnak ne csak nézői, hanem részesei legyenek. Hogyan érvényesül ez a szemlélet, mondjuk az egyetemi képzésben, miként lesz ez a világnézet a végzős hallgatók szívébe, agyába beletáplálva. Ha ebben nem teszünk meg mindent – mindenki, amit tud – sajnos le kell mondanunk a jövőről. Mert ebben a nehéz nemzetközi piaci helyzetben is az tud eladni leginkább, aki több gondolatot és több gondosságot tesz a termékébe. E két tényezőnek nem romlott meg a piaca ma sem, sőt.
– Hazánkban számos gazdaság sokat köszönhet annak, hogy Bábolna idejében felismerte a baromfitenyésztésben rejlő lehetőségeket. Ma azonban panaszkodnak a tenyésztők, a feldolgozók és a kereskedők: nehéz a piacon helytállni. Igazán jó üzletre nincs remény. Mit tud számukra ajánlani, javasolni?
– Nincsenek receptjeink. Szembe kell nézni azzal, hogy világviszonylatban – a baromfi természetéből eredő, gyorsabb biológiai ritmus okán – létrejöttek eladhatatlan termékek. Tehát ott tartunk, hogy ebben a termékben élénkebb lett a küzdelem, mint bármikor korábban. A baromfin mérhetjük le először, hogy mi a teendő akkor, ha egyszer túltermelésbe kerülünk. A hiánygazdálkodásban jól kiigazodtunk már, de még nem tanultuk meg azt, hogy mi legyen akkor, ha több termett. Mindenekelőtt meg kell tanulnunk kereskedni, mert csak az tud igazán termelni, aki el is tud adni. Ebből következnek majd olyan változások, amelyek megszüntetik azt az állapotot, hogy a falusiak termelnek, a városiak eladnak és mindez két csatornán megy. Annak kell lehetőséget adni, aki képes eladni és az a jó eladó, aki benne van a termelésben és a termékben elhelyezett gondolatot ismeri. Visszatérve a baromfira, ez úgy jelentkezik, hogy annak, aki népgazdasági szempontból gazdaságtalanabbul állítja elő, abba kell hagynia. Nem oda kell a baromfiistállót építeni, ahol a veszteségek csökkentésére van szükség – vagyis ezzel kiegyenlíteni más területek veszteségeit. Az a világ, amikor nagy pénzeket lehetett a baromfin keresni, végérvényesen elmúlt.
– Az önök vállalatához kapcsolódik a magyar mezőgazdaság egyik igen jeles vállalkozása, a nyolc-, majd tíztonnás kukorica program. Hogyan vélekedik ma – a megváltozott viszonyok között – erről?
– Mi a nyolctonnás mozgalmat kezdeményeztük. Annak örülünk, hogy vannak olyan partnereink is, akiknek sikerült hektáronként tíz tonnát termelniük. Nekünk abból kell programot csinálni, amit hosszú távon állandósítani tudunk: ez pedig a nyolc tonna. Nem hiszem, hogy a tíztonnás gazdaságoknál valami különös pótlólagos befektetés hozta az eredményt. Sok véletlen játszott közre. És ha ezt jól tanulgatjuk, akkor ez később már nem véletlen lesz, és nem is mindig pótlólagos befektetés. Az a jó, ha az emberek mernek termelésátlagokban gondolkodni. Mert egyfajta motorja is kell, hogy legyen a fejlődésnek. A nagyüzemi átlagtermések ma olyan mértékben alácsúsznak a lehetőségeknek, mint még soha. A legfőbb ideje tehát, hogy a genetikusok, a kutatók feltárják azokat az újabb lehetőségeket, amelyek erőteljesen kinyitják a potenciális mezőnyt.
– Lehűlt a világpolitikai légkör. Hidegháborús indulat dermeszti a nemzetközi gazdaságot. Milyen az ön gazdálkodói közérzete?
A jelenleg érzékelhető nyomás mindenkit ér, el kell viselni. Ez alatt azt értem, hogy több gondolattal tudjon az ember előállni minden nap. Ha pedig ebből indulunk ki, el kell ismerni a régi bölcsesség igazát, miszerint minden rosszban van egy pici jó is. A jelen helyzetben például az, hogy igazán rangra emelkedett a gondolkodás. Azt tartom, hogy igazában a munka élteti az embert. Igazi élményeket szerezhet, a küzdés élményét például. Elválik az ocsú a tiszta búzától, a lusta, tunya ember a vállalkozni akaró, tevékeny embertől. Értelmezhetjük ezt egy újabb hőskornak is, amelyben – véleményem szerint – élni jó.
