December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2024. október 29. 10:09

Heltai Nándor-emlékkonferencia a Wojtyla Házban

Képgaléria
Heltai Nándor-emlékkonferencia a Wojtyla Házban
Heltai Nándor (1930-2017), a győri születésű, ám végül Kecskeméten otthonra lelt újságíró, szerkesztő, közíró, népművelő, helytörténész életpályája során számtalan írásművel járult hozzá a hírös város polgárai és a vármegyeszékhelyre látogatók szellemi gazdagodásához. A hálás utókor nevében, az őszinte nagyrabecsülés hangján a Wojtyla Barátság Központ vezetői emlékülést szerveznek a szociális-közművelődési intézményben. Farkas P. József alapító-igazgató ez alkalomból örömmel fogad olyan fennmaradt relikviákat – fotókat, dokumentumokat – melyek hűen tükrözik Heltai Nándor nagyívű munkásságát. (Az emléktárgyak természetesen visszakerülnek tulajdonosaikhoz.)

Heltai Nándor Győrben született 1930. március 13-án.

1949-ben érettségizett szülővárosában, a bencés gimnáziumban.

Ezután diszpécser volt a győri autógyárban, majd katona Kiskunmajsán. 1953-ban Csornára került, ahol könyvtárvezetőként dolgozott. 1956-ban könyvtárosi diplomát szerzett a budapesti főiskolán. 1957-ben került Kecskemétre, ahol nyomdászként kezdett dolgozni. A Városi Tanács népművelési felügyelője volt 1959 és 1970 között.

Nevéhez fűződik a kecskeméti Népzenei Találkozók elindítása. A legnevesebb magyar írókat (többek között Németh László, Illyés Gyula, Weöres Sándor) részvételével szervezett irodalmi esteket.


1960-1961-ben a Kecskeméti Műsor című lap szerkesztőjeként és a Petőfi Népe újságírójaként, később rovatvezetőjeként (1970. november 1-től 1973-ig) is tevékenykedett. 1976 és 1983 között ismét ő szerkesztette a Kecskeméti Műsort.
1973-tól nyugdíjazásáig, 1991. december 31-éig a Petőfi Népe főmunkatársa, majd 1992-től szerződéses munkatársa volt. 1989-től rendszeresen publikált a Kecskeméti Lapokban is, főként a helytörténet témakörében.

Munkásságában kiemelkedő a Katona-kultusszal kapcsolatos tevékenysége. Több önálló kötetet jelentetett meg Kecskemét város helytörténetével, valamint neves helyi személyekkel kapcsolatban. Az általa írt kecskeméti útikönyvek alapművek a helytörténeti és a turisztikai tájékozódásban.

1958-tól a Katona József Társaság, 1984-től pedig a Kecskeméti Városszépítő Egyesület tagja.

2017. szeptember 1-jén hunyt el Kecskeméten.

Kövessen minket a Facebookon is!