Korgó valóság – Az éhezés és az élelmiszer-bizonytalanság tapasztalatai egy kiállítás nyomán
Képgaléria
Az éhség nem csupán biológiai funkcióval bíró inger, hanem társadalmi és kulturális jelenség is. Ha végigtekintünk az emberiség történelmén, látjuk, hogy a bőséggel szemben mindig is az éhínség határozta meg életünket, hiszen egyaránt komoly hatással volt a gazdasági és társadalmi változásokra.
A beszámolóban szó esett a háborús időszakok élelmiszerhiányáról, a népkonyhákról, a segélyezésről és a lakosság alapvető ellátásának biztosítására elkülönített árutartalékokról, a koncentrációs táborok embertelen körülményeiről, ahol sokak számára az ételek felidézése is a valóságtól való menekülést jelentette.
Az előadás során megjelentek a háborús receptek is, a „semmivel töltött piték” és az üres torták. A kurátorok felidézték, hogy ínséges időszakokban az emberek miként tudtak minimális alapanyagokból finom és tápláló ételt készíteni.
A szűkös időkben az élelem fogalma is átértékelődik. A múltban többször szolgált alternatív táplálékforrásként a cickafark, a mirtusz, a hókörte, a kőleves, a róka, a sün, a feketerigó, és volt, amikor macska-, patkány-, ló- vagy akár emberhúst is fogyasztottak.
Ma az egészséges életmód elengedhetetlen alapanyagaiként tekintünk a sokszor aranyárban kapható különféle maglisztekre (kukorica-, rozs-, gesztenye-, kölesliszt), de egykor ezeket a túlélés miatt fogyasztották.
A 19. század végére az Alföld északi peremvidékén élő matyó lakosság jelentősen elszegényedett, de az emberek a szűkös anyagi helyzetük ellenére sem voltak hajlandóak lemondani népviseletük drága díszítéséről. Olyannyira nem, hogy az 1910-es évekre már státuszszimbólummá váltak a ragyogóknak nevezett, cseh gyártmányú, arany és ezüst színű fémdíszek, amelyekkel a női és férfi viselet, a szoknya vagy kötény szalagdíszét gazdagították. „Hadd korogjon, csak ragyogjon!” – tartotta a helyi szólás, és ez egyáltalán nem volt túlzás: sok matyó inkább koplalt a ragyogókért, de volt, hogy még az élelmet is eladták, csak hogy ruháikat a közösségi elvárásoknak megfelelően feldíszíthessék. Nem beszélve arról, hogy a kezdetben kiegészítőnek szánt ragyogók az 1920-as évekre már a kézi hímzésű díszítéseket is egyre jobban háttérbe szorították.
Az önként vállalt éhezés, az éhségsztrájk, a böjt és a diéta ugyancsak terítékre került. Utóbbi ma különösen meghatározó szereppel bír, egyesek egészségügyi, mások esztétikai okok miatt alakítják át drasztikusan étkezésüket.
Az interaktív vetítéses bemutató végén kérdésekre is válaszoltak a Néprajzi Múzeum munkatársai.
