Dénus Kiss Jenő ebédadománya – Szakralitás a festővásznon és a szeretet asztalán

Az arany a művészetek történetében a szakralitás fontos szereplője volt. Vajon lehet-e a kortárs képzőművészetben úgy használni, hogy megidézze az említett szakralitást korunkban is?” Aranykor címmel, eme költői kérdés kíséretében nyitotta meg dr. Turai G. Kamil művészetfilozófus még 2023 tavaszán Dénus Kiss Jenő kortárs festőművész kiállítását a Wojtyla Barátság Központban. A tárlat keretében annak idején kilenc festményét vonultatta fel a szerző az Egressy utcai szociális-közművelődési intézmény dísztermében. Alkotásain túlmenően melegételt is „hozott” a szegényeknek Dénus Kiss Jenő – immáron sokadik alkalommal. Legutóbb június 28-án, szombaton, amikor jóvoltából száztíz adag zöldborsófőzelék és sertéspörkölt került a rászorultak böjtös asztalára a népkonyha konyhai dolgozóinak, önkénteseinek hatékony közreműködésével. A remek menüt kenyér, sajtos kifli és – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet ajándékaként – mézes puszedli, valamint zacskós leves tette teljessé. A kenyeret, konzervet tartalmazó vasárnapi hidegcsomagokat hagyományosan úgyszintén kiosztották, ezúttal a Pro Filii Alapítványnak köszönhetően. (Fotók: Mátyus István – archív)