Szövött szálak művészete – Péreli Zsuzsa gyűjteményes kiállítása a Műcsarnokban
Vajon mit keresnek ezek ketten? Egyszerűen csak a múltba révednek, vagy éppen a jövőt próbálják kifürkészni? Nem tudjuk. Talányos, továbbgondolásra késztető a kép. S ugyanilyen hatást kelt a többi is Péreli Zsuzsa Túl a láthatón című gyűjteményes kiállításán, amelynek a Műcsarnok ad otthont. A festményszerű, szövött alkotás címe: Kitekintés a hihetőből – nyilván az ismeretlen felé, amiről már nincs tapasztalat.
Péreli Zsuzsa képzőművész, így is nevezi saját magát; és persze kárpitművész is, a textil kiváló ismerője. Alkotásain jól látszik, hogy ő is, mint a legtöbb művész, először rajzolt, festett, és csak azután választott technikát gondolatai közléséhez. Falképeinek kompozíciói, színei, vizuális megfogalmazásai mind erre utalnak. Péreli Zsuzsa tizennégy éves korától művészeti szabadiskolákban tanult rajzolni: a Dési Huber István Képzőművészeti Körben, majd a Postás Művelődési Központban, ahol Zilahy György festőművész volt a mestere. 1964-ben keramikus szakvizsgát tett. A hatvanas években rendszeresen járt a tokaji művésztelepre, olajképeket, pasztelleket és grafikákat készített. Minden alkalmat megragadott, hogy festhessen. 1964 és 1969 között restaurátorként dolgozott a Budapesti Történeti Múzeumban. 1968-ban megismerkedett Tarján Hédi kárpitművésszel, aki a festményeit látva megtanította szőni, felkészítve őt a főiskolára. Pérelit magával ragadta ez a technika, és további képei már szövőszéken születtek. 1969 és 1974 között végezte művészeti tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán (ma: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem).
Textiljeivel Péreli Zsuzsa jóval túlhaladja az iparművészet nyújtotta lehetőségeket, akárcsak annak idején Kovács Margit, aki a kerámiát a szobrászat eszközeivel ötvözte, vagy Báthory Júlia, aki art decós üvegtárgyain, díszedényein és homokfúvott reliefjein keresztül fejezte ki művészi mondanivalóját. Mindhárman figurális kompozíciókat készítettek, távolodva a manapság divatos, de kissé túlhaladott geometrikus absztrakciótól. Péreli szerencsére ma is dolgozik tahitótfalui otthonában, saját műtermében; minden művét maga készíti, szövi. Lassú, hosszú ideig tartó munka a kárpitszövés, pláne, ha az alkotás olyan nagy méretű, mint Péreli Zsuzsa gobelinjei. Mindenképpen érdemes közel menni egy-egy művéhez, hogy lássuk az anyagot, amit használ. Alkotásai ebből a szempontból nagy változatosságot mutatnak.
A Boldogasszony című faliképnél például ezt olvashatjuk: falikárpit, vegyes technika, applikáció, gyapjú, selyem, aranycérna, aranyzsinór, bársony. „Ez a műve a történelem tragikus eseményeire való reflexióként jelenik meg, amely az egyházművészet vizualitását felhasználva ad személyes és spirituális választ a traumákra. A Boldogasszony nőalakja az ősi magyar princípiumot állítja középpontba, aki a történelem szenvedéseit, háborúkat, elnyomást és kollektív traumákat is hordoz – mintegy nemzeti anyaként” – olvashatjuk Garami Grétának, a kiállítás kurátorának elemzését.
Péreli Zsuzsa művészetét, bármely témához nyúl, át- meg áthatja a spiritualitás, a szakralitás. Az első teremben nosztalgikus, régi fotók alapján készített falusi életképek, az emlékezet kultúrája jelenik meg. Legtöbbünket megragadnak és inspirálnak is a sárguló családi fényképek, a két világháborúból postán érkezett képeslapok.
Nehéz kiemelni egyet a kárpitok közül, ha mégis muszáj, akkor az Aranykort említeném. A díszes, kollázzsal készített, szőtt keret tele arany levéldíszekkel, számtalan arany- és nemzeti színű masnival, melyek 3D-s hatást keltenek a térben. Fiatal falusi fiúk és lányok néznek ránk a szövött anyaghálón keresztül egy letűnk kor gyermekeiként.
Figyelemre méltó az Egy kercaszomori búcsú emlékére című fényképszerű, nosztalgikus falikárpit is. Itt egy szépen felöltözött család állt a fotográfus elé. Hasonló hangulatú falkép a Gyerek Madonna című szőnyeg is: egy komor, vagy csak riadt arcú kislány éppen az alvó babáját tartja a két kezében. A fonalak ezen is kiemelkednek a síkból, jól látszanak a szövés nyomai, a különféle színek és csomók kicsit távolabbról nézve tökéletes egységben olvadnak össze. Ez a falkép is vegyes technikával készült, gyapjú, selyem, arany- és ezüstszál, szalag, tollak felhasználásával. Péreli bármelyik kárpitját nézzük, láthatjuk, hogy remek rajzoló, az arcok, a fejek, az arányok magas szakmai tudásról árulkodnak. Általában a fejrajzolásból derül ki, hogy mit tud valaki, hacsak nem szándékosan torzít, valamilyen mondvacsinált indokkal, az önkifejezés érdekében.
Most pedig lépjünk tovább a következő terembe, az angyalok világába. Itt látható például a Szegény angyal című, gyapjú, selyem, ezüstszalag, zsinór és érmék felhasználásával készült faliszőnyeg. Az angyal testét teljesen beborítják a fémpénzek, azzal van „kitömve”. A szeme csukva, láthatóan szomorú szegény. A kép erősen áthallásos – előfordul, hogy valakinek sok a pénze, mégis boldogtalan. Az angyal alatt, a megszámlálhatatlanul sok lakótelepi emeletes házban a sötét ablaknyílások mögött mint afféle falanszterben élnek az emberek.
Egészen másról beszél az Aequilibrium című, óriási méretű falikárpit, amely a béke és nyugalom megtestesítője. Az angyal két szárnya leeresztve, alakja békét sugárzó. Jobb karja piros zsinórral a földet köti össze, bal karja kék zsinórral az eget célozza. Alul pedig a szépséges természet, hegyes-dombos táj várja haza a munkában megfáradt embert.
Különös műalkotás az Illuminatio. Az angyal itt a felhők között ül, de talán nem is felhőn, hanem egy fa gyökerének egyik ágán foglal helyet. Jobb kezével mintha megáldaná a földet, ami odalent zöld, kék, sárga, sőt vörös színekben pompázik.
Nagyon izgalmas az Életfa című, széles, horizontális műalkotás is. Erőteljes, buja növényzet fejlődik ki a középen álló, férfit formázó alak karjaiból és lábaiból. A lilás háttérben a faágakon nőtt levelek mint afféle lángnyelvek csapnak fel.
Lássuk, hogyan is dolgozik a művész, milyen a szövött festészet! „Bár a textilkészítés ma már általában gépi eljárással történik, a gobelinszövés gépi reprodukciója a mai napig lehetetlen, hiszen a kárpitszövés során a vetülékfonalak nem folytonosak: a vetülék nem halad át a textil egyik oldaláról a másikra, mint más szövési technikáknál, hanem a fonalak kis kötegekbe kötve, egy-egy formát kidolgozva vezetnek be és állnak meg a szükséges ponton. Péreli Zsuzsa számára morális kérdés, hogy maga szője meg a képeit, ezért szakít azzal az évszázados – és még pályájának kezdetén is általános – hagyománnyal, hogy külön tervezőt és szövőmestert vesz igénybe. Ahhoz, hogy lehetővé tegye az eredeti belső vízió megőrzését és az alkotói folyamat során adódó invenciók megélését, illetve a kompozíció és a kivitelezett kárpit stiláris és tartalmi egységének érdekében, Péreli megtartja a technika hagyományos, manualitásra épülő értékeit. Munkáit egyetlen kis méretű rajz alapján, hosszú hónapok szerzetesi magányában és fegyelmezettségével, műtermébe zárkózva, a csend, a természetes fény és a monoton, mégis kreatív munka kontemplatív körülményei között hozza létre. (…) A szövőszék végtelenbe tartó raszterhálójában alkot, ahol láthatatlan víziója mindvégig a kárpit alkotóelemeként, tizedmilliméter vékonyságú pigmentfonalak keveréséből, fonalpixelekként absztrahálva jelenik meg. Ez nem pusztán az eljárás technikai sajátosságát jelenti, hanem egyben a művészi üzenettel, a tartalommal való sejtszíntű azonosulás, belső átlényegülés metaforája” – olvashatjuk Garami Gréta tanulmányának ide vonatkozó részletét Péreli Zsuzsa gyűjteményes kiállításának katalógusában.
A kiállításon a faliképek között járva az egyik legérdekesebb mű az 1989 Karácsony című kárpit, amelyben a legkülönfélébb tárgyak vannak elhelyezve: egy 19. századi aranyozott ikonborító, gyapjú, arany- és ezüstfonalak, érmék, szögek, kulcsok, patronok, csokoládéforma, egy lehallgató készülék és még sok minden más is. A kiállítás sajtóbemutatóján Péreli Zsuzsa közelről megmutatta a szőttesbe applikált poloskát, amit, mint tudjuk, a Kádár-korszakban „rendeltetésszerűen” használtak.
A kiállítás egyik legszebb darabja mindenképpen az Axis Mundi című, óriási gobelin, amely két hatalmas, egymás felé hajló fát ábrázol. Erre csak azt tudom mondani: meg kell nézni eredetiben a Műcsarnokban! Ha a kedves olvasó veszi a fáradságot, és megtekinti Péreli Zsuzsa gyűjteményes kiállítását, egészen biztosan nem fogja megbánni. A tárlat október 19-éig látogatható.
Leonardo egy helyen ezt írja a festészetről: „A formák valamennyi tulajdonságát tekintetbe veszi (…), mindent, amit csak árnyék és fény övez, és valóban tudomány a festészet, és a természet édes gyermeke (…). Tehát méltán nevezhetjük Istennel rokonságban lévőnek.” (Leonardo da Vinci: A festészetről)
