Wojtylások a magyar örökség szentélyében

Mintegy 170 éves történelmével a Fiumei úti sírkert (régen Kerepesi úti temető) mára valóságos kultuszhellyé vált, ahol nemzetünk nagyjai – mások mellett például Ady Endre, Jókai Mór, Arany János, Kossuth Lajos, Erkel Ferenc, Faludy György, Jancsó Miklós és Kertész Imre – sírját lehet felkeresni.
A sírkert a 19. század közepén Pest köztemetőjeként nyílt meg, majd a század végére Magyarország legrangosabb kegyeleti helyévé vált. Itt áll többek között Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Kossuth Lajos mauzóleuma, de a temető jeles elődeink emlékezete mellett az 1849 óta egymást váltó történelmi korszakok lenyomatát is őrzi.
Itt nyugszanak legnagyobb számban a magyar történelem és kultúra nagyságai. A síremlékek jelentős része művészettörténeti érték, híres építészek, szobrászok alkotása.
A sírkertben külön parcellát kaptak a művészek, a jakobinusok, az 1848-as és 1956-os forradalmak hősei, valamint hatalmas mauzóleum emlékeztet a pártállami idők halottkultuszára.
A gazdag növény- és állatvilágáról is ismert, arborétumnak úgyszintén beillő nagy temetőkert 56 hektáron terül el. Név szerint mintegy 30 ezer elhunyt földi maradványait rejti a föld e helyen.
A páratlan sírkert 2016 óta áll a Nemzeti Örökség Intézete kezelésében, és fogadja immár méltó módon látogatóit.