Július 8. kedd, Ellák
Hírek, események 2025. július 3. 13:08

Nem csak meleg ételt, reményt is osztottak Németh László nevében

Képgaléria
Nem csak meleg ételt, reményt is osztottak Németh László nevében
Rendkívül forró, napfényes időjárás köszöntötte csütörtökön azt a közel száztíz rászoruló embert, akik szociális helyzetükből adódóan „ebédügyben” kénytelenek voltak a Wojtyla népkonyha segítségét kérni. A szociális-közművelődési intézmény munkatársai természetesen nem ijedtek meg a „kihívástól”, hiszen az elmúlt esztendők alatt bőven volt idejük megszokni, hogy folyamatosan olyan nehézsorsú emberek rendelkezésére kell állniuk, akik önerejükből nem képesek megoldani saját élelmezésüket. Ma a K.E.K. Kft, ismertebb nevén az ELEKTRO CENTER villamossági szaküzlet tulajdonosa segített a karitatív létesítmény elesettjein. Németh László ügyvezető igazgató felajánlásával kolbászos rizses lecsót tálaltak fel és osztottak ki a rászorultak között a szorgos önkéntesek. A remek fogást hagyományosan kenyér, vajas kifli, valamint – a P&P Pékáru Kft. ajándékaként – túrós táska, továbbá – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli tette igazán teljessé. Mindemellett Gyuris Dávid önkormányzati képviselő tegnapi adománya – fejenként egy-egy banán – úgyszintén eljutott a nélkülözőkhöz. (Fotók: Tódor Norbert)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok