Papi áldásban részesült Klingert Gizella emléktáblája
Szent Márton-napi ünnepséget tartott a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége november 11-én. A rendezvényen hagyományosan átadták az „Év autóbuszvezetője” kitüntetést a Wojtyla-sorsközösség által arra leginkább érdemesnek tartott, a helyi tömegközlekedésben dolgozó autóbuszvezetőnek. Az eseményen Maya Kadosh asszony Izrael budapesti nagykövete is részt vett. A rendezvény a központ udvarában rövid tiszteletadással kezdődött. A jelenlévők Farkas Pál programszervező meghitt tolmácsolásában emlékeztek meg Klingert Gizelláról, a Wojtyla Ház idén eltávozott, örökbecsű önkénteséről. A múltidézés pillanataiban – a Márton-napi hagyomány jegyében – két élő, körbekerített libát is megtekinthettek a résztvevők az udvarban. A megemlékezés végén Fekete Szabolcs atya, a Szentcsalád Plébánia plébánosa papi áldásban részesítette Klingert Gizella márványtáblát, mely Borsos István izsáki kőfaragó mester ajándékaként kapott méltó helyet az udvari falon. Farkasné Pásztor Jolán, a Wojtyla Ház társalapítója koszorút helyezett el az emléktáblánál, ily módon is kifejezve a közösség háláját. – Az egyszerűségben, az alázatban és a jótékonykodásban mindig megtaláljuk a másokhoz vezető utat – fogalmazott Fekete Szabolcs atya, amikor megáldotta a márványtáblát. (Fotók: Mátyus István)
