Izrael állam nagykövetével ünnepelték Szent Márton napját a wojtylások
A rendezvény a központ udvarában rövid tiszteletadással kezdődött. A jelenlévők Farkas Pál programszervező meghitt tolmácsolásában emlékeztek meg Klingert Gizelláról, a Wojtyla Ház idén eltávozott, örökbecsű önkénteséről. A múltidézés pillanataiban – a Márton-napi hagyomány jegyében – két élő, körbekerített libát is megtekinthettek a résztvevők az udvarban.
A megemlékezés végén Fekete Szabolcs atya, a Szentcsalád Plébánia plébánosa papi áldásban részesítette Klingert Gizella márványtáblát, mely Borsos István izsáki kőfaragó mester ajándékaként kapott méltó helyet az udvari falon.
Farkasné Pásztor Jolán, a Wojtyla Ház társalapítója koszorút helyezett el az emléktáblánál, ily módon is kifejezve a közösség háláját.
– Az egyszerűségben, az alázatban és a jótékonykodásban mindig megtaláljuk a másokhoz vezető utat – fogalmazott Fekete Szabolcs atya, amikor megáldotta a márványtáblát.
A rendezvény résztvevői mindeközben Laczi János kerekegyházi méhész ízletes mézeit is megkóstolhatták.
Az ünnepség az étkezdében folytatódott, ahol a Wojtyla-család tagjai és meghívott vendégek gyűltek össze. A gondozottak társaságában többek között Maya Kadosh, Izrael Állam budapesti nagykövete, dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő, Jánosi István önkormányzati képviselő, Mogyorósi Bence, az Inter Tan-Ker Zrt. kecskeméti telephelyének operatív vezető-helyettese, valamint Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője foglalt helyet.
A hangulatot Oskolás János, a wojtylások „házi költője” egyik versének előadásával tette igazán bensőségessé, majd Fekete Szabolcs atya idézte fel Szent Márton életének legismertebb legendáit.
Fiatal korában Szent Márton római katona volt. Egy hideg téli napon a városkapunál egy didergő koldust látott, akinek senki sem segített. Mártonnak nem volt pénze, ezért kardjával kettévágta katonai köpenyét, és az egyik felét a koldusnak adta, hogy megvédje a hidegtől. Az éjjel álmában megjelent neki Jézus, aki a fél köpenyt viselte, és így szólt az angyalokhoz: „Márton, a hittanuló, ezzel a ruhadarabbal takart be engem.” Ez a történet Márton irgalmasságát és emberségét jelképezi.
Amikor Mártont Tours püspökévé akarták választani, szerénységből elrejtőzött — nem tartotta magát méltónak a tisztségre. A legenda szerint egy libaólban bújt meg, ám a libák hangos gágogásukkal elárulták rejtekhelyét. Így találták meg, és végül mégis püspökké szentelték. Ezért szokás Márton napján – november 11-én – libát enni és libás ételeket készíteni.
Ezt követően került sor az „Év autóbuszvezetője” díj átadására. Az elismerést 2025-ben Derecskei Gábor, az Inter Tan-Ker Zrt. elismert járművezetője vehette át példamutató, udvarias és lelkiismeretes munkájáért.
– Biztosan jó helyre kerül a kitüntetés, hiszen az utazóközönség szavazatai döntöttek róla – mondta Farkas P. József alapító-igazgató, miközben átnyújtotta a díszoklevelet.
A frissen díjazott autóbuszvezetőt Maya Kadosh nagykövet asszony is köszöntötte, külön kiemelve, hogy Derecskei Gábor (héber nevén: Gabris Solomon) izraelita vallásúként is példaértékűen szolgálja a város polgárait.
– A hivatás, a tisztesség és a közösség iránti elkötelezettség minden valláson és kultúrán átível – mutatott rá a nagykövet.
Hári Ernő ügyvezető ehhez kapcsolódva hangsúlyozta: – A városi közlekedés zökkenőmentes működéséhez kétszázhúsz ember összehangolt munkája szükséges Kecskeméten. Ez az elismerés valójában mindannyiuké.
Derecskei Gábor meghatottan vette át a kitüntetést, s a tapsoló közönség előtt így szólt: – Ez a díj megerősít abban, hogy érdemes szívvel-lélekkel végezni a munkát. Köszönöm a bizalmat és a szeretetet, amellyel nap mint nap körülvesznek.
Az ünnepség során a Kodály Iskola négy tehetséges tanulója varázsolta el a hallgatóságot énekszóval.
Legvégül Maya Kadosh nagykövet asszony az ebédosztásban is részt vett, ezzel is kifejezve szolidaritását a rászorulók iránt.
