Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2007. november 9. 17:28

Polgárőröket ünnepelt a város - kitüntetésekkel

Polgárőröket ünnepelt a város  -  kitüntetésekkel
Csütörtökön délután, a Városháza dísztermében rendezték meg a Kecskeméti Polgárőr Egyesületek Városi Konferenciáját, melyen a tájékoztatók, eszmecserék, előadások után a város kitüntetésekkel ismerte el a közbiztonságért szabadidejükben áldozatosan munkálkodókat. Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Bűnmegelőzési Bizottsága rendezésében került sor a szokásos éves összegzésre, melyet a levezető elnök: Dr. Adorján Mihály a Jogi, Ügyrendi és Bűnmegelőzési Bizottság elnökének rövid üdvözlője után Dr. Zombor Gábor polgármester nyitott meg köszöntőjével. A polgármester emlékeztetett rá, hogy a Kecskemét polgárainak számára fontos érték, hogy városukban jó a közbiztonság, ....
....s hogy biztonságban tudhassák életüket és értékeiket. Ezt követően pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik elhivatottságból, szabadidejükben is készek tenni ezért. A megnyitó után a konferencia vendégei Somodi Sándortól, a Kecskeméti Polgárőr Egyesület elnökétől tájékoztatót hallgathattak meg a helyi polgárőr egyesületek által - a legutóbbi konferencia óta eltelt időszakban - végzett munkáról és eredményekről, majd szakmai jellegű előadások következtek. Dr. Novák Csilla bírónő a Kecskeméten és vonzáskörzetében elkövetett bűncselekmények jellegéről és gyakoriságáról, Dr. Kassai László alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője a Kecskeméten és vonzáskörzetében ismerté vált bűncselekmények változásairól, a Polgárőrség és a Szomszédok Egymásért Mozgalom szerepéről és a bűnmegelőzésben betöltött feladatairól, valamint a Polgárőrségnek a bűncselekmények felderítésében betöltött szerepéről tartott előadást. A nap zárásaként Cseh István, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke a Polgárőrség aktuális feladatairól, a rendőrséggel, határőrséggel, vám és pénzügyőrséggel való együttműködés formái, és jogszabályi hátteréről tartott tájékoztatót. A hozzászólások után került sor a dísztőrök és az elismerő oklevelek átadására. Az alábbiakban közöljük a kitüntetett polgárőrök névsorát, és méltatásukat: DÍSZTŐR-t kaptak: Kecskeméti Polgárőr Egyesület: Balogh Lajos – a Kecskeméti Polgárőr Egyesület alapító tagja, több, mint 10 éve az Egyesület titkára. Munkájára minden körülmények között lehet számítani. A 15 éves tagsága alatt, több, mint ezer órát dolgozott a város érdekében. Határőrséggel kialakított kiváló kapcsolat is neki köszönhető. Elnökségi munkája példaértékű. Hírös Polgárőr Egyesület: Asztalos Tibor - Hírös Polgárőr Egyesület alapító tagja és egyben az elnök helyettesi megbízatását tölti be. Megbízható jó munkát végez. Mindig lehet számítani a munkájára. A lakossággal jó kapcsolatot épített ki, élvezi a lakosság bizalmát. A polgárőrség szellemiségét és célkitűzéseit maradéktalanul végrehajtja. Több alkalommal értékes információval segítette a hatóság munkáját. A területünkön megismertette és bevonta a lakosságot SZEM mozgalomba . Szeleifalu – Kiskecskemét Polgárőr Egyesület: Bérczy Gyula – Az Egyesület megalakulása óta végzett kiemelkedő vezető tevékenységéért. OKLEVELET kaptak: Kecskeméti Polgárőrség Egyesület: Hol Gábor – A Kecskeméti Polgárőrség alapító tagja, a központi csoport vezetője. Huzamosabb ideje átlagon felüli munkát végez annak ellenére, hogy jelenlegi munkahelyi elfoglaltsága ezt nehézkessé teszi. A tagok közül az egyik legtöbb óraszámot teljesített. Magánélete is példaértékű. Ónodi Ernő – Bár nem régóta polgárőr, de 2007-ben a legtöbb alkalommal, legtöbb óraszámban teljesített szolgálatot. Hatósági tanúként, valamint a Széchenyiváros biztonsága érdekében kifejtett tevékenysége kiemelkedő. Példásan fegyelmezett, mellyel társaira pozitív hatást gyakorol. Gere Mihály – Annak ellenére, hogy a Katonatelepi Csoport tagja, rendszeresen részt vesz a városban zajló nagy rendezvényeken, és bármikor lehet rá számítani egyéb szolgálati feladatoknál is, annak ellenére, hogy egészségi állapota ezt nem mindig tenné lehetővé. Kelecsényi János – Fiatal kora ellenére a kapott feladatokat mindig fegyelmezetten, segítő hozzáállással végzi, szinte minden felkérésnek eleget tesz. Magatartása a társszervekkel való együttműködés során is kifogástalan. Kecskemét Erzsébetvárosi Polgárőrség és Ifjúság Védelmi Közhasznú Egyesület: Szabó László – Szolgálati időt pontosan betartja, egyenruhája mindig ápolt, munkáját határozottan végzi. Ifj. Radics Jenő - Szolgálati időt pontosan betartja, egyenruhája mindig ápolt, munkáját határozottan végzi. Szeleifalu- Kiskecskemét Polgárőr Egyesület: Balogh András – Az Egyesületben végzett szervező és adminisztratív munkájáért. Tonté Róbert – Az Egyesületben végzett kiemelkedő munkájáért. Méntelek Polgárőr Egyesület: Szabó István - Alapító tag. A legkisebb létszámú csoport tagja, az ebből eredő többletfeladatot is kiválóan látja el.. A rendőrséggel közösen lebonyolított akciók legaktívabb résztvevője. Munkája pontos, megbízható. Hegedűs János - Alapító tag. Járőröző tevékenysége mellett kiválóan látja el az egyesületben vállalt egyéb feladatokat is. Kiemelkedik a szociális gondozónak nyújtott segítsége. Az idősek, és a rászorulók felkeresése, helyzetük, állapotuk felmérése. Sok esetben saját gépkocsijával szállította a rászorulóknak szánt csomagokat, tűzifát. Munkája példás az egyesület, és a település életében is. Nagy Bálint - Alapító tag. Az utóbbi időszakban a gépkocsink műszaki állapotára Ő figyelt. Emellett szolgálatait pontosan, és becsülettel ellátja. Munkáját jól végzi, megbízható. Az elismeréssel főként ösztönözni szeretnénk, és lendületet adni a további munkájához. Sok sikert kívánunk. Falu György - Alapító tag. Egyesületünk létrejöttét elsősorban neki köszönhetjük. A kezdetektől szívén viseli az egyesület dolgait. Ötleteiből, és lendületéből nagyon sokat profitálunk. Polgárőr Egyesület Kecskemét-Vacsiköz: T. Nagy Sándorné – Az Egyesület titkára, és rendszeres résztvevője széchenyivárosi rendőrökkel együtt a péntekenként megtartott éjszakai járőrözéseknek, akcióknak, figyelemfelhívó kampányoknak. Teljes odaadással végzi az egyesületi munkát tevékeny részt vállalva a városrész biztonságának megteremtésében. Kajdácsi József – Alapító tagja az egyesületnek. Minden csütörtökön délután szolgálatot teljesít, állandóan felügyeli gépkocsink műszaki állapotát, és igény szerint az apróbb javításokat elvégzi. Kisebb rendezvényeken lebonyolításában is lehet rá számítani, hagyományos jelleggel megrendezésre kerülő polgárőrvacsorák állandó és kiváló szakácsa. Hetény vezér Polgárőr Egyesület: Maró Erika és Hol András – Az Egyesület ügyes, segítőkész tagjai, több, mint 5 éve minden rendezvény biztosításában részt vesznek, szolgálatkészek, megbízhatók. Szívügyüknek tekintik Hetényegyháza és a külterület biztonságát, elsődleges céljuk a bűnmegelőzés. Katonatelepi Polgárőr Egyesület: Illés János – A lakossági öntevékeny összefogás fő szervezője. Az egyik legtöbbet járőröző egyesületi tag. Farkas János – Magas óraszámú járőrszolgálatot teljesítő egyesületi tag, aki rendkívül nagy értékű önkéntes munkájával járult hozzá a Katonatelepi Közbiztonsági Iroda kialakításához. (A KECSKEMET nyomán.)

Kövessen minket a Facebookon is!