
Garázdaság miatt keressük őket
A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is keresi a képeken látható személyeket, akik 2015. szeptember 4-én 19 óra és 23 óra közötti időben, a Magyarország-Románia labdarúgó mérkőzés idején garázdálkodtak.
RészletekA Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is keresi a képeken látható személyeket, akik 2015. szeptember 4-én 19 óra és 23 óra közötti időben, a Magyarország-Románia labdarúgó mérkőzés idején garázdálkodtak.
RészletekBefejezte az Állami Számvevőszék a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vagyongazdálkodásának ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a társaság mérlege nem volt megbízható, vagyonnyilvántartása nem felelt meg a vonatkozó jogszabályban foglaltaknak. A vagyonkezelési szerződés nem támogatta a vagyongazdálkodási feladatok átlátható módon történő végrehajtását, valamint a szabályszerű vagyongazdálkodást, a tulajdonosi joggyakorlók tevékenysége pedig nem támogatta teljes mértékben a felelős vagyongazdálkodás megvalósulását.
RészletekMagyarországon ma minden kilencedik gyermek a terhesség 37. heténél hamarabb, koraszülöttként jön a világra. A hazánkban népbetegségnek számító koraszülés súlyos terheket ró a családokra és az állami egészségügyre egyaránt: a koraszülöttek közvetlen ellátásának, rehabilitációjának és gondozásának költségei éves szinten elérhetik a 130-140 milliárd forintot. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány koraszülött-világnap alkalmából tegnap átadott Tanácsadó és Továbbképző Központja egy egész hetes rendezvénysorozatot szervez, melynek elsődleges célja, hogy átfogó és széles körű tájékoztatást nyújtson a koraszülés kivédhető rizikóiról.
RészletekA párizsi terrortámadások nyomán a Magyar Honvédség megerősítette objektumainak védelmét. Fegyveres járőrök teljesítenek szolgálatot a kecskeméti repülőbázisnál és a Repülőkórháznál is.
Részletek2015. november 21. (szombat), 15:00 és 16:00 Rózsa Szalon, Baja támogatásával. Jegyek elővételben kaphatók a Kastélyban. Az előre megváltott jegyek a helyfoglalást is biztosítják. Belépő: 600,- Ft/fő.
RészletekImmár hagyomány, hogy minden év decemberében a Kecskeméti Katona József Múzeum nagy sze-retettel ajánlja a karácsonyi ünnepek méltó lelki és szellemi előkészítéseként az alábbi (ingyenes!) vetített képes előadást minden kecskeméti és környékbeli általános, közép- és főiskolának, munkahe-lyi közösségnek, egyházaknak, nyugdíjas klubnak, művelődési háznak, könyvtárnak. Az előadások megtartásához csupán egy projektorra, s egy viszonylag sötét teremre van szükség. Az előadás hosz-sza az igényektől és a lehetőségektől függően 45–120 perc között bármennyi lehet, s természetesen mindig igazodik az adott korosztályhoz. Érdeklődni, illetve az előadások helyszínét és időpontját az alábbi telefonszámokon (76/480-776; 30/287-2549) és email címen ([email protected]) lehet egyeztetni, megbeszélni az előadóval.
RészletekA Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Bács-Kiskun Megyei Műszaki és Természettudományi Egyesület ebben az évben is megemlékezik a Magyar Tudomány Ünnepéről, november 19-én 15 órai kezdettel a Tudomány és Technika Háza Tanácstermében. A program fó-kuszában két tudományos előadás áll, kiváló előadókkal, érdekes témákkal a legkorszerűbb meg-közelítésben. Megemlékeznek a résztvevők arról is, hogy a Bács- Kiskun Megyei TIT 174 éve része a Társulatnak és 25 éve teszi ezt a szövetség önálló egyesületi tagjaként. A negyedszázados évfor-duló alkalmából kitüntetések és oklevelek átadására is sor kerül.
RészletekSzeretettel várja a leendő 1. osztályosokat és szüleiket a kicsi, családias, szeretetteljes, rendezett, fegyelmezett, odafigyelős Kertvárosi Általános Iskolába Kis Zoltán tanító bácsi és egy tapasztalt, egymással és a gyerekekkel egyaránt toleráns tanári kar.
RészletekJakabszállásról a Nádas Vendéglőből érkezett ma délben az ebéd. A vendéglőt Szentkúti Gyula vezette, nem olyan rég vette át fia Szentkúti György, aki biztosította a Wojtyla Ház vezetőségét, hogy továbbra is, amikor kell segít. A mai ebédünk is ő készítette el. A menü pacalpörkölt volt főtt burgonyával és savanyúsággal. Segítőink sajnos nem tudtak eljönni, de ők is és mi is üdvözöltük egymást. A Wojtyla Ház szegényei nagyon örültek a finom ebédnek, már nagyon régen várták ezt a menüt. Egyikük éppen pénteken emlegette, hogy de enne egy jó pacalpörköltet. Ma be is teljesedett kérése. Imánk a nap adományozójáért, családjáért és a párizsi áldozatokért szólt. Délelőtt azonban első feladatunk volt a ház elejét rendbe kapni a falevelektől. Majd a csapat reggelizett egy nagyot.
RészletekA Japán Külügyminisztérium még a nyáron kihirdette, hogy a 2015-ös külügyminiszteri kitüntetést Király Józsefnek, a Kecskemét-Aomori Baráti Kör tiszteletbeli elnökének adományozza. Ezzel ő lett a második magyar személy, aki megkapta ezt a díjat.
Részletek