Remek küzdelmek a Messzi István Sportcsarnokban
Harmadik tavaszi élő televíziós bokszgáláját rendezte a Ferobox Event, melyre a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban került sor.
RészletekHarmadik tavaszi élő televíziós bokszgáláját rendezte a Ferobox Event, melyre a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban került sor.
RészletekHatalmas érdeklődés mellett, közel kétszáz coach és HR szakember részvételével tartották meg hazánk legnagyobb és legfontosabb coach szakmai konferenciáját. A Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata által, a nemzetközi coaching hét alkalmából idén immár második alkalommal megrendezett esemény ezúttal a Változásgenerátorok címet kapta. A rendezvény fókuszában ennek megfelelően annak bemutatása állt, hogy a coaching hogyan tudja elősegíteni, katalizálni az egyének, szervezetek életében bekövetkező pozitív változásokat, fejlődést.
RészletekA brüsszeli székhelyű „The International Taste & Quality Institute” (iTQi) nemzetközi szakzsűrije háromcsillagos díjjal jutalmazta a Tutti Élelmiszeripari Kft. instant Jegeskávé Italporát. A márciusban rendezett „Superior Taste Award 2015” íz-megméretésen a Tutti terméke ezzel a legkiemelkedőbb eredményt érte el. A Jegeskávé a látvány, az íz, az állag és az illat kategóriákban elért pontok összesítését követően a független bírálók 90 százalékánál a kimagasló termékek kategóriájában is a legkiválóbb minősítést kapta.
Részletek„Genius Loci Díj – Vállalatok és vállalkozók a tehetségekért” elismerést kapott a LogMeIn. A díjat azzal a céllal alapították, hogy értékeljék a hazánkban működő vállalkozásoknak a tehetségek felkarolása érdekében végzett tevékenységét. Az egyik legsikeresebb magyar alapítású szoftverfejlesztő startup céget a Micro Grant pályázat miatt jelölték a díjra. Ennek keretében a LogMeIn összesen 30 ezer dollárt osztott szét a fiatalok számítástechnikai és matematikai oktatására, felzárkóztatására.
RészletekA széchenyivárosi Szent Család Plébánia új vezetője Hatházi Róbert atya megküldte heti lelki-program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
RészletekMájus 23-án péntek délután kéttagú lengyel delegációt fogadott Farkas József a Wojtyla Ház igazgatója. Stanislav Kotorba és Kamil Balys azért érkezett Krakkóból, hogy a Farkas József alapította Porta Egyesülettel közösen készítsenek egy határokon átnyúló uniós pályázatot. Az együttműködési szándéknyilatkozatban megfogalmazták, hogy 2015 szeptemberéig kidolgoznak egy lengyel önkénteseket mozgósító pályázatot. Az önkéntesek szociális intézményekben több hónapig Kecskeméten végeznének segítő munkát és közben megismerkednének városunk kulturális életével. A két hónapos kecskeméti szociális munka idején megismerkedhetnék a város híres zenei, táncos fesztivál programjait, az emberek hétköznapjait, ünnepeit. Kiváló lehetőség lenne ez az együttműködés a hagyományos lengyel-magyar barátság további erősítésére.
RészletekA ferencesek Assisiben ülésező nagykáptalanján, miután az amerikai Michael Anthony Perryt május 21-én miniszter generálissá, az argentin Julio César Bunadert május 22-én vikárius generálissá újraválasztották, május 23-án a nyolctagú definitórium tagjait, a definitor generálisokat is megválasztották, köztük Orosz Lórántot, a Magyarok Nagyasszonya Rendtartomány szerzetes papját.
RészletekA Kápolna Galériá (6000 Kecskemét, Kápolna u. 13.) szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2015. május 29-én (pénteken), 17 órára Villányi László Kimméria című kötetének bemutatójára és Lévai Ádám hasonló című kiállításának megnyitójára. Vendégek Villányi László József Attila-díjas költő, Lévai Ádám grafikusművész. Közreműködik Ittzés Gergely Liszt-díjas fuvolaművész. Házigazda Füzi László, a Forrás folyóirat főszerkesztője. A vendégek a Font Pincészet borait kóstolhatják a Kunsági Női Borrend közreműködésével. A kiállítás június 4-ig megtekinthető munkanapokon 13-17 óra közt.
RészletekIdén rekordszámú, hat diák csapat képviselte hazánkat Európa egyik legnagyobb üzemanyag-hatékonysági és innovációs diákversenyén, a Shell Eco-marathon Europe-on, amelyen az győz, akinek saját tervezésű autója a legtöbb kilométert képes megtenni egyetlen liter üzemanyaggal vagy 1 kWh energiával. A jubileumi verseny érdekessége, hogy idén már CNG-vel is indulhattak a diákok. A három napos rendezvény során az egyetemistáknak és középiskolásoknak nem csak a 26 országból érkező közel kétszáz csapattal kellett megmérkőzniük, hanem időnként a feltámadó szél és záporok is nehezítették a futamokat a rotterdami városi pályán.
RészletekA Kiskunfélegyházán hetedik alkalommal megrendezett Kunsági Bajuszfesztiválra a magyar bajuszosokon kívül Erdélyből, Felvidékről, Franciaországból, Ausztriából és Németországból is érkeztek vendégek szombaton.
Részletek