Tehetséges, népszerű, kedves, figyelmes és szép – hogy csak néhány jelzőt említsünk mindjárt az elején Szinetár Dóra színésznőről, aki hétfőn a Wojtyla Barátság Központban vendégeskedett, és mindenkit levett a lábáról a program végére tartogatott meglepetésével. Előbb azonban Borzák Tibor újságíró faggatta a híres művészházaspár, Szinetár Miklós rendező és Hámori Ildikó színművész leányát, aki az első szóra elfogadta meghívásunkat. A beszélgetés elején arról volt szó, hogy 14 éves korában kezdett énekelni, egykettőre tinisztár lett, ekkoriban Nyilas Misit is eljátszotta a Légy jó mindhalálig című darabban, sőt már korábban a Nyomorultakban ugyancsak feltűnt fiúként. Valamilyen megfejthetetlen oknál fogva még most is megtalálják nadrágszerepek, például Az én és kisöcsém című operettben brillírozik „férfiként” – tegyük hozzá: óriási sikerrel. Dóri két és fél év kihagyás után tért vissza a Budapesti Operettszínházba, ahol remek szerepekkel várták. Mindemellett készül egy fergeteges produkcióra, a jövő május végén a Sportarénában bemutatandó Shrek című musicalre, melyben Fionaként láthatjuk.
Részletek