Július 30. kedd, Judit, Xénia

Kínai fesztiválon a KAFF

2014. május 7. 10:30

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál is meghívást kapott Hangzhouba, a 2014. április 28. és május 3. között 10. alkalommal megrendezett Kínai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra (CICAF).

Részletek
Napi Evangélium: „Én vagyok az élet kenyere.”

Napi Evangélium: „Én vagyok az élet kenyere.”

2014. május 7. 10:27 | Wojtyla Ház

Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.” Jn 6,35-40

Részletek
Felértékelődik az agrárinnováció szerepe

Felértékelődik az agrárinnováció szerepe

2014. május 7. 10:26

A jövőben egyre inkább felértékelődik az agráriumban megvalósuló innováció szerepe, és ehhez az Európai Unió forrásokat is biztosít a 2014-2020-as időszakban - hangsúlyozta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára \"Az európai innovációs partnerség a mezőgazdasági termelékenységért és fenntarthatóságért\" címmel tartott nemzetközi konferencián, Budapesten.

Részletek
Napi Evangélium: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”

Napi Evangélium: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”

2014. május 6. 08:18 | Wojtyla Ház

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.” Jn 6,30-35

Részletek
Kossuth-díjas zeneszerző házunkban

Kossuth-díjas zeneszerző házunkban

2014. május 5. 15:01

Péntek délelőtt egy Kossuth-díjas zeneszerző Dubrovay László és felesége Ménes Aranka a Bartók Rádió főszerkesztője látogattak el a Wojtyla Házba. A zeneszerzőt és feleségét jó barátjuk és egyben a központ nagylelkű támogatója Molnár Ferenc invitálta közénk. A látogatókat Nagypál Sándor alpolgármester is köszöntötte és fogadta. Ebéd előtti beszélgetésen meg tudtuk a találkozás történetét.

Részletek
Az Art Telecom is segített

Az Art Telecom is segített

2014. május 5. 14:36

Május 1-jén a munka ünnepén új adományozót köszönthettünk a Wojtyla Házban. Az ART Telecom KFT. ügyvezető igazgatója Kiss Zsolt és munkatársa Riczu Péter (akit többször köszönthettünk házunkban) látogattak el a központ szegényeihez. Vendégeink a cég tevékenységéről, munkáikról meséltek, elmondták, hogy először van ilyen jótékony felajánlásuk, de igyekeznek többször is segíteni a központ nehéz sorsú gondozottjainak. Vendégeink az osztásnál is segítettek.

Részletek
A jövő magyar programozóit mentorálja a LogMeIn-Világszervezethez csatlakozva a cég szervezi az első budapesti CoderDojo-t

A jövő magyar programozóit mentorálja a LogMeIn-Világszervezethez csatlakozva a cég szervezi az első budapesti CoderDojo-t

2014. május 5. 13:58

10-15 éves fiatalokat oktat programozásra, website fejlesztésre, appok és játékok készítésére a LogMeIn az első budapesti CoderDojo-n. A cég egy nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva, önkéntes alapon nyújt ingyenes programozási segítséget gyerekeknek. Az első kétórás foglalkozást május 15-én tartják.

Részletek
Előadások a magyar zsidó képzőművészet, építészet, iparművészet és műgyűjtés jeles képviselőiről, emlékeiről

Előadások a magyar zsidó képzőművészet, építészet, iparművészet és műgyűjtés jeles képviselőiről, emlékeiről

2014. május 5. 13:56

Kecskeméti Katona József Múzeum tisztelettel meghívja önt, családját, ismerőseit, barátait a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából megrendezett képzőművészeti emlékkiállításhoz kapcsolódó előadás-sorozatának következő felvonására 2014. május 7., szerda 16 órára. Előadó ifj. Gyergyádesz László művészettörténész lesz, aki Márkus Gézáról, a Cifrapalota tervezőjéről beszél.

Részletek