Július 30. kedd, Judit, Xénia
Napi Evangélium:  „A fiamat csak megbecsülik!”

Napi Evangélium: „A fiamat csak megbecsülik!”

2013. március 1. 08:18 | Wojtyla Ház

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta. Mt 21,33-43.45-46

Részletek
Cirkusz érkezett Kecskemétre

Cirkusz érkezett Kecskemétre

2013. február 28. 17:52

Megérkezett Kecskemétre a híres Wertheim Cirkusz. Wertheim Béla segítségével a „Wojtylás” gyerekek és szüleik, nagyszüleik is el tudnak menni a péntek délutáni előadásra. Ugyanis 15 jegyet ajánlott fel a vándorcirkusz tulajdonosa. A szerencsések a volt KTE Sportpályán (Kurucz krt.) felállított cirkuszi sátorban fogják végig nézni az előadást. A pontos időpontok alább olvashatók.

Részletek
Soma Mamagésa sok-sok ajándékkal érkezett a Wojtyla Házba

Soma Mamagésa sok-sok ajándékkal érkezett a Wojtyla Házba

2013. február 28. 15:52 | Wojtyla Ház

Spitzer Gyöngyit az egész ország Soma Mamagésaként ismeri. Mától új nevet is „ragasztottunk” rá, hiszen kecskeméti vendégeskedésével egy időben ragyogó napsütés formájában megérkezett a kikelet is, így a népszerű dzsesszénekes-írónő-médiaszemélyiség-pszichológust joggal hívhatjuk Tavaszhozónak is. A híresség nem jött üres kézzel, a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ sorsközösségéhez hatalmas bőrönddel és megszámlálhatatlan reklámszatyorral érkezett. Előbbiben könyvek lapultak, utóbbiakban pedig ruhaneműk. Mindezek mellé sikerkönyveiből és lemezeiből is dedikált egy-egy példányt az intézmény gondozottainak. Ha már ennyi könyv került a falak közé, jó felvetésnek bizonyult, hogy ezzel az állománnyal teremtődjék meg egy leendő házi könyvtár alapjai. Az első olvasók azon melegében jelentkeztek is...

Részletek
WWF Föld Órája 2013: Egy gyertyafényes óra a Földért!

WWF Föld Órája 2013: Egy gyertyafényes óra a Földért!

2013. február 28. 09:36

Hamarosan ismét itt a globális összefogás, a WWF Föld Órája napja! Március 23-án a világ legnagyobb civil akciója során emberek milliárdjai mutatnak majd példát a környezettudatosság jegyében. A WWF Magyarország idén gyertyafényben ünnepel, és gyertyagyűjtési akciót szervez, hogy a Coca-Cola Magyarország, a WestEnd City Center, a The Prime Management és az Allianz Hungária Zrt. támogatásával megvalósuló lekapcsoló eseményre kiönthesse Az Ország Legnagyobb Gyertyáját, egy közel 5 méter magas viaszóriást.

Részletek
Jótékony dunavecsei barátok hozták az ebédet

Jótékony dunavecsei barátok hozták az ebédet

2013. február 27. 15:15 | Adományok Wojtyla Ház

Bugyi András Dunavecsei Sarki Csárda tulajdonosa ismét kimutatta a Wojtyla Család iránt érzett szeretetét. 100 főre rizses húst és céklát küldött a központ gondozottjai számára. Dr. Szabó József a Fornetti Kft. tulajdonosa jóvoltából sütemény is került az ebéd mellé. Imánk értük és Tőzsér Judit asszonyért, támogató testvéreinkért szólt. Ma Gorzei Szent János bencés apát napja volt.

Részletek
Elindult a tavaszi takarítási szezon

Elindult a tavaszi takarítási szezon

2013. február 27. 14:59 | Wojtyla Ház

Február 27-én a napi rutinos takarítás nem a szokásos módon zajlott. A délelőtt folyamán a Horog utcai front takarítása is feladatunk volt. Összegyűjtöttük a faleveleket, faágakat. Mind ezt a korábban már említett megállapodás értelmében, melyet a Wojtyla Ház és a szomszédos lakóközösség kötött. Így minden szerdán körbe járják az asszonyok és a férfiak a Wadowice kertet és a Horog utcai kerteket.

Részletek