Július 30. kedd, Judit, Xénia
Állatszentelés után jól esett a forró leves

Állatszentelés után jól esett a forró leves

2013. január 19. 12:08 | Adományok Wojtyla Ház

Nagyon jól sikerült a szombati nap! A délelőtti állatszentelésen sokan voltak a hideg ellenére is, különleges állatokat láthattak az érdeklődők. A Wojtyla Ház gondozottjai is kilátogattak a Rom-kertbe még ebéd előtt. A központban ekkor már javában főtt a kolbászos bableves, melyet Vágó Csaba és Radics Tivadar összefogásával sikerült elkészíteni. Barátaik és munkatársaik is besegítettek az előkészületekbe és a főzésbe is.

Részletek
Remete Szent Antal napját ünnepelték a kecskeméti állattartók - állatszentelés a Rom-kertben

Remete Szent Antal napját ünnepelték a kecskeméti állattartók - állatszentelés a Rom-kertben

2013. január 19. 11:36 | Wojtyla Ház

Immár 6. alkalommal rendezte meg a Porta Egyesület és a Wojtyla Ház a hagyományos állatszentelést Kecskemét főterén. Remete Szent Antal napján, január 19-én a Barátok temploma melletti Rom-kert adott ismét otthont a rendezvénynek, ahol Bárkányi Ernő templomigazgató szentelte meg a házi kedvenceket. Az érdeklődő közösség mellett az állattartók is megjelentek kis állataikkal: kutyákkal, albínó görénnyel, papagájokkal, nyulakkal, birkákkal, galambokkal, 2 póni lóval (az egyik hasában a hamarosan születendő kiscsikójával), és egy anya szamárral a 4 hónapos iker csikóival. A Kecskeméti Vadaspark ismét elhozta a fülesbaglyot is, mely karácsony előtt a Betlehemi jászlat őrizte. A Mentsvár az Állatokért Alapítvány és az Ebrendészet munkatársai egy tucat örökbe fogadható kutyussal érkeztek. Képviselőjüktől megtudhattuk munkájuk céljait, és az örökbe fogadás menetét. Az állatszentelés idén is nagysikert aratott.

Részletek
Árpádházi Szent Margit élete útmutató a Wojtyla Család számára-az ebédet a Granada Hotel hozta

Árpádházi Szent Margit élete útmutató a Wojtyla Család számára-az ebédet a Granada Hotel hozta

2013. január 18. 15:21 | Adományok Wojtyla Ház

Árpádházi Szent Margit, akiről ma hallhatott a Wojtyla Ház közössége ebéd előtt. Élete sokaknak például szolgált, és szolgál ma is. Imánk Tőzsér Juditért, támogató testvérünkért és édesanyjáért, illetve a nap szponzoráért a Granada Hotel tulajdonosáért, Nagy Róbertért, családjáért, és munkatársaiért szólt. A hotel szakácsai nagyon finom csikóstokánnyal lepték meg a Wojtyla Családot ebédre. Ez mellé a Fornetti Kft. adományából is került minden tálcára. Ezúton is köszönjük a nap támogatóinak a segítséget, hisz nélkülük nem lett volna ilyen eredményes ez a nap.

Részletek
Új énekek, dalok: énekóra volt a délelőtti program

Új énekek, dalok: énekóra volt a délelőtti program

2013. január 18. 14:43 | Wojtyla Klub

A gitáros énekórát a Wojtyla Ház asszonyai mindig nagyon várják. Ha az ebéd előtti hirdetések között szerepel ez a program ujjongva mondják: arra 100%, hogy jövök! Január 18-án, pénteken Molnár Zoltán a ház lelki programjainak vezetője közkívánatra ismét zenélt, énekelt és új dalokat tanított meg a résztvevőknek. Képeink a tanulás közben készültek.

Részletek
Folytatódik a "Nyitott műterem" programsorozat

Folytatódik a \"Nyitott műterem\" programsorozat

2013. január 18. 14:22

A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ és a Kecskeméti Képzőművészek Közössége tisztelettel meghívja Önt és kedves családját \"Nyitott műterem\" sorozatának következő programjára. 2013. január 24-én 17 órakor a Kecskemétfilm Kft. (Liszt Ferenc u. 21.) vetítőtermében mutatkozik be Orosz István grafikusművész, filmrendező.

Részletek
Németh József Pál festmény kiállítása a Népi Iparművészeti Gyűjteményben

Németh József Pál festmény kiállítása a Népi Iparművészeti Gyűjteményben

2013. január 18. 14:09

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Népi Iparművészeti Gyűjteménybe (Kecskemét, Serfőző u. 19.) 2013. január 25-én, pénteken 15 órára NÉMETH JÓZSEF PÁL festőművész kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond Mák Kornél, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere. A kiállítást Kriskó János, főiskolai docens nyitja meg. Népdalokat Bognár Gabriella énekel. A kiállítás megtekinthető 2013. március 2-ig.

Részletek
Napi Evangélium:  „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!”

Napi Evangélium: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!”

2013. január 18. 08:30 | Wojtyla Ház

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Részletek