Július 29. hétfő, Flóra, Márta
A MAGYAR HAGYOMÁNYOK NAPJA A SOLTSZENTIMREI CSONKA TORONYNÁL

A MAGYAR HAGYOMÁNYOK NAPJA A SOLTSZENTIMREI CSONKA TORONYNÁL

2012. július 28. 11:39

Ezen a nyáron ismét megrendezik Soltszentimrén a Csonkatoronyért Hagyományőrző Napokat. A hit, a szeretet és a barátság szellemében verbuvált programsorozat ez alkalommal is a település Csonkatoronyként ismert pusztatemplomának megmentését szolgálja. A régi romok szomszédságában augusztus 3-án, pénteken délután kezdődik majd a táborépítés, este pedig, a rovástábla felavatása és Szávay István országgyűlési képviselő köszöntője után, már színielőadás, népzene, a hatalmas tábortűznél pedig közös éneklés, beszélgetés várja a résztvevőket. Augusztus 4-én, szombaton számtalan program közül lehet válogatni; csak ízelítőként említünk néhányat: a reggeli ünnepi megnyitót követően – amit Suhajda Krisztian, a megyei közgyűlés frakcióvezetője és Kovács Sándor katolikus plébános tart – marhapörkölt-főző verseny, aerobic, musical és néptánc csoportok, hagyományőrző harcosok, népzenészek, bábművészek bemutatója szórakoztatja majd e pusztai rendezvény résztvevőit, és bizonyára sokakat érdekel majd Szondi Miklósnak az ősi magyar rovásírásról, vagy Vona Gábor országgyűlés képviselőnek napjainkról tartandó előadása is. Egész nap kézműves kirakodóvásár, íjászt, lovaglás, csúzlizda, mese-jurta várja az érdeklődőket, este pedig Ismerős Arcok koncerttel, tűzijátékkal és táncházzal kedveskednek a táborozóknak. A szervezők szívből ajánlják ezt a rendezvényt családoknak, baráti társaságoknak, hiszen nagyon jó lehetőséget nyújt a természetben való kikapcsolódásra, a szórakozásra, ugyanakkor mélyebb ismereteket szerezhetnek a résztvevők a Soltszentimrei Pusztatemplomról, a magyar nemzeti hagyományokról.

Részletek

Csonkatoronyért Hagyományőrző Napok

2012. július 27. 15:14

Ezen a nyáron ismét megrendezik Soltszentimrén a Csonkatoronyért Hagyományőrző Napokat. A hit, a szeretet és a barátság szellemében verbuvált programsorozat ez alkalommal is a település Csonkatoronyként ismert pusztatemplomának megmentését szolgálja. A régi romok szomszédságában augusztus 3-án, pénteken délután kezdődik majd a táborépítés, este pedig, a rovástábla felavatása és Szávay István országgyűlési képviselő köszöntője után, már színielőadás, népzene, a hatalmas tábortűznél pedig közös éneklés, beszélgetés várja a résztvevőket. Augusztus 4-én, szombaton számtalan program közül lehet válogatni, amik közül csak ízelítőként említünk néhányat: a reggeli ünnepi megnyitót követően – amit Suhajda Krisztian, a megyei közgyűlés frakcióvezetője és Kovács Sándor katolikus plébános tart – tehénpörkölt-főző verseny, aerobic, musical és néptánc csoportok, hagyományőrző harcosok, népzenészek, bábművészek bemutatója szórakoztatja majd e pusztai rendezvény résztvevőit, és bizonyára sokakat érdekel majd Szondi Miklósnak az ősi magyar rovásírásról, vagy Vona Gábor országgyűlés képviselőnek napjainkról tartandó előadása is. Egész nap kézműves kirakodóvásár, íjászt, lovaglás, csúzlizda, mese-jurta várja az érdeklődőket, este pedig Ismerős Arcok koncerttel, tűzijátékkal és táncházzal kedveskednek a táborozóknak. A szervezők szívből ajánlják ezt a rendezvényt családoknak, baráti társaságoknak, hiszen nagyon jó lehetőséget nyújt a természetben való kikapcsolódásra, a szórakozásra, ugyanakkor mélyebb ismereteket szerezhetnek a résztvevők a Soltszentimrei Pusztatemplomról, a magyar nemzeti hagyományokról.

Részletek
175 vidéki járási hivatal és 23 fővárosi kerületi hivatal alakul jövőre

175 vidéki járási hivatal és 23 fővárosi kerületi hivatal alakul jövőre

2012. július 27. 09:38 | Wojtyla Ház

A fővárosban mind a 23 kerületben, vidéken pedig 175 helyen lesz járási hivatal 2013-tól, amelyek az államigazgatási feladatokat veszik át a jegyzőktől– a Kormány döntött a járások székhelyeiről és illetékességi területeikről. A járási hivatalok a kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek intézésében nyújtanak majd segítséget az állampolgároknak. A vidéki embereknek nagy segítség lesz majd, hogy lakóhelyükhöz közel, rugalmasabb időbeosztással, könnyebben tudják majd az olyan ügyeket is intézni, amelyekért eddig a megyeszékhelyre kellett utazniuk. Az ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől-péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban vagy a településre kirendelt ügysegéd által lesz lehetőség.

Részletek
KÉTEZER ÁLDOTT NAP A SZERETET JEGYÉBEN: Szent Anna napi ünneplés-VIDEÓVAL

KÉTEZER ÁLDOTT NAP A SZERETET JEGYÉBEN: Szent Anna napi ünneplés-VIDEÓVAL

2012. július 27. 09:27 | Adományok Wojtyla Ház

2012. július 26-án arra emlékeztünk, hogy mi történt az első bejelentések után/óta. Mi sikerült, mi nem, az ott elhangzottakból? Természetesen megemlékeztünk azokról, akik a balgaságnak tűnő bejelentéseket hallva nem rohantak el, hanem maradtak, bekapcsolódtak velünk és segítettek. Képgalériánk megörökítette a szép pillanatokat.

Részletek
Idén szükség van a béremelésekre

Idén szükség van a béremelésekre

2012. július 26. 08:28

A kormány nyitott a béremelések ügyére, de határozott álláspontja, hogy hitelből nem lehet sem béreket emelni, sem szociális rendszert építeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután - konzultációsorozata keretében - Gaskó Istvánnal, a Liga elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével tárgyalt a munkavállalókat érintő aktuális ügyekről.

Részletek