Január 27. hétfő, Angelika
A PETŐFI NÉPÉBEN OLVASTUK: REKTORI SZOLGÁLAT RÓMÁBAN

A PETŐFI NÉPÉBEN OLVASTUK: REKTORI SZOLGÁLAT RÓMÁBAN

2012. január 20. 08:39 | Adományok Wojtyla Ház

A magyar katolikus egyház legfontosabb vatikáni intézménye a Pápai Magyar Intézet. A fölszentelt papok továbbképzését szolgáló kollégium rektori feladatait néhány hónapja a kecskeméti születésű, Bács-Kiskun megyéhez ezer szállal kötődő dr. Tóth Tamás látja el, akit hazalátogatásakor az új feladat diktálta kihívásokról kérdeztünk.

Részletek
VÖRÖS MÁRTA MÉRNÖKNŐ ELŐADÁSA KALOCSÁN A FŐSZÉKESEGYHÁZ FELÚJÍTÁS TITKAIRÓL

VÖRÖS MÁRTA MÉRNÖKNŐ ELŐADÁSA KALOCSÁN A FŐSZÉKESEGYHÁZ FELÚJÍTÁS TITKAIRÓL

2012. január 19. 22:46 | Adományok Wojtyla Ház

Telt ház volt a kalocsai Katona István Ház nagytermében csütörtökön este. Városi lokálpatrióták sokasága volt kíváncsi Vörös Márta márnök asszomny \"Őszintén a kalocsai főszékesegyház fölújításáról\" címmel hírdetett expozéjára amelyt igen gazdag és magas minőségű képanyaggal gazdagított. A Charitas Rádió munkatársa, Barotai Imre, protonotárius kanonok rögzítette közönségünk számára az elhangzottakat, így a hallgatóságunk is részese lehetet az élményes találkozásnak. Meghallgatva Vörös mérnök úrasszony szavait mindenki beleláthat mire vállalkolzik az aki ma egy több száz éves műemlék megmentésére vállalkozik. A találkozón jelen volt dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek, metropolita is.

Részletek
A Szolidaritási Mozgalom tavaszi borsós raguja főtt a Wojtyla ház udvarán

A Szolidaritási Mozgalom tavaszi borsós raguja főtt a Wojtyla ház udvarán

2012. január 19. 13:20

Január 19.-e, csütörtök a szolidaritás napja volt a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központban. A Szolidaritás fölidézte a lengyelországi alapítók világát. Azt, hogy a segítség mozgalma mit köszönhet II. János Pál pápának? A szervezet magára vállalta, hogy ezen a napon üstben ebédet főznek a Wojtyla Ház szegényeinek. A menü gazdagon főtt tavaszi borsós ragu volt. Az étkezés megkezdése előtt a Szolidaritás elnöke, Balogh Károly köszöntötte pár szóban a Wojtyla sosrsközösség tagjait. Többek között elmondta, hogy mennyire fontos a segítségnyújtás a rászorulóknak és, hogy ezentúl minden hónapban egy napi meleg egytál ételt megfőznek szegényeink számára. Jobban örülni sem tudtak volna gondozottaink. A Szolidaritási Mozgalom tagjai még pár szót személyesen is váltottak szegényeinkkel, mely még közvetlenebbé, barátibbá tette a találkozást. Szeretnénk ezúton is megköszönni a mozgalom tagjainak, hogy megfőztek nekünk ezen a napon, és reméljük, hogy hosszú, további együttműködésre is lehetőség lesz.

Részletek
Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből

Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből

2012. január 19. 10:15

A Kecskeméti Rendőrkapitányság rablás bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik tegnap este Kecskeméten, a Szolnoki úton gyalogosan haladó sértettet megtámadták, a kezéből kitépték a táskáját. A két tettes elvitte a sértett asszony okmányait, bankkártyáját és készpénzét. A bűncselekménnyel okozott kár 110 ezer forint.

Részletek
Időjárás

Időjárás

2012. január 19. 10:11

36 órás előrejelzés Csütörtökön napközben túlnyomóan borult időre számíthatunk, északnyugat felől egyre többfelé csapadékkal: a legfrissebb számítások szerint keleten, északkeleten estig havazás várható, máshol a kezdeti havaesőt egyre inkább eső váltja fel. Élénk, időnként erős lesz a délnyugati szél, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +7°C között várható északkeletről délnyugat felé haladva növekvő értékekkel.

Részletek
Pálinkásné Kócsó Mária énektanárral tanulta a Wojtyla Ház Családja a népdalokat

Pálinkásné Kócsó Mária énektanárral tanulta a Wojtyla Ház Családja a népdalokat

2012. január 18. 15:43 | Adományok Wojtyla Ház

Ének tanulás volt a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központban Pálinkásné Kócsó Mária neves énektanár segítségével/közreműködésével. A foglalkozás során régi gyerekkori emlékek is felelevenedtek. Hogy énekeltek egykoron az édesapák és édesanyák. Segítőnkkel a Wojtyla Család már énekkel tudja köszönteni a következő hónap szülöttjeit a megemlékezéseken. Sőt vendégeinket nemcsak szeretettel, de népdalokkal és versmondással is tudjuk fogadni. A napokban kezdtek el készülni a következő nagy eseményre. Nagy szeretettel ajánljuk a tanórán készült videónkat.

Részletek
Találkozó az állatok védőszentjének ünnepén

Találkozó az állatok védőszentjének ünnepén

2012. január 18. 15:10 | Adományok Wojtyla Ház

Régi hagyományt elevenít fel a Porta Egyesület Remete Szent Antal, az állatok védőszentjének ünnepén. 2012. január 21-én, szombaton 10.00 órakor kezdődnek a programok a kecskeméti Barátok temploma melletti Rom-kertben. Az állatbarátok a templom melletti Rom-kertben gyülekezhetnek, ahol a kedvenceik áldásban részesülnek Remete Szent Antal napján. A szervezők mindenkit szeretettel várnak a rendezvényre. Mottó: „nektek adom az ég madarait, a tenger állatait” (Teremtés könyve) Az eseményre kérjük, hozza el kedvenc állatát!

Részletek