
Megkezdődnek a felvételik
A hét végén, 23-24-én tartják meg a középiskolai felvételiket a hat és nyolc évfolyamos iskolákba.
RészletekA hét végén, 23-24-én tartják meg a középiskolai felvételiket a hat és nyolc évfolyamos iskolákba.
RészletekA 170-175 centiméter magas, átlagos testalkatú férfi 9.45-kor lépett be a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet kecskeméti Bocskai utcai fiókjába. A fején csuklya volt és fekete sísapka, a kezében pedig fegyvernek látszó tárgyat tartott. Ezzel kényszerítette a két banktisztviselőnőt a pénztárban lévő összeg átadására. A pénzt egy fehér reklámszatyorba tette, majd Kecskemét belvárosa felé gyalogosan távozott. A rendőrség egyelőre nem közölte, hogy mekkora összeget vitt el a rablót, akit nagy erőkkel keresnek.
Részletek2003- ban egy eredeti ötletet valósított meg a csengődi iskola mikor a diákok azt a feladatot kapták, hogy a faluban fellelhető régi, már-már a feledés homályába merülő használati tárgyakat gyűjtsék össze. A legjobban teljesítő osztálynak felajánlott kirándulás még inkább ösztönözte a nebulókat a munkára. A gyerekek leleményességének nem volt határa, minden zegzugból kerültek elő tárgyak a nagyszabású kutató akció során.
RészletekAz ősz folyamán kialakult gazdasági válság ellenére is eredményes évet zártunk, sikerült teljesíteni a 10 000 tonnás álomhatárt. Újabb partnerek bevonásával, valamint a beruházásainknak is köszönhetően tudtuk a kitűzött terveinket megvalósítani – nyilatkozta honlapunknak Kádár László, a Hírös MÉH 2004 Kft. ügyvezető igazgatója.
RészletekAz állattartó gazdák rémálma az állategészségügyi zárlat, amely szinte kivédhetetlen. Legutóbb a nyár végén jött a kéknyelv betegség a franciaországi marhákkal, s a Borsod megyei Gelecséren támadt rá a tehenekre. Szabadszállás, illetve a balázspusztai juhászok 150 km-re vannak ettől, de az igen szélesre tátott körzővel megrajzolt veszélyes védőzóna őket is kedvezőtlenül érinti.
RészletekEgy lajosmizsei férfi 13 évig vezetett jogosítvány nélkül és általában ittasan. A múlt héten nem volt szerencséje, mert újra elkapták a rendőrök és gyorsított eljárás keretében meg is büntette a bíróság.
RészletekKiskunhalason parázs hangulatú mérkőzést vívott egymással a helyi és a békéscsabai alakulat. A botrányos nézőtéri viselkedéstől sem mentes összecsapás végül drámai körülmények között döntetlenre végződött.
RészletekTöbb esztendeig tartó együttműködést lezárva Szávay Ágnes, a legelőkelőbben rangsorolt Soltvadkertről származó teniszező, közös döntést követően szakított edzőjével, Kuharszky Zoltánnal.
RészletekA felvi.hu az eddig feldolgozott adataiból az mát világosan kiderült, hogy az idén legalább 6-7 százalékkal többen szeretnék megkezdeni tanulmányaikat valamelyik felsőfokú intézményben.
RészletekFennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A jubileum alkalmából, a hazánk egyik legnagyobb karitatív szervezetének számító szolgálat országjáró körút keretében legutóbb Kiskunfélegyházán jártak. Az érintett települések mindegyike taglétszámával azonos mennyiségű textilszívet ajándékoz a vendégeknek. A jubileumi év végén a szíveket egyetlen hatalmas szívvé illesztik össze, így valósul meg Kozma Imre alapító szerzetes-elnök gondolata: Magyarországnak van a legnagyobb szíve.
Részletek