![Szent Efrém Férfikar Orientale Lumen III Szent Efrém Férfikar Orientale Lumen III](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/155693.jpg)
Szent Efrém Férfikar Orientale Lumen III
Az Orientale Lumen sorozat harmadik részeként megjelenő album az elmúlt két év hangversenyeinek emlékezetes perceit idézi föl a Szent Efrém Férfikar és jeles vendégművészek előadásában.
RészletekAz Orientale Lumen sorozat harmadik részeként megjelenő album az elmúlt két év hangversenyeinek emlékezetes perceit idézi föl a Szent Efrém Férfikar és jeles vendégművészek előadásában.
RészletekEbben az évben is megrendezték a „Tök jó napi" programot Hetényegyházán, a Pajtás Utcai Óvodában. A csütörtök délutáni esemény, amit immár tizenharmadik éve hagyományosan megtartanak októberben az intézményben, ezúttal is közönségsikert aratott. (Fotók: Vincze József)
RészletekOktóber derekához közelítve újból beérett Rácz György hegyeket mozdító szeretetének gyümölcse. Immáron három hónapja, hogy a kecskeméti úriember folyamatosan friss paprikával, paradicsommal látja el a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Ez alkalommal ugyan „csak” egy láda kápia- és ugyanennyi fehér paprikát hozott, ami viszont tömegre pont ugyanannyit nyomott, mintha egyúttal paradicsom is érkezett volna a népkonyha épületébe. Ez ám az igazi szeretet! (Fotók: Mátyus István)
RészletekTavaly április óta folytatnak ádáz küzdelmet az igénytelenség, nemtörődömség, antiszociális magatartás ellen a Wojtyla Ház gondozottjai Kecskemét egyik gyöngyszeme, a főtéri Romkert területén. Ami a belváros eme ékességének higiéniai állapotát illeti, nos, erről igen nehéz indulatok nélkül megnyilatkozni. Az évek során bevett szokássá vált egyik-másik honpolgár részéről, hogy – különösen hétvégi rendezvények alatt és után - ott végzik el biológiai szükségletüket, ürítik ki zsebeiket, szabadulnak meg a feleslegessé vált sörös dobozoktól, üvegektől, szanaszét dobálják a cigarettacsikkeket. 2016 április 15-én a wojtylások gondoltak egy merészet, s megfogadták, amíg nem születik megnyugtató megoldás e problémakörre, rendszeresen kijárnak a Romkertbe összetakarítani az időközben ott felgyülemlett szemetet. Ma is ez történt, végül pedig a jutalom sem maradt el: egyformán részesültek társuk, Jobbágyné Katika fenséges süteményéből. (Fotók: Varga Brigitta)
RészletekCsütörtökön az Európa Jövője Egyesület tagsága vállalt sorsközösséget a Wojtyla népkonyha szegényeivel olyképpen, hogy korábban ételfelajánlást tettek a szociális intézmény alapító-igazgatójánál. A civil szervezet képviselői ma nem tudtak jelen lenni, ehelyett szerda délben tisztelték meg látogatásukkal a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. Akkor Berei Andrea frissen megválasztott elnök és Kriston Vizi József társelnök meleg szavakkal méltatta az egyesület közelmúltban elhunyt alapítója, Farkas „Csiperó” Gábor munkásságát. Kijelentették: az ő szellemi örökségét éltetik tovább, ezért – mint eddig is – minden nemes kezdeményezés mellé odaállnak, támogatnak. Borisz atya szokásos csütörtöki felszólalásában Lukács evangéliumából Krisztus egyik kijelentését idézte: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. (Lukács 6:31)”. Ennek kapcsán hangoztatta: nehéz szeretni ellenségeinket, de Jézus – ha imádságban hittel kérjük – erre vonatkozóan is ad útmutatást Szentlelke által, tehát Vele sikerülhet ez a lehetetlennek tűnő elképzelés. A mai menüt – babgulyást kenyérrel, süteménnyel – Borisz atya osztotta ki az ebédlőben sorban álló rászorulóknak. (Fotók: Mátyus István)
RészletekHagyományosan idén is főpapi áldásban részesültek azok a zöldségfélék és gyümölcsök, melyeket a szinte napra pontosan tíz esztendővel ezelőtt felszentelt műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolna oltára elé helyeztek október 4-én, a templom védőszentjének emléknapján. Az őszi terményeket dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita áldotta meg. Ezt követte az ünnepi szentmise, a templom jubileumi búcsúja. (Fotók: Mátyus István)
RészletekDr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szentelte fel szerda délután a Csalánosi parkerdő Mária útjának bejáratánál elhelyezett, a Porta Egyesület Szent Ilona Keresztköre által frissen felújíttatott Krisztus-keresztet. Az ünnepségen megjelent Farkas P. József, a civil szervezet alapító-szervezője, Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, valamint az állami erdőgazdaság más vezetői, élükön dr. Gőbölös Antal korábbi igazgatóval – és velük együtt mintegy százötven érdeklődő. A bensőséges alkalmon Molnár Zoltán, a Wojtyla Barátság Központ intézményvezetője osztotta meg hallgatóságával a legalább százesztendős szakrális emlék történetét. Beszámolóját Szabó Kocsis Zsuzsanna, a KEFAG Zrt. titkárságvezetőjének csodálatos énekhangja ékesítette. A rendezvényt szeretetvendégség zárta. (Fotók: Mátyus István)
RészletekA hideg idő közeledtével összesen hat darab fatüzelésű fűtőberendezést ajánlottak fel nagylelkű üzletemberek, cégvezetők, illetve egy-egy intézményfenntartó és egyházi méltóság. A célszemélyek javarészt a Karol Wojtyla Barátság Központ leginkább rászoruló gondozottai közül kerültek ki. Az eszközök odaítéléséről a népkonyha vezetői közösen döntöttek, figyelembe véve a „nyertesek” általános körülményeit, pozitív életvitelét, megkérdőjelezhetetlen jószándékát. A hat vadonatúj fémkandallót szerdán az adományozók jelenlétében adták át újdonsült gazdáiknak. Akik pedig felajánlást tettek: Király József, a Free Line Kft. tulajdonosa, önkormányzati képviselő; Balassa Sándor, a Bácska Gumi Kft. ügyvezetője; Gulyás István, a Félegyházi Pékség tulajdonosa (átadáskor nem tudott jelen lenni).; Józsa Zsigmond ügyvezető igazgató – Fókusz Takarék; Windheim József ügyvezető igazgató – OTP Bank Dél-Alföldi Régió (nevében Szabó Tibor igazgatóhelyettes vett részt az ünnepségen); valamint fele-fele arányban Farkas P. József, a Wojtyla Ház alapító igazgatója és dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, akik végül közösen megjegyezték: szeretni jó, különösen meleg helyen. (Fotók: Mátyus István)
RészletekA Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója szerdán ismét „otthagyta lábnyomát” a Wojtyla Barátság Központ küszöbén, újabb értékes adományt tartva kezei között, melyet – mondanunk sem kell – a népkonyha rászorulóinak küldött. Ezúttal 3 láda almát varázsolt elő gépkocsijának csomagteréből. A gyümölcsöt következő ebédosztáskor szolgálják fel a szociális létesítmény gondozottjainak. (Fotó: Mátyus István)
RészletekAki Somodi Ferenc kecskeméti agrármérnök és családi gazdálkodó tanyáján jár, követlen betekintést kaphat egy sikeres mezőgazdasági vállalkozás életébe. A részben európai uniós támogatásból folyamatosan fejlesztett gazdaság mára eljutott odáig, hogy külföldre is exportálja termékeit. A vállalkozó eddigi sikereit, nagyszerű eredményeit szerényen ekként fogalmazta meg a Wojtyla Barátság Központ ebédlőjében: „Köszönöm az Úrnak, hogy adhatok. Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség!” A kiváló szakember ajánlotta fel ugyanis a népkonyha 120 gondozottjának mai étkét: sült pulykacombot burgonyapürével, savanyúsággal, kenyérrel, süteménnyel. A bőséges és ízletes menüt az adományozó szolgálta fel a sorban álló rászorulóknak. Ebédosztás előtt a sorsközösség szociális étkeztetésének holnapi támogatói is megjelentek az Európa Jövője Egyesület nevében. Berei Andrea frissen megválasztott elnök és Kriston Vizi József társelnök megemlékezett a civil szervezet közelmúltban elhunyt alapítójáról, Farkas „Csiperó” Gáborról. Majd elmondták: az ő szellemiségét éltetik tovább, ezért – mint eddig is – minden nemes kezdeményezés mellé állnak, támogatnak. (Fotók: Mátyus István)
Részletek