Farkas Antal Jamára és Walter Gáborra emlékeznek
Emlékkiállítást rendez Farkas Antal Jama fotó-, és grafikusművész, valamint Walter Gábor festőművész tiszteletére Kecskemét Megyei Jogú Város és az „Itt vagyunk, támogatunk egyesület\".
RészletekEmlékkiállítást rendez Farkas Antal Jama fotó-, és grafikusművész, valamint Walter Gábor festőművész tiszteletére Kecskemét Megyei Jogú Város és az „Itt vagyunk, támogatunk egyesület\".
Részletek
A Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyen, olyan 11-12. évfolyamos diákok vehetnek részt, akik pályaorientációs képzések keretében belügyi rendészeti ismeretek közismereti tantárgyat tanulnak.
Részletek
Állománygyűlést tartottak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Részletek
Mintegy 1500 általános iskolás gyűlt össze Budapesten a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban, hogy kipróbálhassa a helyszínen bemutatkozó 17 sportágat. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szervezésében megvalósuló, a gyermekek testmozgását és versenysportolását támogató programsorozat, „A Sport Legyen a Tied!” tavaly 20 helyszínen közel 15 ezer gyereket mozgatott meg, és idén is hasonlóan nagy érdeklődésre számíthatnak a rendezők. Az újra induló eseménysorozat nyitó rendezvényén került sor az MDSZ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) között létrejövő partnerségi megállapodás ünnepélyes aláírására is. Az eseményen számos kiváló sportoló mellett hazánk egyik büszkesége, London aranyérmes kardvívója, Szilágyi Áron is megjelent és sportolásra buzdította a kisiskolásokat.
Részletek
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Hortobágyi, a Bükki és a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve, a HELICON LIFE+ projekt keretében ismét parlagi sas fészekőrző akciót hirdet önkéntesek számára. A legveszélyeztetettebb parlagisas-fészkek őrzésére a Jászság, a Borsodi-Mezőség és a Dévaványai-sík Különleges Madárvédelmi Területen kerül sor 2016. április 15–július 22. között.
Részletek
A Tokaji borvidék borászatai vitték a prímet az idei Országos Syngenta Borverse-nyen. Mint a siófoki díjátadón kiderült: a legjobb tizenkét nedűből öt Tokaj térsé-géből került ki, a többi öt borvidékről érkezett. A zsűri döntésének értékelésekor elhangzott: az idei versenyen jól szerepeltek a 2015-ös évjárat borai is, különösen a rozé lett kiemelkedő. Vörösborok kategóriájában pedig Eger, Villány és a Szek-szárd borászatai jeleskedtek.
Részletek
Van már hosszú hétvégi programotok? Ha eddig nem volt most már van! 2016.03.12--13-án ( szombaton-vasárnap )9-12 óra között nagyszabású tavaszi adományozással egybekötött örökbefogadó napot tart a Mentsvár és Menhely az Állatokért Alapítvány közös összefogásban!
Részletek
Rábapatona – A hazai élelmiszeripar egyik meghatározó vállalata, a Tutti Kft. amellett, hogy 25 éve forgalmaz holland kakaóport, egyéb termékeibe is a legjobb holland technológiával készült kakaóporok kerülnek. A kakaópor gyártás területén a legmagasabb minőséget a mai napig az ún. holland gyártási eljárás* képviseli, amit több-kevesebb sikerrel a világ más részein is próbálnak utánozni. Alapvetően két nagy kategóriával találkozunk a boltokban: a 10-12%-os és 20-22%-os** fajtákkal. A háztartások elsősorban az utóbbit használják, mivel a sütemények esetében ez a típus adja a legjobb minőséget, az ízt és a színt, a húsvéti időszakban is ez az egyik főszereplő. A kakaópor tekintetében a kiskereskedelemben az elkövetkező fél-egy évben stagnáló árakra lehet számítani, kisebb-nagyobb kilengéssel – például az elmúlt hetekben 8-10%-os emelkedés volt tapasztalható.
Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28).
Részletek
Egy pékség XIII. kerületi üzemében tartott ellenőrzést a hét elején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI). Az egységben csótányok szaladgáltak, valamint nyomonkövetési és dokumentációs problémák is bőven akadtak. Az ellenőrzés során több mint 3 mázsa alapanyagot, félkész- és készterméket kellett kivonni a forgalomból.
Részletek