Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Szabó Antal ma is meghívta a Wojtyla családot egy ebédre

Szabó Antal ma is meghívta a Wojtyla családot egy ebédre

2015. január 30. 15:38 | Adományok Wojtyla Ház

Hónap utolsó péntekjén, mint ahogy azt már tudja minden „wojtylás” a Poli-Farbe Kft. igazgatója Szabó Antal és segítője Andrea érkezik hozzánk. Ma az 51. zsoltárról, Dávid zsoltáráról beszélgettünk. Sajnos igazgató úr nem tudott eljönni, de innen is üdvözöltük őt. Majd Wojtyla Ház szegényei is, akik családtaggá fogadták kispapunkat, Dávidot, elbúcsúztak tőle egy kis ajándékkal. Kérték tőle, jöjjön vissza, ahogy tud, mert nagyon megszerették. A szomorú búcsú után még egyszer együtt imádkoztunk Dáviddal. A közös ebéd kelkáposzta főzelék volt fasírttal és rétessel.

Részletek
Szomorú szívvel búcsúztunk el Dávidunktól

Szomorú szívvel búcsúztunk el Dávidunktól

2015. január 30. 14:00 | Wojtyla Ház

Szomorú péntek délelőtt volt a mai. A Wojtyla Házba szeptemberben érkezett Rádi Dávid görög katolikus kispap féléves szociális szolgálatra. Azóta már-már családtaggá fogadtuk őt. Minden asztalhoz odament, beszélgetett a szegényekkel, lelki bajait ápolta, próbált segíteni nekik. Ma pedig sajnos el kellett búcsúznunk tőle, mert szociális évének második fele következik Szlovákiában. Egy pezsgős, tortás búcsúzást követően sok szerencsét és kitartást kívántunk neki és reméljük mindig jól fog dönteni. Reméljük még visszatért hozzánk!

Részletek
Gróf Zoltán kiállítás megnyitója nagy sikerrel zajlott le

Gróf Zoltán kiállítás megnyitója nagy sikerrel zajlott le

2015. január 30. 10:39 | Wojtyla Ház

Csütörtök délután nyílt meg Gróf Zoltán festőművész alkotásaiból rendezett kiállítás a Porta Egyesület dísztermében. Beszélgetőtárs Harsányi Zsuzsanna festőművész, grafikus volt. Festők egymás között: adhattuk volna a délutánnak ezt a címet. A hangulatos, családias délutánon régi alkotótábori emlékek is előkerültek, melyek még fokozták a jó hangulatot. A megnyitóra sokan voltak kíváncsiak voltak, akik a külső teremből hallgatták a beszélgetést.

Részletek
Csalánosi Csárda hozta a mai ebédünket

Csalánosi Csárda hozta a mai ebédünket

2015. január 29. 14:46 | Adományok Wojtyla Ház

Csütörtök délben érkezett meg a kecskeméti Csalánosi csárda autója benne a nagyon finom tarhonyás husival. A csárda tulajdonosa Radványi Barna és képviselője Nagy Mihály sajnos nem tudott eljönni, de üdvözletét küldte a Wojtyla Ház családjának, és kívántak nekik jó étvágyat az ebédhez. Egy pici megbeszélést is tartottunk ebéd előtt, ki mennyire van megelégedve a Wojtyla Házzal. Sok visszajelzés érkezett, amiket igyekszünk minél jobban megoldani. Közös ima után az ebéd következett.

Részletek
Farsangi álarcokat készítettünk délelőtt

Farsangi álarcokat készítettünk délelőtt

2015. január 29. 14:26 | Wojtyla Klub

Farsangi állarcokat készítettünk ma délben. Hamarosan farsangi party lesz a Wojtyla Ház szegényeinek, akik már az elmúlt hetekben is készülődtek. Egy közös produkcióval készülnek a születésnaposoknak és a farsangozóknak. Ez még titok. De az már biztos, hogy az álarcok elkészültek. Készültek macskák, katicabogarak, a klasszikus Zorró állarcok és a hagyományos görög színházi állarcok is, melyeket díszítettünk tollakkal és gyöngyökkel. Használata pedig kötelező lesz a farsangi bálon.

Részletek
Hippi közösségben nevelkedett az X-Men sztárja-Rebecca Romijn stílustalan kamaszból dögös színésznővé érett

Hippi közösségben nevelkedett az X-Men sztárja-Rebecca Romijn stílustalan kamaszból dögös színésznővé érett

2015. január 29. 13:30

Szexi kék dressz vagy ezredesi kosztüm? Rebecca Romijnt már olyan színészek mellett láthatta a közönség, mint Halle Berry, Antonio Banderas, Hugh Jackman vagy éppen Patrick Stewart. Legtöbben talán az X-Men szexi Mystique szerepéből ismerik, most azonban A titkok könyvtára karakán Eve-jeként bonyolódik újabb kalandokba.

Részletek
Száz új munkahelyet létesít az Interspan Vásárosnaményban

Száz új munkahelyet létesít az Interspan Vásárosnaményban

2015. január 29. 08:17

Mintegy 95 millió eurós beruházással létesít faüzemet Vásárosnaményban a svájci tulajdonú Interspan, amely ezzel több mint 100 munkahelyet teremt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban. Max von Tippelskirch, az Interspan-tulajdonos Swiss Krono Group elnökségi tagja elmondta: az építkezést már idén tavasszal szeretnék elkezdeni, hogy 2016 tavaszán elkezdődhessen az üzemben az építőanyagként használt OSB fa lapok gyártása.

Részletek
Japán fotográfiai kiállítás a Cifrapalotában

Japán fotográfiai kiállítás a Cifrapalotában

2015. január 29. 00:07

A Kecskeméti Katona József Múzeum, a Japán Alapítvány és a Kecskemét-Aomori Baráti Kör Tóhoku lencsevégről címmel japán fotográfiai kiállítást rendez 2015. február 7. és március 1. között a Cifrapalota Pávás termében. Az ünnepélyes megnyitó időpontja: 2015. február 6. péntek 17.00 óra Helyszín: Cifrapalota, Pávás terem (Kecskemét, Rákóczi út 1.) A megnyitót követően 18 óra 30-kor Adj egy dalt nekem! címmel japán művészek dalestje kezdődik az evangélikus templomban.

Részletek