Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Dokumentálni kell az autókból kibontott alkatrészeket

Dokumentálni kell az autókból kibontott alkatrészeket

2015. január 2. 22:24

Januártól az autóbontóknak minden egyes kibontott alkatrészt dokumentálniuk kell - így módosította a kormány a hulladékká vált gépjárművekről szóló rendeletét. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt) December 31-ig az autóbontóknak mindössze a hulladékká vált és a tulajdonosoktól átvett gépjárművekről kellett nyilvántartást vezetniük. A januártól hatályos módosítás ennél sokkal részletesebb nyilvántartást ír elő. A kiinduló előírás az, hogy minden kibontott és eladásra előkészített alkatrészről külön, naprakész nyilvántartást kell vezetni. Ebben rögzíteni kell, hogy melyik - bontásra átvett - járműből származik az alkatrész. Ehhez a bontási átvételi igazolás számát kell megadni. A bontónak ezt követően garantálnia kell azt, hogy a bontott alkatrész - beépítve - alkalmas a közúti közlekedésre. Végül azt kell rögzíteni a nyilvántartásba, hogy a kibontott, és megfelelő alkatrészt mikor adta el a bontó cég. (MTI) (Forrás: KEOL)

Részletek
Bács-Kiskun megyében másodfokú riasztást adtak ki az ónos eső veszélye miatt

Bács-Kiskun megyében másodfokú riasztást adtak ki az ónos eső veszélye miatt

2015. január 2. 22:19

Az ország középső és keleti területein több megye járásaira másodfokú, narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Az érintett területeken a következő órákban tartós ónos esőre kell készülni. Az MTI-hez eljuttatott, péntek éjfélig szóló veszélyjelzés szerint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében, valamint Budapesten több mint egy milliméternyi ónos eső hullhat. Emellett gyenge ónos esőre lehet számítani Baranya, Fejér és Tolna megyében, ezért ezeken a területeken elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a havazás miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. A meteorológiai szolgálat azt írta: észak felől egyre több helyen várható csapadék (eső, ónos, fagyott, havas eső, illetve hó). Szombat reggelig az északkeleti megyékben öt centiméter friss hó hullhat, a Szatmári-síkság térségében a tíz centiméter körüli mennyiség sem kizárt. (KEOL)

Részletek
Disznótoros a Ferenczi családtól

Disznótoros a Ferenczi családtól

2015. január 2. 16:11 | Wojtyla Ház

Az év második napját már bent töltöttük a Wojtyla Házban. A kellemesen meleg, szélmentes ebédlőben a délelőtt már krumpli pucolással indult. Az ebédhez közeledve, pedig egyre hangosabb lett az ebédlő a „boldog új évet”-ektől. Ebéd előtt vendégeket is köszöntöttünk. László Zsoltot, feleségét Pásztor Andreát és gyerekeit, akik jó étvágyat kívántak a Wojtyla családnak. Illetve Gál József atyát is köszönthettük, akivel közösen elmondtuk az asztali áldást. A menü disznótoros tört burgonyával és savanyú káposztával. A finomságokat Ferenczi Miklós és felesége Ica ajánlották fel.

Részletek
MAPI adomány a dunavecsei gyerekotthonnak

MAPI adomány a dunavecsei gyerekotthonnak

2015. január 2. 09:06 | Wojtyla Ház

A MAPI Magyar Fejlesztési Iroda hozott karácsonyi ajándékokat gyermekeink számára a gyermekotthonba. Esőssy Zsombor vezérigazgató úr és Esőssy Ádám cégvezető úr, családtagjaik és munkatársaik mindhárom lakásotthonban meglátogatták a gyerekeket és a fiatalokat. Egy-egy vadonatúj garnitúra ágyneművel, futball labdákkal, a MAPI munkatársai által összeállított személyes ajándékokkal köszöntötték a lakásotthonok 30 lakóját. Ezen kívül a gyermekotthonban működő, az önálló életvezetéssel kapcsolatos ismereteket adó, barkács és szakács szakkör számára ajándékoztak eszközöket és alapanyagokat. Az ajándékok megvásárlásában a Szenteste Alapítvány nyújtott segítséget! Vendégünk volt Vörös Sándor, Dunavecse Város polgármestere is. Köszönjük a nagylelkű támogatást, a barátságos és éppen ezért emlékezetes találkozást!

Részletek
Öröm a vendég a háznál – véres szilveszter Helvécián

Öröm a vendég a háznál – véres szilveszter Helvécián

2015. január 1. 23:57

Kecskemét - Őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök az 55 éves férfit, aki szilveszter éjjel késsel szurkálta meg a vendéglátóit. A rendőrség által kiadott közlemény szerint késelés történt egy helvéciai házba szilveszter éjjel. December 31-én este V. Pál előzetes szóváltást követően, a sértettek helvéciai otthonában egy 8 centiméter pengehosszúságú késsel mellkason szúrt egy 52 éves nőt és egy 48 éves férfit, melynek következtében a pár az elsődleges orvosi szakvélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A cselekményt észlelve a sértettek gyermeke egy seprűnyéllel megütötte a gyanúsítottat, aki az elsődleges orvosi szakvélemény alapján súlyosan megsérült. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az 55 éves helvéciai férfival szemben - őrizetbe vétele mellett - súlyos testi sértés bűntett kísérlet, a 14 éves fiúval szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A fiatalkorú az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik - közölte a Bács-Kiskun megyei rendőrség szóvivője. (KEOL)

Részletek
Áder János újévi köszöntője (+ KÉPGALÉRIA)

Áder János újévi köszöntője (+ KÉPGALÉRIA)

2015. január 1. 23:53

2015-ben olyan évet is köszöntünk, amelyben 25 esztendős - negyedszázados - lesz a közös álmainkból megszületett szabad, független, demokratikus Magyarország - mondta Áder János köztársasági elnök újévi televíziós beszédében, amelyben azt is kérte: ne csak a mellettünk lévő barátainknak és szeretteinknek szorítsuk meg a kezét, de lélekben nyújtsunk kezet minden magyarnak. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Részletek
A főtéri étkezés utolsó napja, egy új év kezdete

A főtéri étkezés utolsó napja, egy új év kezdete

2015. január 1. 18:51 | Adományok Wojtyla Ház

Elérkezett a főtéri étkezés utolsó napja. Egyúttal eljött az év első napja is. A délelőtt kicsit borongós volt, de ez sem szegte kedvünket: a Wojtyla család köszöntötte egymást új év alkalmából puszival, vagy szóban. Így kezdődött 2015. Dél időben vendégeinket köszöntöttük. A lelki táplálékot az Adventista Egyház kecskeméti gyülekezete hozta. A magunkkal hozott gyümölcsöző tulajdonságokról kérdezte Balázs Szilvia a főtéri sátorban ülőket. Majd Dr. Provaznik Balázs a családvédelmi osztály osztályvezetője köszöntötte a rászorulókat a város nevében. A menüt Nagy Ervin és Domján Balázs önkéntes szakácsaink készítették. Az ebéd ragus sertés pörkölt volt tésztával, kenyérrel és bejglivel.

Részletek