Július 29. hétfő, Flóra, Márta
HollóGasztro Kft. adomány ebédje a főtéri sátorban. Vendégeink voltak Gál József atya, és a Jobbik

HollóGasztro Kft. adomány ebédje a főtéri sátorban. Vendégeink voltak Gál József atya, és a Jobbik

2014. december 31. 17:20 | Adományok Wojtyla Ház

Lassan elérkezik a főtéri étkezés utolsó napja. Egyik nap az egyik Wojtyla családtagja már mondta: jó volna, ha „otthon” ebédelnénk. Jelen esetben az otthon egyenlő a Wojtyla Házzal. De egyelőre még 2014. utolsó napján is Kecskemét főterén osztották az ételt a Wojtyla Ház, a Porta Egyesület és a Szenteste Alapítvány önkéntesei. A menüt a HollóGasztro Kft. tulajdonosa Holló Tibor készítette el, és adományozta. Már évek óta segíti a főtéri akciót, nemcsak étellel, hanem padokkal és asztalokkal is. Ezenkívül évközben rendszeres vendégül látja a Wojtyla Ház családját. Mai vendégünk a Jobbik Magyarországért Mozgalom kecskeméti szervezete volt. Süli Csontos Ottó képviselő köszöntötte a megjelenteket a Jobbik és a város nevében is. Majd Gál Józseffel, a Barátok temploma káplánjával közösen elmondtuk az asztali áldást. Meghívott vendégeink, ahogy eddig minden nap, besegítettek az ebéd osztásba is. A finom ebéd tarhonyás hús volt kenyérrel, keksszel és bejglivel. Újdonság volt, hogy ebéd mellé a hideg, szeles időre való tekintettel forralt bort kínált adományozónk.

Részletek
Kigyulladt egy busz Kecskeméten

Kigyulladt egy busz Kecskeméten

2014. december 30. 21:11

Kigyulladt egy autóbusz egyik kereke, kedden délután Kecskeméten, a Nyíri úton – tudósít a baon.hu. Kigyulladt egy autóbusz egyik kereke Kecskeméten a Nyíri úton. A tüzet a helyi járat sofőrje eloltotta poroltóval, a kiérkező városi hivatásos tűzoltók pedig egy vízsugár visszahűtötték az izzó alkatrészt. A beavatkozás ideje alatt félpályán haladt a forgalom az érintett útszakaszon. A járművön nem tartózkodtak utasok. baon.hu (Forrás: hiroshir.hu)

Részletek
Két kecskeméti orvos neve már ott van az Astellas-közönségdíjra jelöltek között

Két kecskeméti orvos neve már ott van az Astellas-közönségdíjra jelöltek között

2014. december 30. 21:03

Kecskemét - Az Astellas Pharma, a MOTESZ, a Magyar Kórházszövetség és a hazai orvosképző egyetemek az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat elindításával és a kiemelkedő orvosi teljesítmények széleskörű elismerésével közösen kívánnak ezúttal is hozzájárulni ahhoz, hogy a hazai orvosok elismertsége és az orvosi hivatás megbecsülése a társadalom minden rétegében erősödjön.

Részletek
Csík János 50

Csík János 50

2014. december 30. 20:54

Ma ünnepli ötvenedik születésnapját Csík János Kossuth-díjas népzenész, a Csík zenekar vezetője. A zenész 1964. december 30-án született Kecskeméten, 1987-ben lett a Békés Bandában főállású zenész.

Részletek
Rehák Róbert és családja ma is nagyon finom menüt állított össze. Vendégeink voltak az OTP Bank kecskeméti csapata

Rehák Róbert és családja ma is nagyon finom menüt állított össze. Vendégeink voltak az OTP Bank kecskeméti csapata

2014. december 30. 16:51 | Wojtyla Ház

Elérkezett a negyedik napja is Rehák Róbert és családjának főtéri étkezésének. A család ezúttal is nagyon finom menüt állított össze, melyet Molnár Zoltán a Mák – Mozgalom az Átalakuló Kecskemétért – tagja és csapata készített el. Az ebéd sült hús volt petrezselymes burgonyával. A nap vendégei az OTP Bank Dél-Alföldi Régió kecskeméti csapata volt. Windheim József a régió ügyvezető igazgatója sajnos nem tudott eljönni a főtéri sátorba, de igazgató-helyettese Nánási Katalin az ő nevében is köszöntötte a rászorulókat. A bank kecskeméti dolgozói segítségével idén télen a Wojtyla Ház egy kályhát tudott adományozni egyik rászorulójának. Nánási Katalin igazgató-helyettes elmondta, jövőre is megpróbálnak minél többet segíteni, ha csak kicsit is, de jobbá tenni a Wojtyla család tagjainak életét. Vendégeink ezúttal is, mint ahogy ez az elmúlt napokban már szinte hagyománnyá vált, segítettek az ebéd osztásban. Süteményt, a krémest a Fodor cukrászda készítette és adományozta a főtéri étkezéshez. A lelki táplálékot Bajkó Zoltán Pálmonostora plébánosa hozta, aki egy verssel készült a sátorban ülőknek, majd közösen elmondtuk az asztali áldást. A sátorba sajnos ma is sok gyerek jött el szüleikkel.

Részletek
Téli „Autópálya-kisokos”

Téli „Autópálya-kisokos”

2014. december 29. 21:53

Az ország egyes területeire előrejelzett téli időjárási viszonyok és a megváltozott útviszonyok miatt óvatosságra, türelemre, a járművek felkészítésére hívja fel a figyelmet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részletek
A minimálbér 105 ezer forint lesz 2015-ben

A minimálbér 105 ezer forint lesz 2015-ben

2014. december 29. 21:38

Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.

Részletek