Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Lezártuk a nyarat és az őszt Szent Márton napján

Lezártuk a nyarat és az őszt Szent Márton napján

2014. november 11. 15:30 | Wojtyla Ház

A számadás és az évzárás napja volt ma délelőtt. Szent Márton napját egy közös reggelivel és koccintással kezdtük, majd a falevelet próbáltuk összeszedni a ház előtt és a Wojtyla téren. Több-kevesebb sikerrel. Majd 11 órakor elkezdtünk készülődni az ünnepségre. Összeállítottuk a virágcsokrokat, kivittük a harangunkat az utcára. Majd II. János Pál pápa szobránál sorakoztunk, ahol Molnár Zoltán intézményvezető köszöntötte a Wojtyla Családot a harangszó után. Rádi Dávid görög katolikus kispap Szent Márton életéről, tetteiről mesélt a megjelenteknek. Farkas P. József igazgató pedig összegezte az évet és megköszönte a Wojtyla Család az egész éves segítségét. Ezzel úgymond lezártuk a nyarat és az őszt. A virágokat Ákos Ébredj című dala alatt helyeztük el névadónk szobra elé. A megemlékezést odabent folytattuk közös bor koccintással, melyet a ballószögi Hetényi József és családja ajánlott fel pincészetükből. Az ünnepi ebéd előtt köszöntöttük támogatónkat. A mai nap az Aranyhomok étterem tulajdonosa Gömöri Ferenc ajánlotta fel a nagyon finom csülkös körömpörköltet burgonyával és savanyúsággal. Sajnos ő ezen a számadó napon nem tudott eljönni, de társa ellátogatott közénk és tolmácsolta a jó kívánságokat.

Részletek
A nagyközönség számára is bemutatkozott Falco, az MME parlagisas-védelmi LIFE program keresőkutyája

A nagyközönség számára is bemutatkozott Falco, az MME parlagisas-védelmi LIFE program keresőkutyája

2014. november 10. 15:27

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és partnerei 2012-2016 között valósítják meg „A parlagi sas védelme Magyarországon” című LIFE pályázatot. A 75%-ban európai uniós támogatású, több mint 600 millió forint összköltségű projekt egyik fő célja kontinensünk egyik legjelentősebb ragadozómadár-mérgezési problémájának visszaszorítása.

Részletek

CES 2015: jönnek a jövő év legforróbb tech trendjei

2014. november 10. 15:15

Már csak néhány hetet kell várni, hogy Las Vegasban kiderüljön, mik lesznek a jövő év forradalmi technológiai trendjei és leghájpoltabb kütyüjei. 2015. január 6-9. között 3.500 kiállító – a legnagyobb mamutcégektől az ígéretes startupokig – mutatja be a Nemzetközi CES keretében a legfrissebb fogyasztói elektronikai újdonságokat, melyek közül több gyökeresen változtathatja meg mindennapjainkat már a nagyon közeli jövőben.

Részletek

Indul a MOL-csoport Junior Freshhh 2014 vetélkedője

2014. november 10. 15:14

Meghirdette online vetélkedőjét a MOL-csoport középiskolás tehetségek számára. A háromfős csapatok nem csak a szórakozásért, hanem értékes nyereményekért is játszhatnak. A Junior Freshhh-re idén már Horvátországból is regisztrálhatnak. A verseny ma kezdődik, jelentkezni november 27-ig lehet a www.junior.freshhh.net oldalon.

Részletek

A deutériummegvonás kutatási eredményei alapján nagy jövőt látnak a szakemberek az eljárás jövőbeli sikerében Közép-Amerikában

2014. november 10. 15:12

Az október hagyományosan a mellrák elleni küzdelem hónapja nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos országában. A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. vezető kutatója, dr. Somlyai Gábor, a deutériummegvonás daganatellenes hatásait több mint 20 éve kutató biológus ebből az alkalomból kapott meghívást Panamába. A közép-amerikai kinttartózkodás kiemelkedő eseménye volt az a Panamavárosban rendezett szakmai konferencia, amelyen dr. Somlyai beszámolt a deutériummegvonás kutatása során elért tudományos eredményekről, az állatgyógyászati és humán alkalmazás során szerzett klinikai tapasztalatokról. A program részeként a biológus ellátogatott az ország Nemzeti Onkológiai Intézetbe (ION) is. A látogatás lehetővé tette, hogy az eljárást megismerhessék a közép-amerikai régióban, és megnyitotta a hazai kutatók számára a szakmai együttműködés lehetőségét a panamai szakemberekkel, onkológiai intézményekkel és állatgyógyászati klinikákkal.

Részletek
Révész István emlékmise és koszorúzás

Révész István emlékmise és koszorúzás

2014. november 10. 15:02 | Wojtyla Ház

Révész István emlékmise volt november 9-én vasárnap a Nagytemplomban. Az emlékmisét Dr. Jeney Gábor plébános celebrálta, aki beszélt Révész István munkásságáról, bátorságáról a nehéz időkben. Különleges szentmise volt ez, hisz Alfa kör is jelen voltak, akik még csak most ismerkednek a vallással. A celebrálás végén a hívő közösség a plébánia falánál elhelyezett emléktáblát megkoszorúzták, imát mondtak és énekeltek. Koszorúzott a Kecskeméti Főplébánia, a Keresztény Értelmiségek Szövetsége, Kecskemét Megyei Jogú Városa és a Wojtyla Barátság Központ.

Részletek
A Nádas Vendéglő felajánlása házunknak

A Nádas Vendéglő felajánlása házunknak

2014. november 10. 14:57

November 10-én a jakabszállási Nádas Vendéglő tulajdonosa Szentkúti Gyula már nem először támogatta a Wojtyla Családot. Ma egy különleges, nagyon finom ebéd volt a menü. A csipetkés babgulyás nagy örömet és izgalmat váltott ki. Régen volt már az ebédünk leves. Desszertként sütemény is járt mindenkinek.

Részletek