Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Réz tetődísz a Wojtyla Házra

Réz tetődísz a Wojtyla Házra

2014. november 6. 08:43 | Adományok Wojtyla Ház

Nagy László hetven éves izsáki bádogos készítette azt a kereszténységet is jelképező réz tetődíszt, melyet rövidesen a ház tetőcsúcsára helyeznek. Az alkotás elkészítéséhez másfél tábla rézlemezt használt fel a mester 20 munkanap alatt. Felvételünkön a dísztárgyat felajánló alkotó látható gyönyörű alkotásával.

Részletek
Dr. Egerszegi Péter támogatta házunkat egy finom halászlével

Dr. Egerszegi Péter támogatta házunkat egy finom halászlével

2014. november 5. 15:10

Az ajándékozások és a megdöbbenések után jól esett a Wojtyla Ház Családjának a forró halászlé. A napot dr. Egerszegi Péter állatorvos támogatta, aki úgymond ismeretlenül is eljött hozzánk jó szívvel és szeretettel. Ebéd előtti beszélgetésünkön elmondta, mennyire nagyra tartja ennek a háznak a munkáját, a szegényeken való segítést. Molnár Ferenc a Wojtyla Ház állandó támogatója volt az, aki révén eljutott közösségünkbe napi adományozónk. Házunkban még csak most járt másodjára, de már tervezi legközelebbi látogatását közénk. Támogatónk az ebéd osztásban is részt vett.

Részletek
Tizenhat kerékpár a Wojtyla Ház rászorultjainak

Tizenhat kerékpár a Wojtyla Ház rászorultjainak

2014. november 5. 14:36 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központba szerda délelőtt látogatott el Koligyer Zoltán Közép Európa legnagyobb kerékpárgyártó cégének vezetője. Kisteherautóját megpakolta a szegényeknek szánt kerékpárokkal. 16 kerékpár került elő a puttonyos autóból, melyet nagy örömmel vettek át a ház legszorgalmasabb gondozottjai. A kiskunhalasi Koliken Kft. ügyvezetője a közösség előtt elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy Farkas József telefonos megkeresése után döntött úgy, hogy kerékpár adománnyal segíti a kecskeméti wojtylás szegények közlekedését. A száz embert foglalkoztató cég igazgatója szólt arról is, hogy ugyan ismeretlenül döntött az adományozás mellett, de az intézményt látva, nagyon örül, hogy a kerékpárok jó helyre kerültek. Koligyer Zoltán megemlítette, hogy cégük elsősorban gyermekkerékpárt gyárt, de látja, hogy a közösségnek milyen nagy szüksége van ezekre a közlekedési eszközökre, ezért legközelebb a wojtylás gondozottak gyermekeinek, unokáinak hoz kerékpárt.

Részletek
A művészetet is pártoljuk

A művészetet is pártoljuk

2014. november 4. 15:27 | Wojtyla Klub

A Wojtyla Ház művészet iránt érdeklődő tagjai ma délelőtt a Művelődési Központban jártak, ahol Farkas Gábor építész nem régiben megnyílt kiállítását nézték meg. A csapat érdeklődve nézte végig a kecskeméti és a környéki épületekről készült fotókat. Majd a hónap alkotójának Dukai Ákos fotográfus kiállítását is megnéztük. Visszatértünkkor nagyon finom zöldborsó főzelékkel és pörkölttel fogadtak bennünket. A menüt Kati néni állította össze a Phoenix Mecano Kft. felajánlásából.

Részletek

A Pavlovics család támogatta a Wojtyla Családot

2014. november 3. 15:23

A Wojtyla Ház szombati ebédje Pavlovics úr és családja támogatásával jött létre. A menü bolognai spagetti volt, melyet önkéntes szakácsnőnk készített el. Támogatónk sajnos nem tudott eljönni, de üdvözletét, és jó kívánságait küldte a központ gondozottjainak.

Részletek