Július 30. kedd, Judit, Xénia

30 éves a NIGY

2014. szeptember 12. 13:26

0 éves a Népi Iparművészeti Gyűjtemény (közérdekű muzeális gyűjtemény, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek tagja) 1984. december 7-én adták át a műemléki védettséget élvező, 1793-ban épült tágas, boltíves épületben, az egykori „Serházban” a népi iparművészet országos jelentőségű és hatókörű gyűjteményét. A kezdetekkor a Népi Iparművészeti Tanács több évtizede gyűjtött, raktárakban őrzött alkotásaiból nyílt állandó kiállítás, ahol a híres mesterek, mint Kis Jankó Bori hímző, Kapoli Antal fafaragó, Gerencsér Sebestyén és Kántor Sándor fazekas mellett hangsúlyos helyet kaptak a színvonalasan dolgozó, a népművészetet megújító fiatal alkotók munkái is. A reprezentatív tárlat méltó módon mutatta be a népi iparművészet fő szakágait: a faragást, a fazekasságot, a hímzést, a szövést és a népi kismesterségeket. Az állandó kiállítás mellett - melyet többször átrendeztünk, megújítottunk - hamarosan időszaki tárlatokat is rendeztünk és azóta is rendezünk a népi iparművészet legkülönbözőbb területeiről. Helyet adunk szűkebb környezetünk kiemelkedően tehetséges alkotóinak éppúgy, mint az ország távolabbi vidékein élő népi iparművészeknek, alkotó csoportoknak. Rendszeresek az iparművészeti, képzőművészeti vagy a design egyes területeit bemutató kiállítások is. Kuriózum a Zana Dezső archaikus kalotaszegi lakás- és öltözködéskultúrát megőrző magángyűjteményéből rendezett kiállításunk. Tárlataink megtekintésével hazai és külföldi vendégeink is megismerhetik a sokszínű és gazdag magyar népi kultúra legjavát. Fokozatosan gazdagodik a saját néprajzi és népi iparművészeti gyűjteményünk is. Értékes hagyatékot is gondozunk, ilyen a már említett, kalotaszegi tárgyegyüttest bemutató úgynevezett Zana-gyűjtemény. Őrizzük és bemutatjuk a Kecskemét és környékének jellegzetes használati tárgyait tartalmazó Leviczky - gyűjteményt. Kézműves foglalkozásokat és mesterség bemutatókat is tartunk. Különösen az általános iskolás korosztály körében népszerű ez, az ország minden részéből fogadunk csoportokat. A gyerekek számára nyaranta hagyományőrző táborokat hirdetünk. Különösen fontosnak tartjuk, hogy minél fiatalabb korban ismerjék meg a gyerekek az elmúlt korok népi díszítőművészetét. Kecskeméti középiskolások rendszeresen itt találkoznak népművészetünk jellegzetes tárgyaival. A hangulatos belső udvarban is zajlik az élet: mesterségek bemutatója, népzenei műsorok, kemencében sült ételek kóstolója. Az idén elkészült egy boglyakemence is, amely fazekas munkák égetésére szolgál. Országos pályázatokat, találkozókat, konferenciákat is rendezünk. A mézesbábosok, a tojásírók, a kályhások, a késesek és a bútorfestéssel foglalkozók emlékezhetnek ezekre a gazdag szakmai találkozókra. Népi iparművészeti zsűrizésnek is helyet adunk. Intézményünkben lelt otthonra a több mint 60 éve folyamatosan működő Kecskeméti Díszítőművész Kör. Közel két évtizede minden héten itt találkozik és végzi hagyományőrző alkotó munkáját 30-40 asszony. 2010-ben Kecskemét Közművelődéséért Díjban részesült a gyűjtemény közössége. Kriskóné Dávid Mária etnográfus, gyűjteményvezető A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyekhez tartozó műhelyek ebben az évben fontos évfordulókat ünnepelnek, a Forrás című folyóirat márciusban ünnepelte negyvenötödik születésnapját, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely nyáron emlékezett meg a negyvenedik alkotótelepéről, és a Nemzetközi Kerámia Stúdió is fontos kerek évforduló felé közelít. A most harminc esztendős Népi Iparművészeti Gyűjtemény jól illeszkedett be az említett műhely-együttesbe, ezt már eddig is rendezvények sora bizonyítja, így a januárban megrendezett, sokak által látogatott Tóth Menyhért-kiállítás, a Grecsó - testvérek estje, még tavaly, s így tovább, sorolhatnánk a példákat. De legalább ennyire fontos az alaptevékenységük, a rájuk bízott gyűjtemény őrzése, feldolgozása, bemutatása és gyarapítása, nem beszélve a hagyományos népi iparművészeti tevékenységek tanításáról. Ez a már említett iparművészeti műhelyek mellé állítja a Népi Iparművészeti Gyűjteményt, s megteremti az eddiginél szorosabb együttműködés lehetőségét is. Füzi László a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek ügyvezető igazgatója A 30 éves évfordulóhoz kapcsolódó események Október 3. „Kézzelfogható művészet mindenkinek” országos vándorkiállítás Megnyitó: október 3.(szombat) 15 óra Tapintható tárlatnak ad otthont a Népi Iparművészeti Gyűjtemény a Kézzelfogható Alapítvánnyal közös szervezésben. Az országos vándorkiállítás olyan válogatást nyújt, amelyben képző- és iparművészek közösen állítanak ki különböző fogyatékossággal élő társaikkal. A megnyitó ideje alatt látássérült tárlatvezetők segítségével a kiállítás fedett szemmel is végig járható. A kiállítás kecskeméti védnöke az Első Kecskeméti Lions Klub. Látogatható október 18-ig. Október 16. „A templomi táblafestészet és hatása a népi bútorfestészetre” népi bútorfestők III. országos találkozója A népi bútorfestők találkozója eddig két alkalommal került megrendezésre a Népi Iparművészeti Gyűjteményben. Az idei konferencia újdonságát az adja, hogy a népi bútorfestészet kereteit átlépve, most a központi téma az egyházi fatábla festészet lesz. A találkozó gerincét hiánypótló néprajzi és szakmai előadások adják, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a mesterség is megtalálja, és elfoglalja méltó helyét a magyar és európai népi iparművészet szakágai között. A szakmai előadások és viták a bútorfestő mesterség értékmegőrző és értékteremtő szerepének megtartásának és fontosságának kiemelése mellett kijelölhetik a mesterség megújulásának irányvonalát is. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap November 8. „Múlt, jelen, jövő – mesterek és tanítványok” A Duna-Tiszaközi Népművészeti Egyesület kiállítása Megnyitó: november 8.(szombat) 11 óra November 21. „A népi iparművészet múltja, jelene és jövője” konferencia A konferencia két részre tagolódik. A délelőtti előadásokon a szakterület elismert kutatói, etnográfusai tudományos, a szakterületet érintő általános kérdésekkel foglalkoznak. Délután egy kerekasztal beszélgetés veszi kezdetét, amelyben a kezdetekről és olyan izgalmas kérdésekről lesz például szó, hogy a néprajztudomány hogyan kapcsolódott be az állami irányítás alatt álló népi iparművészet megteremtésébe, illetve a hivatalos vonal és a mozgalom, hogyan élt egymás mellett. Az irányított beszélgetés után a megjelenteknek lehetőségük lesz elmondani véleményüket, kicserélni tapasztalataikat. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap November 28. „Így éltünk tavasztól őszig” a Varajti Gizella Színjátszó Kör előadása Névadójuk, Vörös Lajosné Varajti Gizella, írta ezt a népi színdarabot, mely három felvonásban mutatja be Kalocsa és a szállások régi életét, szokásait. A paraszti élet sem csak a nehéz fizikai munkából állt, mindig dal, tánc, humor, öröm, bánat, pletyka, intrika, szerelem színesítette. Színdarabjaikban visszarepítik időben a kedves nézőt a két világháború közötti évekbe, újra átélhetik velük a summás élet, kötélhányás, fosztás, régi bálok stb. élményét. A nézők derülhetnek az ízes paraszti humor hallatán és szemtanúi lehetnek szerelmek szövődésének. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

Részletek
Szerzetesek szekere

Szerzetesek szekere

2014. szeptember 12. 13:18 | Wojtyla Ház

A ferences, a jezsuita és a piarista rend könyvtárosai és levéltárosai rendtörténeti napot tartanak Szerzetesek szekere címmel szeptember 17-én 15 órától a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (V. Piarista köz 1.) dísztermében a régi idők szerzeteseinek utazási szokásairól. Szó lesz egy jász ferences 18. századi európai és szentföldi kalandozásairól, egy ciszterci szerzetes 1712-es magyarországi utazásáról, a régi magyar piaristák itáliai élményeiről és egy sokat utazó dominikánusról. A rendtörténettel foglalkozó kutatók figyelmét a 20. századi szerzetesi utazások sem kerülik el. A jezsuiták 1948 és 1956 közötti tömeges külföldre menekítéséről és egy bizonyos Arlberg-expressz hálókocsijáról is hallhatnak előadást a szakemberek és az érdeklődők. A tudományos ülés után a résztvevők megtekinthetik a budapesti piarista könyvtárat és kápolnát.

Részletek
Inner Wheel Club bemutatkozott

Inner Wheel Club bemutatkozott

2014. szeptember 11. 15:49 | Wojtyla Ház

Mozgalom az Átalakuló Kecskemétért aktív tagja Molnár Zoltán minden hónapban eljön közénk, aki egy titkos pártoló segítségét tolmácsolja nagyon finom zöldségese kölessel. Szakácsunkat mindig kérdezzük ki ez a rejtélyes jóakarónk, de sose árul el információkat róla. Talán ez így jó?! Lehet, de így sose tudjuk üdvözölni és megköszönni neki a finom egytál ételeket, amit küld. Csak így virtuálisan. Délben az Inner Wheel Club kecskeméti tagjai is ellátogattak közénk, akik meséltek a szervezet életéről, tevékenységéről. Meg tudtuk, hogy a „Rotari Clubos” feleségek alakították anno, de mára már több küldd és férfi tagjuk is akad. Céljuk, hogy segítsenek a nehézsorsú nőkön, családokon. A klub tagjai megígérték, hogy megpróbálnak a Wojtyla Ház családján is segíteni lehetőségük szerint.

Részletek
Cirkuszban jártak a "Wojtylás" gyerekek

Cirkuszban jártak a \"Wojtylás\" gyerekek

2014. szeptember 11. 15:29 | Wojtyla Ház

Városunkba érkezett a Magyar Nemzeti Cirkusz utazósátra. A Wojtyla Ház Családja Richter Flórián és a Katolikus Caritas segítségével sikerült tegnap délután cirkuszba mennünk. A produkciók mint mindig most is színvonalasak, érdekesek és feszültek voltak. A „Wojtylás” gyerekek nagyon élvezték a műsort. Láttak elefántot, lovakat sőt bohócokat is. Ezúton is köszönjük a társulatnak ezt a felejthetetlen élményt.

Részletek
A Katona József emlékházban jártunk

A Katona József emlékházban jártunk

2014. szeptember 10. 14:41 | Wojtyla Ház

A Kultúrára éhes Wojtyla család tagjai ma délelőtt a kecskeméti Katona József emlékházban jártak, ahol egy részletes idegenvezetéssel vártak őket. A látogatást Székenyné Kőrösi Ilona főmúzeológusnak köszönhetjük, aki nagylelkűen megengedte, hogy a csapat megnézhesse az állandó és az időszaki kiállításokat. A Bánk-bánból hallgattunk zenés részleteket, megismerkedtünk Katona József életével és tiszteletünket kifejezve az emlékkönyvbe is írtunk.

Részletek
Felvidéken lépett fel és kirándult a kecskeméti református énekkar

Felvidéken lépett fel és kirándult a kecskeméti református énekkar

2014. szeptember 9. 19:57 | Wojtyla Ház

A Kecskeméti Református Egyházközség Kecskeméti Végh Mihály Énekkara Felvidéken tett látogatást az elmúlt hétvégén. A kórust dél-szlovákiai magyar református gyülekezetek hívták meg és látták vendégül. Látogatásuk keretében Hanván, Kassán, Szádalmáson és Serkén léptek fel helyi templomokban. Viszonzásul bőségesen jutott az asztalokra étel, ital. A két nap alatt felszedett plusz kilókat Rimaszombaton és Kassán városnézéssel, Somoskőújfalun hegymászással próbálták kompenzálni – természetesen eredménytelenül.

Részletek
Takarítás és locsolás a  Mezei városban

Takarítás és locsolás a Mezei városban

2014. szeptember 9. 13:38 | Wojtyla Ház

A „Mezei város és Ürgés integrált jellegű szociális városrehabilitáció” című projekt keretében a Porta Közhasznú Egyesület három kereszt környékének takarítását, fásítását, virágosítását vállalta fel. A program áprilisban zárult, de az egyesület önkéntesei azóta is rendszeresen gondozzák a Kurucz téri, Mezei utcai és a Kinizsi utca-Belső Szegedi út sarkán lévő szakrális emlékek környékét. Kedd reggel a Wojtyla Ház és a Porta önkéntesei először a Kurucz téri fák környékét kapálták meg, majd a virágágyások földjét lazították fel. Legvégül pedig meglocsolták a szomjazó növényeket és fűnyíróval levágták az óriásira nőtt füvet a kereszt mellett. A takarító kommandó ezután a Mezei utcai kereszt környékének rendbetételével folytatta a munkát. Befejezésül pedig a legendás Kinizsi utcai kereszt melletti ágyások és virágok földjét lazították fel és öntözték meg a kókadozó virágokat. Mindhárom kereszt környékén összegyűjtötték a lomtalanítás után maradt rengeteg szemetet. .

Részletek

Széchenyivárosi napok program (kedd)

2014. szeptember 9. 10:20

Széchenyivárosi napok Szeptember 9., kedd 17.00 A városrészben élő kisgyermekek köszöntése a Szentcsalád Plébánia Közösségi Házában családi délután keretében a Csörömpölők együttes műsora a LISZI szervezésében. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

Részletek