Július 30. kedd, Judit, Xénia
Napi evangélium

Napi evangélium

2014. július 21. 09:11 | Wojtyla Ház

2014. július 21. – Hétfő Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.” Mt 12,38-42

Részletek
Dr. Jeney Gábor plébános atya hirdetései - a főplébánia közösségi életéről

Dr. Jeney Gábor plébános atya hirdetései - a főplébánia közösségi életéről

2014. július 18. 15:51 | Wojtyla Ház

Kecskemét plébánosa, Dr. Jeney Gábor atya elküldte a következő vasárnap hirdetéseit, melyeknek portálunk is szívesen ad helyet és szívből ajánlunk. 2014. július 20. 1. Ma 15 órakor Szent Filoména szentmise és imaóra lesz a Barátok templomában. Részletek a plakátokon. 2. Július 24-én csütörtökön a 8 órás szentmise után szentségimádás lesz templomunkban. 3. Július 26-án szombaton este 7 órától Anna napi bál lesz a Szentcsalád Plébánián. Részletek a plakátokon. 4. Július 27-én vasárnap 20 órakor a Kodály Művészeti Fesztivál keretében a Finn Ifjúsági Vonószenekar koncertje lesz templomunkban. Részletek a plakátokon. 5. A Jó Pásztor otthonban megürült egy lakás. Várjuk azoknak az időseknek a jelentkezését a plébánia irodáján, akik szeretnének az otthonban lakni.

Részletek
Nyárfás ebéd a Wojtyla központban

Nyárfás ebéd a Wojtyla központban

2014. július 18. 15:39

A mai napon a Wojtyla ház gondozottainak az ebédet a kecskeméti Nyárfa vendéglő tulajdonosa Pintér László és testvére biztosította. A kolbásszal gazdagított paprikáskrumpli mellé kiváló házi savanyúsággal lepték meg az étkezőket, amit ezúton szeretnénk megköszönni nekik.

Részletek
Elhunyt Barotai Imre atya

Elhunyt Barotai Imre atya

2014. július 18. 12:48 | Wojtyla Ház

Ismét egy szomorú hírt kell közölnünk az internet hírcsatornáin keresztül. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Barotai Imre atya Penitentiárius kanonok, nyugalmazott plébános. Papsága ideje alatt számos helyen teljesített szolgálatot, Dabason, Tatárszentgyörgyön, Szolnokon, Kecskeméten Kalocsán ahol becsületességre, hitre, keresztény emberszeretetre, hivatástudatra tanított-nevelt. Bábel Balázs érsek atya mellett sok helyen megfordult fotózott, hangfelvételeket készített és az internet aktív használójaként, osztotta meg a hanganyagokat a nagy közösséggel. Számos alkalommal járt a Wojtyla sorsközösségnél intézményünkben és adott lelki táplálékot a rászorultaknak. Ezúton köszönjük segítőkészségét, szerető odafigyelését. Kedves Imre atya az Isten nyugosztalja, hálával gondolunk Önre.

Részletek
Újra lecsapott a virágkommandó.

Újra lecsapott a virágkommandó.

2014. július 18. 11:16

Ma július 18-án folytatódott a Porta Egyesület virágkommandó akciója. Mint arról az elmúlt nap folyamán hírt adtunk az egyesület aktivistái folyamatosan gondozzák azokat a területeket, melyeket a „Mezeiváros és Ürgés Városrehabilitációja az összefogás jegyében” című programja során felvirágoztattak. A mai napon a Mezei utcai valamint a Belső Szegedi úti kereszt környékét tették rendbe a korán kelő kommandósok. Gazt irtottak, füvet nyírtak, virágot locsoltak, kapáltak, és a lelkes csapat munkájának meglett az eredménye. Ismét jóérzéssel mehetnek a kereszthez érkezők, hogy egy kicsit megpihenjenek.

Részletek
Hetednapi egyház adománya

Hetednapi egyház adománya

2014. július 17. 14:24

A Hetednapi Adventista Gyülekezet kecskeméti csoportja házunk rendszeres, építő támogatói közé tartozik. Nem zavarja őket, hogy az intézményünk alapvetően katolikus eszmeiség, vallási hagyomány szerint munkálkodik. Ma délelőtt a közös evangelizációt a kecskeméti segédlelkész Rinkó Sándor tartotta, előtte és utána Botas Barbara hegedű szólóját hallhattuk. Közös imán a hétvégén elhunyt szegényünkért Trippó Imréért és Bukros Istvánért támogatónkért szólt, aki hirtelen hunyt el a héten.

Részletek
Beindult a Porta virágkommandó a Mezei városban

Beindult a Porta virágkommandó a Mezei városban

2014. július 17. 13:58 | Wojtyla Ház

Csütörtökön, július 17-én kora reggel a Kurucz téri kereszt környékét szállta meg a Porta Egyesület és a Wojtyla Ház önkéntes virágültető és takarító kommandója. A portások elhatározták, hogy folyamatosan gondozzák azokat a területeket, melyeket a „Mezeiváros és Ürgés városrehabilitációja az összefogás jegyében” című programja során „felvirágoztattak”. Most elsőként a novemberben elültetett- és azóta is gondozott- fák környékét kapálták meg és vízzel öntözték be a szomjazó növényeket. Sajnos a kereszt környéki virágládákból azóta az évelők többségét ellopták, így azokat egynyári virágokkal pótolták. A kereszt környékét kitakarították és fűkaszával levágták az óriásira nőtt füvet. A pénteki virágkommandósokat a Mezei utcai kereszthez várják reggel hétre, ott folytatódik a munka.

Részletek