Július 30. kedd, Judit, Xénia
Szappanbuborékos egyetemista nap Móra mesekiállításán

Szappanbuborékos egyetemista nap Móra mesekiállításán

2014. április 14. 14:35

Közös szappanbuborékfújással várja a fiatalokat a Móra Ferenc Múzeum: a Móra mesebirodalma című kiállítás apropóján rendeznek buborékfújó villámcsődületet a Kultúrpalota lépcsőjén április 15-én, kedden 15 órakor. Ekkor tartják az egyetemista-napot is – a 135 éve született Móra Ferenc tiszteletére egyetemi diákigazolvánnyal 135 forintért barangolhatják be az érdeklődők Móra mesebirodalmát.

Részletek

Flashmobot készítettek a Reformáció és kultúra emlékévében az evangélikusok

2014. április 14. 08:47

A Magyarországi Evangélikus Egyház által meghirdetett 2014-es Reformáció és kultúra emlékévének jegyében zenészek, zenekarok, kórusok tagjai, önkéntesek, evangélikus iskolák és gyülekezetek fiatal és idősebb tagjai zenéltek-énekeltek együtt a Deák téri templom előtt, az egyház Reformációi Emlékbizottságának szervezésében.

Részletek
Napi Evangélium: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.”

Napi Evangélium: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.”

2014. április 11. 09:38 | Wojtyla Ház

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban. Jn 10,31-42

Részletek
Készül a Rózsakert Kecskeméten: a Wojtyla Ház önkéntesei is besegítettek

Készül a Rózsakert Kecskeméten: a Wojtyla Ház önkéntesei is besegítettek

2014. április 10. 15:18 | Szent Ferenc Környezetbarát Kör

Megkezdődtek a Rózsakert építési-kertészeti munkálatai a Boldogasszony téren, a Béke Iskola és a Katona József Gimnázium között. A kert megvalósításáról a Magyar Rózsabarátok Társasága még tavaly novemberben kötött megállapodást az önkormányzattal. A Béke általános iskola előtti téren decemberben alakították ki a 18 kör alakú ágyást, megcsinálták a kerítés helyét, és a fák lombjait is rendbe tették. Most pedig gőzerővel folynak már a további munkálatok. A kerítés és az öntözőrendszer elkészült, április elején pedig a Szőregről érkezett rózsatövek elhelyezése következik. Április 10-én, egész délelőtt a Wojtyla Ház családja is besegített az ültetőknek. Kiásták, betrágyázták a rózsák helyét, a szakemberek segítségével pedig a rózsafüzér egy részét már el is ültették. A Boldogasszony téri Rózsakertet pünkösd szombatján, június 7-én szeretné megnyitni a látogatók előtt a Magyar Rózsabarátok Társasága. A megnyitón mi is ott leszünk.

Részletek

TŰZGYÚJTÁSI TILALOM FEOLDÁSA

2014. április 10. 14:38

A Bács-Kiskun megye területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre 2014. március 22-én elrendelt tűzgyújtási tilalmat a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága feloldja.

Részletek