Július 30. kedd, Judit, Xénia
Motorozzunk biztonságosan 2013-ban is!

Motorozzunk biztonságosan 2013-ban is!

2013. március 27. 08:10

Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár motoros szezonnyitó sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a járművek és járművezetők megfelelő felkészülésének fontosságára 2013. március 26-án, Budapesten. A közlekedők közös felelőssége, hogy az emberi mulasztás egyre kevésbé lehessen baleseti ok – hangzott el a rendezvényen.

Részletek
Megérkezett az első húsvéti sonka adomány a Tesco -tól

Megérkezett az első húsvéti sonka adomány a Tesco -tól

2013. március 26. 15:16 | Adományok Wojtyla Ház

Ahol nagy a szükség, közel a segítség. Ezzel a mottóval készül a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ a húsvéti időszakra, melyről szponzoraink sem feledkeznek meg. Március 26-án, kedden a TESCO-GLOBAL Áruház Zrt. kecskeméti kereskedelmi-személyzeti igazgatója, Halász Adrienn ismét hatalmas segítséget hozott a házba. 60 darab kötözött sonkát hozott el személyesen. Az ünnepek környékén mindig nagy a szükség, a szegénység. Ezért is kérjük minden nap a Jóistent, hogy segítse szegényeinket, és támogatóinkat, akik nagylelkű és nemes cselekedetükkel teszik szebbé napjainkat.

Részletek
Önkéntes szakácsnőnk sürgölődött a Wojtyla Ház udvarán

Önkéntes szakácsnőnk sürgölődött a Wojtyla Ház udvarán

2013. március 26. 15:01 | Adományok Wojtyla Ház

Mindenki Kati nénije kora reggel már sürgölődött a Wojtyla Ház konyháján, hogy a pulykaragu leves időben elkészüljön. A zöldségeket már tegnap délelőtt önkéntes segítőink megpucolták és feldarabolták. Így már csak a pulyka hús és a pulyka máj összevágása volt hátra. Kati néni egykettőre összeállította a finom, fűszeres levest, ami mindenkinek nagyon ízlett. Imánk mai főzőnkért és Gáspár Zsoltért szólt. A nap szentje SZENT LIUDGER missziós püspök.

Részletek
Napi Evangélium: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?”

Napi Evangélium: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?”

2013. március 26. 10:18 | Wojtyla Ház

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Jn 13,21-33. 36-38

Részletek
Csodák már pedig vannak

Csodák már pedig vannak

2013. március 25. 15:58 | Wojtyla Ház

Március 26-án délután, a hó esés kellős közepén egy nagyon kedves hölgy érkezett a Wojtyla Házhoz, hogy 300 darab tojást adományozzon szegényeinknek. Átvételkor elmondta, hogy a Barátok templománál érdeklődött, hogy hova is adhatná húsvét előtt ezt a sok tojást, hogy jó helyre kerüljön. Így jutott el házunkhoz. Ezúton is köszönjük a segítségét, a lehető legjobb helyre fognak kerülni.

Részletek
Mizsefood Kft. adománya a Wojtyla Családnak

Mizsefood Kft. adománya a Wojtyla Családnak

2013. március 25. 15:44 | Adományok Wojtyla Ház

Gyümölcsoltó Boldogasszonyra emlékezett a Wojtyla Család március 25-én, hétfőn. Imaszándékunk Dr. Szabó Józsefért, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatójáért, családjáért és szeretteinkért szólt. A napi evangélium felolvasása után a Mizsefood adomány ebédje következett, melyet Sebestyén István ügyvezető igazgató készített. A menü marhapörkölt volt galuskával és savanyúsággal. Ezúton is köszönjük támogatásukat.

Részletek
Húsvétkor is józanul az utakon

Húsvétkor is józanul az utakon

2013. március 25. 13:22

A korábbi évek tapasztalatai alapján a húsvéti ünnepek ideje alatt közútjainkon a forgalom növekszik, és erre az időszakra jellemző, hogy az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés veszélyeit. Kiemelten fontos az ittas állapotban közlekedő, az agresszív, szabályszegő gépjárművezetők ellenőrzése, ezáltal a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedők biztonságérzetének növelése és a zavartalan közlekedés biztosítása a húsvéti ünnepek alkalmával.

Részletek
Napi Evangélium: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?”

Napi Evangélium: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?”

2013. március 25. 10:37 | Wojtyla Ház

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. Jn 12,1-11

Részletek