Április 28. kedd, Valéria
Napi Evangélium: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe.”

Napi Evangélium: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe.”

2014. január 31. 10:34 | Wojtyla Ház

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,26-34

Részletek
270 ezer forintnyi adomány gyűlt össze a kecskeméti Ökumenikus Imahéten

270 ezer forintnyi adomány gyűlt össze a kecskeméti Ökumenikus Imahéten

2014. január 31. 09:44 | Adományok Wojtyla Ház

Átadták a kecskeméti Ökumenikus Imahét perselyadományában gyűjtött összeget a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központban ma (január 30-án) Farkas P. Józsefnek, a központ alapító-vezetőjének. Az adomány nagyságrendje meglepte a szervező egyházakat és a Karol Wojtyla Barátság Központ munkatársait is: kereken 270 ezer forinttal támogatták az egyházak hívei a központ rászorulóknak szervezett étkeztetési programját.

Részletek
11 ismeretlen embertől vettünk végső búcsút

11 ismeretlen embertől vettünk végső búcsút

2014. január 30. 15:28 | Halottaink

A kecskeméti Porta Egyesület aktivistái fél évtizeddel ezelőtt felvállalta, hogy utolsó útjára kíséri, azokat az elhunyt testvéreinket, akiknek nincs családja, rokona, barátja, akik el tudnák temetni őket. Azóta a Wojtyla Barátság Központ aktivistái is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Egy közös földhantba temettek a Kecskeméti Köztemető egy félreeső részén, ahol már közel 25 kopjafa volt, mire 2012-ben egy rendezett kriptát jelöltek ki erre a célra. A magányosan, hozzátartozó nélkül elhunyt férfiaknak, nőknek és halva született gyerekeknek földi maradványai, azóta ott nyugszanak. A havi két-három temetés már megszokott az aktivisták körében. Ilyenkor akár kettő-négy ember hamvait is eltemetik. Verssel, imával, virággal, mécses gyújtással emlékeznek meg róluk.

Részletek
Napi Evangélium: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék?”

Napi Evangélium: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék?”

2014. január 30. 15:05 | Wojtyla Ház

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” Mk 4,21-25

Részletek
Granada Hotel finomságát legszívesebben minden héten megkóstolnánk

Granada Hotel finomságát legszívesebben minden héten megkóstolnánk

2014. január 30. 14:57

Január 30-án meglepte a Garnada Hotel igazgatója, Bárdi Sándorné Katalin a Wojtyla Családot. Ugyanis is nem akármilyen menüt küldött számunkra: petrezselymes burgonyát párizsis csirkemell filét. Nagy csalódásunk is egyben, mert legszívesebben minden héten ennénk az általuk készített ételekből, olyan jól sikerül. Igazgató asszony nem tudott eljönni, de helyettesét és főszakácsát elküldte, segítsenek a felszolgálásban.

Részletek
Karácsonyig mindenképp kész lesz az ebéd

Karácsonyig mindenképp kész lesz az ebéd

2014. január 29. 09:56

Mindenki Kati nénije kora reggel már sürgölődött a Wojtyla Ház konyháján. A Wojtyla Ház minden tagja imádja a túros tésztáját, de a mai menü paprikás burgonya volt savanyúsággal. Kati néni egykettőre összeállította a magyaros paprikás krumplit. Ebéd előtt kérdeztük, mikor lesz kész. Kati néni viccesen erre csak annyit mondott: karácsonyi kész lesz. Karácsony előtt azért hamarabb lett kész. Mindenkinek nagyon ízlett az ebéd.

Részletek