Április 28. kedd, Valéria
Napi Evangélium: „Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék. ”

Napi Evangélium: „Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék. ”

2014. január 10. 08:33 | Wojtyla Ház

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék. Lk 5,12-16

Részletek
Hobbim a főzés

Hobbim a főzés

2014. január 9. 14:04 | Wojtyla Ház

Január 9-én egy szeretett, szókimondó szakácsunkat, Horváth Imrét köszöntöttük újra körünkben. A csendes délelőtt után beszélgetős dél következett. Elmesélte, hogy egy baráti társaságnak főzött először és azóta is hobbija. A menü rizses pulykapörkölt volt savanyúsággal.

Részletek
Halascsárdából sült hal érkezett

Halascsárdából sült hal érkezett

2014. január 9. 08:38

Az Akasztói Horgászpark és Halascsárda tulajdonosai látták vendégül a Wojtyla Ház szegényeit. A remek sült hal és burgonyapüré ritka étel a központ tányérjain. De szerencsére kedves támogatónk Szabó József tulajdonos jóvoltából évente több alkalommal is sikerül felszolgálnunk. Sajnos tulajdonos úr nem tudott eljönni, de fiát és egyik kollégáját elküldte, hogy segítsenek önkénteseinknek kiosztani az ebédet. Megtudtuk, hogy több új szolgáltatással is bővült a csárda, főként a karácsonyi időszakban. A közvetlen kontaktus, amit fejlesztettünk – halhattuk a közös ima előtt.

Részletek
Napi Evangélium: „Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.”

Napi Evangélium: „Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.”

2014. január 9. 08:21 | Wojtyla Ház

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak. Lk 4,14-22a

Részletek
Nehéz év előtt áll az Európai Unió

Nehéz év előtt áll az Európai Unió

2014. január 9. 08:20

Nehéz év előtt áll az Európai Unió, májusban európai parlamenti választások lesznek, amelyen előretörhetnek az euroszkeptikus pártok – mondta a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján 2014. január 8-án, Budapesten.

Részletek
A megszentelt Wojtyla Ház

A megszentelt Wojtyla Ház

2014. január 8. 08:56 | Wojtyla Ház

Vízkereszthez kapcsolódva Dr. Jeney Gábor, Kecskemét plébánosa január 7-én ismét megáldotta a Wojtyla Ház helyiségeit. A hagyomány már több éve él házunkban, amikor is egész évre oltalom alatt áll az épület és az ide járó szegények. Vízkereszt napján ünnepeljük, hogy a napkeleti bölcsek, Gáspár, Menyhért, Boldizsár a kis Jézusnál tettek látogatást, akinek aranyat, mirhát, tömjént vittek ajándékba. A felírt betűk a királyok neveit jelzik. A közös szentelőn Váry Károly színművész két verssel köszöntötte a Wojtyla Ház családját.

Részletek

Tájékoztatás: szünetelnek az Okmányirodák

2014. január 8. 08:40

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Kecskeméti Járási Hivatal Lajosmizsei Okmányirodáján 2014. január 27-én Kecskeméti Okmányirodáján 2014. január 28-án és 29-én Kerekegyházi Okmányirodáján 2014. január 30-án az okmányirodai géppark cseréje miatt az ügyfélfogadás és időpontfoglalás szünetel.

Részletek
Napi Evangélium: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.”

Napi Evangélium: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.”

2014. január 8. 08:38 | Wojtyla Ház

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt. Mk 6,45-52

Részletek
Biztonságosabbá válik a legveszélyesebb hazai főúti csomópont

Biztonságosabbá válik a legveszélyesebb hazai főúti csomópont

2014. január 8. 08:34

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előteremti a 3. sz. főút és a 3105. j. út Pest megyei Bag nagyközséghez közeli csomópontjának körforgalommá alakításához szükséges forrást. A 674 millió forintos beruházással jelentős mértékben javulhat a közlekedés biztonsága a legrosszabb baleseti mutatókkal rendelkező külterületi főúti szakaszon.

Részletek