December 22. hétfő, Zéno
A Wojtyla család lelki épülése is fontos

A Wojtyla család lelki épülése is fontos

2012. július 16. 13:43 | Adományok Wojtyla Ház

A Karol Wojtyla Barátság Központban a lélek ápolása is fontos, így minden ebédet imával illetve Evangélium felolvasással kezdünk. A mai lelki beszélgetés után ízletes tarhonyás húst kóstolhatott meg a Wojtyla Család. Délelőtt érkeztek az Európa Jövője Egyesülettől hideg élelmiszercsomagok is, melyeket az ebéd mellé önkéntes segítőink kiosztották.

Részletek
Az egykori állomás helyén, Vácon, a székesegyházon tanított Kalocsa érseke

Az egykori állomás helyén, Vácon, a székesegyházon tanított Kalocsa érseke

2012. július 16. 07:48 | Wojtyla Ház

Az egykori Eszterházy Károly váci püspök által építetett (1761-1777) klasszicista stílusú templomban szolgált vasárnap Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek. Mint az közismert metropolita kalácsára való meghívását megelőzően a váci szeminárium igazgatója volt, tehát a Duna parti város hívei jól ismerik, szeretik és mindig visszavárják dr. Bábel Balázst. Szeretettel ajánljuk a Caritas Rádió hallgatóinak a jeles szónok gondolatait, tanítását.

Részletek
EWA FILIPIAK WADOWICE POLGÁRMESTERE  KITÜNTETÉSEKET ADOTT ÁT KECSKEMÉTEN

EWA FILIPIAK WADOWICE POLGÁRMESTERE KITÜNTETÉSEKET ADOTT ÁT KECSKEMÉTEN

2012. július 14. 14:26 | Wojtyla Ház

A wadowicei vezetők kecskeméti látogatása alkalmat kínált arra, hogy a két testvértelepülés megemlékezzen az alapítás/testvérszerződés keletkezése ötödik évfordulójáról. (2007. május 1-3 között járt kint II. János Pál pápa szülőhelyén a Wojtyla Barátság Központ két delegáltja - Csontos Tamás főiskolai tanársegéd és Farkas P. József alapító igazgató - hogy (dr. Zombor Gábor polgármester megbízó- illetve fölkérő levelét személyesen kézbesítve) megbeszéléseket folytasson a Kecskemétről akkor még semmit nem tudó wadowicei vezetőkkel a kölcsönös előnyökön nyugvó partnerségről.

Részletek

EWA FILIPIAK KITÜNTETÉSEKET ADOTT ÁT KECSKEMÉTEN

2012. július 14. 14:11

A wadowicei vezetők kecskeméti látogatása alkalmat kínáélt arra, hogy a két testvértelepülés megemlékezzen az alapítás/testvérszerződés keletkezése ötödik évfordulójáról. (2007. május 1-3 között járt kint II. János Pál pápa szülőhelyén a Wojtyla Barátság Központ két delegáltja - Csontos Tamás főiskolai tanársegéd és Farkas P. József alapító igazgató - hogy (dr. Zombor Gábor polgármester megbízó illetve fölkérő levelét személyesen kézbesítve) megbeszéléseket folytasson a Kecskemétről akkor még semmit nem tudó városi vezetőkkel, a kölcsönös előnyökön nyugvó partnerségről.

Részletek
Érseki  mise Homokmégyen - hallgassák meg a főpásztor tanítását

Érseki mise Homokmégyen - hallgassák meg a főpásztor tanítását

2012. július 14. 13:20 | Dr. Bábel Balázs

Homokmégyen kivételesen szombaton délelőtt tartották a búcsúi nagymisét: mindenek előtt azért, hogy azon - sok elfoglaltsága és különösen is terhelt vasárnapi programja ellenére - részt vehessen dr. Bábel Balázs érsek. az a főpap aki különös elkötelezettséggel patronálja a kalocsai szállásokon élő katolikusokat, azokat az egyházközségeket, amelyeknek nagyobbik hányadát elődei fundáltak. Hallgassák meg miről is tanított Kalocsa első papja egy diaszporális testvériségnél?

Részletek