


November 3-án ismét bőséges melegétel került a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak az asztalra. A Három Gúnár Vendéglő, a Rotary Klub támogatásával sertéspörköltet főzött tésztával a ház rászorulói számára, mellyel megint egy nappal boldogabbá tette őket. A kitűnő ebéd mellé fornetti sütemény is járt, melyet a Fornetti Kft. adományozott. A nyersanyagokat a Három Gúnár Vendéglő és a Rotary Klub biztosította. Ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat a nagylelkű adomány iránt.
Részletek
November 3-án, délelőtt a Karol Wojtyla Barátság Központ gondozottjai a Köztemetőben felállított memento keresztnél gyertyát gyújtottak elhunyt közösségi társuk emlékére. Minden évben ilyen idő tájt ki-ki emlékezik meg saját elhunytjáról, rokonáról, ismerőséről. A központ gondozottjai, mint egy-egy családtag elvesztésére emlékezik eme kegyeletteljes aktussal. Természetesen nem feledkezik meg azokról sem, akikért ez idő tájt nem gyújtanak gyertyát, nem visznek virágot a sírjára, azaz, akire nem gondol senki. Egy-egy szál gyertyát gyújt ezeknek a halottaknak a tiszteletére is, átérezve sorsukat, kiszolgáltatottságukat, magányosságukat. Az emlékezés folytatódott a köztemető eldugott szegletében, ahova azokat a halottakat temetik, akiknek nincs hozzátartozójuk és a város saját költségein tudta csak eltemetni. Az ő sírjukra is kerüljön egy-egy szál virág, egy-egy mécses, jelezve a világ számára, hogy az ő emléküket is őrzik.
Részletek
Több száz civil szervezet és ezzel együtt több ezer munkahely szűnhet meg, ha a kormányzat tovább csökkenti a szektor támogatására szánt költségvetési forrásokat. Bár a Fidesz-KDNP választási programjában a civil szervezetek megerősítését irányozta elő, a szektor működési feltételei folyamatosan és nagymértékben romlottak az elmúlt másfél évben. Ezzel egyidejűleg folyik a hatóságok, ellenőrző szervek további gyengítése. Az utóbbi évek megszorításai miatt a működésképtelenség határára került állami szerveknek 2012-ben újabb létszámleépítésekkel, forráskivonásokkal kell szembesülniük. Bár a megszorítások célja az államháztartás egyensúlyának megteremtése, ezek az intézkedések súlyos gazdasági problémákat okozhatnak már rövidtávon – hívta fel a figyelmet három országos zöld civil szervezet.
Részletek
Ma hajnalban, Lajosmizse lakot területén kívül vezető M5 autópálya jobb pályatestén, Budapest irányából Szeged fele közlekedett egy román állampolgár által vezetett Opel Vectra típusú személygépkocsi. Haladása során, feltehetőleg a helytelen követési távolság miatt az autópálya 70.250 méterénél utolérte, majd ütközött az előtte szabályosan haladó, egy 78 éves kecskeméti férfi által vezetett Chevrolet Spark típusú személygépkocsival. Az ütközés következtében Chevrolet a szalagkorlátnak ütközött, majd megbillent és a tetejére borulva visszaesett az autópálya külső forgalmi sávjába. A baleset következtében a kecskeméti férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. Az Opelben utazó két román férfi (19 éves vezető, és 39 éves apja) nem sérült. Ittasság nem merült fel, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.
Részletek
36 órás előrejelzés Csütörtökön hajnalban is derült, de párás, elsősorban délnyugaton, északkeleten és az Alföldön ködös lesz az idő. A Kisalföldön egy-egy élénk lökés kísérheti a délkeleti szelet, -2 és +5°C közötti minimumokra van kilátás. A ködfoltok feloszlása után napos, nyugodt időre számíthatunk, néhol azonban maradhatnak felhősebb, párás területek. Északnyugaton lehet egy-egy élénk széllökés, de másutt gyenge marad a légmozgás, a csúcshőmérsékletek 12 és 17°C között várhatóak, de a felhős tájakon ennél hűvösebb lehet.
Részletek
Szerda este a kalocsai Zárdatemplomban mondotta el a halottakra emlékező szetmisét dr. Bábel Balázs érsek. Bízva közöljük a teljes homiliát. Reméljük, hogy a Charitas Rádió hallgató nyitpott szívvel fogadják a főpásztor tartalmas tanításáűt.
Részletek
A kalocsai érsekek temetkezési helyén, a főpapi kriptában emlékezett meg elődeiről dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek szerda - Halottak Napja - reggel. Ide temették egykoron Bábel atya elődjeit, a többi között dr. Dankó Lászlót, akinek koadjuktora volt a ma szolgáló Pontifex Maximus. Fogadják nyitott szívvel a metropolita gondolatait.
Részletek
2011. november 04-én NIKON 1 ROADSHOW lesz a Kiss Fotó stúdiójában. Lesz NIKON 1 bemutató, ingyenes szervíz és szenzortisztítás, és a teljes NIKON kínálat megtekinthető, kipróbálható.
Részletek
Az Országgyűlés tárgysorozatba vette a bírósági és ügyészségi szervezet átalakítására vonatkozó törvényjavaslatokat – jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján, ahol Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Áder János EP-képviselő, a koncepció előkészítője ismertette a tervezet részleteit.
Részletek