
Új sportcég koordinálja az utánpótlást július elsejétől Kecskeméten
Július 1-ével kiválik a Hírös Sport Kft-ből a Kecskeméti Sportiskola és a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia.
Részletek
Július 1-ével kiválik a Hírös Sport Kft-ből a Kecskeméti Sportiskola és a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia.
Részletek
Az élményközpontú képzéseiről ismert Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség (FIT) Programja felső tagozatos diákoknak hirdet felvételt. Az ősszel ötödik osztályba lépő kecskeméti tanulók jelentkezését június 30-ig várják.
Részletek
A Bács-Kiskun megyei foglalkoztatás- és gazdaságfejlesztési együttműködés Irányító Csoportja júniusi ülésén a térség kiegyenlített fejlődésének témáját tűzte napirendre. Az együttműködés még 2016-ban jött létre annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson mindazon szervezetek számára a cselekvéseik összehangolása érdekében, akik Bács-Kiskun gazdasági, társadalmi fejlődéséért tevékenykednek.
Részletek
A Bajai Járási Ügyészség bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt vádat emelt egy osztrák és egy román állampolgárságú férfivel szemben, akik egy Koszovóban élő szerb társukkal együtt összehangolt bűnözői csoportot működtettek, amelynek célja a zöldhatáron illegálisan átjuttatott külföldiek Ausztriába szállítása volt.
Részletek
Zalakaroson rendezték meg a Mapei Tour de Zalakaros versenyt. A 60 km-es középtávon közel 700 kerékpáros indult a Zalai-dombság sokszor embert próbáló emelkedőkkel tarkított pályáján.
Részletek
Reiger László a kecskeméti építőipari cég vállalkozási főmérnöke miniszteri szintű elismerést vehetett át.
Részletek
A Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia hívőközössége a februári ételosztás után újfent elérkezettnek látta az időt, hogy városunk szegényei javára szolgáljon. Ennek gyakorlati megvalósításaként ismét a nagytemplomi hívek vendége lehetett egy ízletes ebédre a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége, szám szerint legalább százhúszan. A gyülekezet képviseletében dr. Finta József plébános atya, érseki helynök köszöntötte a gondozottakat, majd mindenkinek egyenként átnyújtotta mai ebédjét – kakaspörköltet tésztával, kenyérrel, süteménnyel és a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója által adományozott kajszibarackkal. (Fotók: Mátyus István)
Részletek
Nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta ma Kecskemét képviselő-testülete. Egyebek között intelligens gyalogátkelőhely létesítéséről, a térfelügyeleti kamerarendszer bővítéséről, a Társadalmi Felzárkóztatási Stratégia és Akciótervről született döntés.
Részletek
„Az adatvédelem mára az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó téma, melynek aktualitását a GDPR, az Európai Unió 2018. május 25. napja óta alkalmazandó adatvédelmi rendelete adja. Jelentősége pedig különösen fontos a szociális és gyermekvédelem területén, ahol a származásra, nemre, vallásra vagy akár szexuális hovatartozásra vonatkozó különleges adatok kezelése a napi szintű feladatellátás része" - kezdte köszöntő beszédét dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Főigazgatója a Hivatal Szociális és Gyámügyi Osztálya által 2018. június 19. napjára szervezett, „A Család- és Gyermekjóléti Szolgálatok és Központok Adatvédelmi Szakmai Napja" című rendezvényen.
Részletek
Horváth Ágnes, a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója (b), Hiesz György polgármester (b2) és Héjja János (Kecskemét), a Peki Restaurant Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, a gyorsétteremlánc franchise partnere a McDonald's új éttermének avatóünnepségén Gyöngyösön 2018. június 20-án. (MTI Fotó: Komka Péter)
Részletek