Október 20. hétfő, Vendel
Ételadomány a nagytemplomi hívektől

Ételadomány a nagytemplomi hívektől

2017. július 10. 13:32 | Adományok Wojtyla Ház

A Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia – ismertebb nevén Nagytemplom – lelki atyja, dr. Jeney Gábor plébános és hívőközössége tisztelte meg hétfőn ebédadományával a Wojtyla Barátság Központ lakóit. A százhúsz adag sertéspörköltet és túrós tésztát Gábor atya megbízásából Kovács Ferenc káplán nyújtotta át a népjóléti intézmény gondozottainak közös imádság után. Az ebédosztást megelőzően Kuna Lajos, a Kecskeméti Városi Fúvószenekar vezetője, valamint Beke Márk harsonás, a Kodály Zoltán Szakgimnázium tízedikes tanulója két romantikus koncert duettet adott elő harsonán, Vladislav Blazhevich orosz zeneszerző műveiből. Márk és mestere nemrégiben tért haza Los Angelesből, ahol Kuna Lajos növendéke 2. helyezést ért el egy nemzetközi harsona versenyen. Ebből az alkalomból látogattak ma a Wojtyla Házba, ugyanis kiutazásukat a szociális létesítmény is támogatta. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Beke Márk a Wojtyla Házban számolt be Los Angeles-i útjáról

Beke Márk a Wojtyla Házban számolt be Los Angeles-i útjáról

2017. július 10. 12:05 | Wojtyla Ház

Nemrégiben tért haza mesterével Los Angelesből Beke Márk ifjú harsonás, ahol Kuna Lajos tanítványa 2. helyezést ért el egy nemzetközi harsona világtalálkozón. A Kodály Zoltán Szakgimnázium tízedikes tanulója ebből az alkalomból látogatott el zenetanárával hétfőn a Wojtyla Házba, ugyanis kiutazásukat Farkas P. József, a szociális intézmény alapító-igazgatója is támogatta. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Éjszakai fényáradat a Wojtyla Ház előtt

Éjszakai fényáradat a Wojtyla Ház előtt

2017. július 8. 21:44 | Adományok Wojtyla Ház

A kecskeméti Polar-Stúdió Kft. elektromos fővállalkozás munkatársai május elején nagyteljesítményű, energiatakarékos LED világítótesteket szereltek a Wojtyla Barátság Központ bejárati ajtaja előtti villanyoszlopra. Fokozott láthatóság, közbiztonság - e szempontok jelentették a jótékonysági akció legfőbb mozgatórugóit, vezérelték a cég döntéshozóit. Eredmény: éjszakánként valóságban úszik a népkonyha a fényáradatban. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A Mercedes Gyár is segíti a Wojtyla Házat

A Mercedes Gyár is segíti a Wojtyla Házat

2017. július 8. 11:24 | Adományok Wojtyla Ház

A kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. felajánlásának köszönhetően két napon – június 24-én és július 8-án – ebédosztásban vettek részt az autógyár informatikai részlegének egyes munkatársai a Wojtyla Barátság Központban. Mindezen felül nagy értékű tárgyieszköz-fejlesztési támogatásban is részesül a népkonyha – derült ki a felek beszámolójából. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)

Részletek
Mozart hegedűversenyek - Kalló McGegan

Mozart hegedűversenyek - Kalló McGegan

2017. július 7. 19:56

A Hungaroton új megjelenésén Wolfgang Amadeus Mozart összes hegedűre és zenekarra komponált műve felcsendül - mégpedig autentikus előadásban: Kalló Zsolt szólójával, a Nicholas McGegan vezényelte Capella Savaria kíséretében.

Részletek
Elgázolta a motorost, majd az árokban hagyta

Elgázolta a motorost, majd az árokban hagyta

2017. július 7. 19:54

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő bűntette miatt vádat emelt egy autóssal szemben, aki tavaly szeptember 30-án este Soltvadkert térségében elütött egy segédmotorost, majd továbbhajtott anélkül, hogy segítséget nyújtott volna a sérült embernek.

Részletek
Csaba találta meg a Kecskeméten elkóborolt kisfiút

Csaba találta meg a Kecskeméten elkóborolt kisfiút

2017. július 7. 19:53

Megszólalt a Blikknek Csaba, a hős megmentő, aki megtalálta csütörtökön a plüss pingvinjét szorongató, elkóborolt kisfiút a forgalmas kecskeméti út mellett. Mint azt a Blikk megírta: érthetetlen módon teljesen egyedül, kezében plüss pingvinét szorongatva, szájában cumival álldogált Kecskeméten az út mellett a kisfiú.

Részletek
Megbízhatóságból diplomázott le a VER-BAU

Megbízhatóságból diplomázott le a VER-BAU

2017. július 7. 19:51

Újabb elismerő díjat vehetett át a kecskeméti cég. A VER-BAU stabilitása már évek óta kimagaslik az ágazatból, erre utal a nemzetközi Bisnode minősítés is, mely alapján a cég a legmagasabb, úgynevezett AAA besorolást kapta. A VER-BAU büszkén mondhatja el magáról, hogy ezen osztályzat alapján a magyar vállalatok igen szűk elitjéhez tartozik, hiszen a magyar piacon mindössze a cégek 0,63 százaléka rendelkezi ilyen kiváló minősítéssel és hitelképességgel. (Fotó: A díjaátadó ünnepségen Cseresnyés Péter, NGM munkaerőpiacért felelős államtitkár, Lieselore Cyrus, a Németországi Nagykövetség ügyvivője, Weninger Richárd, a VER-BAU ügyvezetője, valamint Karácsony Zoltán, a Német-Magyar Iparkamara képviseletében)

Részletek
Házias nyári ízek a Wojtyla népkonyha menüsorában

Házias nyári ízek a Wojtyla népkonyha menüsorában

2017. július 7. 11:25 | Adományok Wojtyla Ház

A nagy múltú kecskeméti székhelyű Vacsi Kft. vezetői idén immáron négyszer szolgálták a Wojtyla Ház rászorulóit alkalmanként 10 kilogramm kolbász adománnyal. Jótékonyságuknak ezzel azonban még koránt sincs vége. Támogatásukkal jutott ugyanis pénteken étel – százhúsz adag kolbászos tarhonyás lecsó kenyérrel, süteménnyel – a népkonyha szegényeinek asztalára. Németh Csaba, Szász Donát Szilárd és Zahorecz Jánosné ügyvezetők már számtalan alkalommal érezték „kötelességüknek”, hogy segítségükre legyenek embertársaiknak, akik önerejükből nem képesek hátrányos helyzetükön változtatni. Ígérték: „Lesz még folytatása az ügynek!”. A házias ízekben gazdag, rendkívül finom ételt Békés József tanár úr tálalta fel ebédosztás előtt az önkéntesség jegyében, továbbá a Wojtyla családhoz szólva egy viccel kedveskedett, valamint „helyre tette” a népszerű, török vonatkozású történelmi tévésorozat ténybeli ferdüléseit. (Fotó: Tódor Norbert)

Részletek