
Helvécián is beindul az ovifoci
A Kecskeméttel szomszédos településen az SC Hírös-Ép edzőinek segítségével kaphatják majd meg a fiatalok a megfelelő alapokat.
RészletekA Kecskeméttel szomszédos településen az SC Hírös-Ép edzőinek segítségével kaphatják majd meg a fiatalok a megfelelő alapokat.
RészletekNem kizárt, hogy az egész magyar médiát megvezette Stadler József, aki húsvétkor tette közzé a facebook oldalán, hogy "visszavásároltuk a stadiont a Stadler-alapítvány részére, az adásvételi szerződést aláírtuk." Ma viszont már "finomított" és egy interjúban azt mondta, hogy ugyan a papírok már elő vannak készítve, 50 millió forint még kell neki ahhoz, hogy végleg visszakerüljön hozzá a létesítmény.
RészletekA Kecskeméti Szakképzési Centrum hat iskolájában, valamint a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakképző Iskolában 2017. április 21-én a Szakmák Éjszakája országos rendezvénysorozat keretében szakképzést népszerűsítő programokat rendeznek.
RészletekA Magyar Nemzeti Bank „Pénzügyek felsőfokon - Légy kreatív!" címmel egyetemi hallgatói pályázatot hirdetett négy vezető hazai közgazdasági felsőoktatási intézményben, köztük a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem hallgatói között is. A verseny kecskeméti döntőjében két csapat és három egyéni versenyző mutatta be pályázatát a szakmai zsűri előtt. A megmérettetésen PénzSztár csapata, amelynek tagjai Bőthe Fruzsina és Végh Nikoletta voltak, nyerte el az első helyet és az ezzel járó 500 ezer Ft-os fődíjat.
RészletekAz Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet ezúton is tájékoztatja az árusokat és az érdeklődő közönséget, hogy a hétvégén, április 22-én, szombaton a Szent László kőrúti vásártéren megrendezésre kerülő kisállatvásáron a szárnyasok kiállítására és árusítására a madárinfluenza terjedésének kockázata miatt nem kerülhet sor.
RészletekA Megyei Jogú Városok Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedőjének Kecskemét Városi fordulóját tartották 2017. április 20-án (csütörtökön) 14 órától a Kodály Iskolában.
Részletek"Kecskemét közbiztonsága a rendőr szemével" címmel rendezett pódium-beszélgetést a Nemzeti Fórum Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a Kölcsey Kör Kecskeméti Tagozata csütörtök este. A Piarista Gimnázium dísztermében tartott program vendége Kerti István rendőr alezredes, Kecskemét rendőrkapitánya volt.
RészletekKétmilliós összeget két egyesület, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi tér, valamint a Kecskeméti Testedző Egyesület nyert el.
RészletekA jövő évi költségvetés tervezetét csütörtökön átadják a Költségvetési Tanácsnak, a testületnek tíz napja lesz a véleményezésre - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács 3. ülését követő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
RészletekA Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselőiből álló társadalmi zsűri és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskeméti Kutatóállomását, valamint a helyi borász szakmát képviselő szakmai zsűri többségi pontozással 2017-re is megválasztotta Kecskemét Város Borát.
Részletek