
Rászorulók karácsonyát szépíti meg a kormányhivatal
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal több száz olyan kisgyermek karácsonyát is teheti boldoggá, akik valószínűleg az ajándékbontás öröme nélkül élnék meg az ünnepet.
Részletek
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal több száz olyan kisgyermek karácsonyát is teheti boldoggá, akik valószínűleg az ajándékbontás öröme nélkül élnék meg az ünnepet.
Részletek
Kecskemét 13 iskolájának kórusai adtak karácsonyi koncertet december 13-án, kedden este a Nagytemplomban. Megelőzően köszöntőt Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere mondott, majd a diákok énekének hangjai töltötték meg a zsúfolásig megtelt templomot. (A fotón a Hetényegyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola kórusa - fotók: Vincze József)
Részletek
A Magyar Kézművességért Alapítvány az IPOSZ-szal, a BKIK Kézműipari Tagozatával és a Ciszterci Egyházközséggel együttműködve 2016. évben is nyílt pályázatot hirdetett tárgyalkotók számára.
Részletek
26,5 milliárdos költségvetésből gazdálkodhat Kecskemét városa 2017-ben, ebből 5,1 milliárd forintot fordít az önkormányzat fejlesztésekre, beruházásokra. Többek között ez is kiderült Szemereyné Pataki Klaudia szerdai sajtóreggelijén, ahol a csütörtöki közgyűlés főbb napirendi pontjait beszélte át a polgármester a média képviselőivel.
Részletek
„Karácsony a képzőművészetben” címmel tartott képes ismertető beszámolót szerdán Ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, muzeológus a Karol Wojtyla Barátság Központ gondozottainak a szociális intézmény kistermében. A hátrányos helyzetű emberek megismerkedhettek karácsony történetével és az ünnep „szereplőinek” 15-16. századi művészeti ábrázolásával. (Fotók: Tódor Norbert)
Részletek
Ismét elrepült egy hónap! Ez onnan érzékelhető leginkább a Karol Wojtyla Barátság Központban, hogy újból ebédet osztottak a Gong Rádió munkatársai. Az idén 20 esztendős médium megálmodója, létrehozója Tőzsér Judit ügyvezető asszony ugyanis minden hónapban felajánl egy-egy tál melegételt a népkonyha sorsközösségének. Ma sem okozott csalódást nekik: babfőzeléket és sonkát fogyaszthattak a szegények - kenyérrel, süteménnyel, almával. Akik pedig a népkonyha ebédlőjében szociális ebédre vártak, voltak közel százhúszan. (Fotók: Tódor Norbert)
Részletek
A kecskeméti Nagytemplom egykori plébánosa, Marosi Izidor - későbbi váci segéd-, majd megyéspüspök - életét, munkásságát bemutató fotókiállítás nyílt a jeles egyházi személyiség születésének 100. évfordulója alkalmából. A Barátok temploma Porta dísztermében kedd délután rendezett megnyitón a templom kórusa egyházi énekeket adott elő, majd Molnár Zoltán hittantanár, a Karol Wojtyla Barátság Központ intézményvezetője köszöntötte a szép számban egybegyűlt érdeklődőket. Ezt követően dr. Jeney Gábor, a Nagytemplom jelenlegi plébánosa mutatta be Marosi Izidor életének, munkásságának főbb momentumait. (Fotók: Mátyus István)
Részletek
A kecskeméti Aranyhomok Gyorsétterem és Kávézó tulajdonosa évek óta segíti a Karol Wojtyla Barátság Központ szociális étkeztetési programját. Tisztában van a wojtylások között széles körben elterjedt nézettel, miszerint a babgulyás igencsak finom, laktató étel. Kovács Zsolt - ő támogatta ma a népkonyhát - egy egész bográcsnyi babgulyást főzetett étterme konyháján, mellyel pontban fél 12-kor lépték át a Wojtyla Ház ajtajának küszöbét. Nagy keletje volt Kovács Zsolt ebédjének. Máskor is ilyet kérünk, ha lehet - jelezték a gondozottak elégedettségüket Farkas Pálnak, a népkonyha főszervezőjének, aki rögvest továbbította is az üzenetet. (Fotók: Tódor Norbert)
Részletek
Hajagos Anett, amikor csak teheti, mindig segíti rászoruló embertársait. A lelkében munkálkodó szeretet ma is arra ösztökélte, hogy időt és fáradságot nem kímélve kinyújtsa kezeit azok felé, akik eltévedtek az élet adta útvesztőkben. Nekik szánta adományát: két zsáknyi ruhaneműt és egy babakocsit. Isten bőséges áldása legyen Anett életén! (Fotók: Mátyus István)
Részletek
Hét év fegyházbüntetésre ítélték a Kecskeméti Járásbíróságon hétfőn azt a 32 éves férfit, aki idős embereket támadt meg az otthonukban éjszaka Kecskeméten.
Részletek