
„Az egyensúly megtalálása mindenkit próbára tesz”
A helyes arányt megtalálni életünk különböző területei, különböző érzései és vágyai között az egyik legnehezebb feladat. Néha talán túlzásokba esünk, valamely más területen pedig éppen ellenkezőleg: túl kicsi elánnal vetjük bele magunkat a történésekbe. Ulrich Gábor animációs filmje, a Kecskemétfilm produkciójában készült Balansz, amelyet a Médiatanács a Macskássy-pályázaton támogatott, az egyensúlyát kereső emberről szól. A nevezések nemrég kezdődtek, de az alkotást már két jelentős nemzetközi fesztivál programjában is megtalálhatjuk, ellátogat a Hirosimai Animációsfilm Fesztiválra Japánba, valamint a kijevi Linoleum Fesztiválra, ahol a nemzetközi mezőnyben versenyez is. Ennek apropóján beszélgettünk a film rendezőjével fesztiválokról, szerzői filmekről, magányról, és a lányával való kapcsolatáról.
Részletek