Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. április 21. 16:10 | Szerző/forrás: kormany.hu

Kötelességünk gazdagítani örökségünket

Képgaléria
Kötelességünk gazdagítani örökségünket
Mi magyarok akkor tudjuk betölteni hivatásunkat, ha saját örökségünket hozzáadjuk Kelet-Európa, Európa és a világ örökségéhez – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken, a „Világörökségünk – Hogyan épült Budapest? / Városfejlődés a dunai rakpartokon” című konferencián, melyet a Világörökség Évének megnyitása alkalmából szerveztek.

Navracsics Tibor, aki a Világörökség Éve védnöke, úgy fogalmazott: döntéseink, cselekedeteink, amelyeket a jelenben teszünk, a múlt által meghatározottak és meghatározzák a jövőnket. Egyik pillanatról a másikra válik a múlt jövővé – húzta alá a miniszter.

Akik a jelenben dolgoznak, azon vannak, hogy a jövő számára a múltból minél kevesebb korlátot és minél több lehetőséget adjanak – mondta Navracsics Tibor, hozzátéve: ehhez az is kell, hogy a múltnak azokat a hagyományait, örökségét és kincseit kell megtalálni, és tovább örökíteni, amelyek lehetővé teszik, hogy az utánunk következő nemzedékek, boldogabb, teljesebb életet élhessenek.

A miniszter kiemelte, kötelezettségünk az örökség gazdagítása, átadása, hiszen úgy vagyunk ezzel, mint a talentummal: nem jutunk előrébb, ha csak megőrizzük. Gyarapítani, erősíteni, bővíteni kell, és meg kell mutatni a világnak saját örökségünket – tette hozzá Navracsics Tibor.

Az örökséget nemcsak öncélúan kell ápolni – folytatta a miniszter -, hanem hozzá kell adni egy közös nagy kincshez. A Világörökség Éve arra is figyelmeztet minket, hogy van egy nagy közösség, egy nagy örökség, amelyhez mi is hozzáteszünk, sőt ez csak ezzel együtt marad fenn. Mi akkor érünk valamit, ha ez egy nagyobb közösség boldogulását szolgálja – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

A világörökség felelősség
Martonyi János külügyminiszter kiemelte: a világörökség a múlt elismerése. Azonban ez kötelesség és felelősség a jövővel szemben is. Az UNESCO (2011-ig) 153 állam 936 helyszínét vette fel Világörökségi Listájára, ebből 8 magyarországi helyszín – ismertette a miniszter, majd hozzátette: a magyar kormány a továbbiakban is támogatja az UNESCO kiemelten fontos tevékenységét.

Kiemelkedő eredmény, hogy tavaly Bogyay Katalin nagykövetet, Magyarország állandó UNESCO-képviselőjét választották az Általános Konferencia elnöki posztjára- emlékeztetett a külügyminiszter.

Az örökségvédelem mára itthon is versenyképes
A legnagyobb örökség, amit az utódoknak lehet adni, az otthon – idézte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Wass Albertet. Ma a magyar világörökségi helyszíneket és az egész magyar örökségvédelmet is ünnepeljük – mondta a miniszter.

Réthelyi Miklós kiemelte: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium büszke arra a dinamikus fejlődési útra, melyet a Világörökség Egyezményhez csatlakozás óta a mai napig megtett. Az elmúlt negyven évben ez az Egyezmény az UNESCO legfontosabb dokumentuma lett. Ezzel párhuzamosan a magyar örökségvédelem is átélt egy rendszerváltást, hiszen mára az örökségvédelmi szakma egy versenyképes szakterületté vált – húzta alá a miniszter.

***

Az idei esztendőt a Budapest Világörökségéért Alapítvány kezdeményezésével az Országgyűlés a héten a Világörökség Évévé nyilvánította az UNESCO Világörökség Egyezmény 40. évfordulója és további hat magyar világörökségi évforduló egybeesése okán, melyek közül kiemelkedik Budapest 25 éves világöröksége.

Kövessen minket a Facebookon is!