DR. BÁBEL BALÁZS ÉRSEK BESZÉDE A PARLAMENTBEN
A címként megadott templom és iskola témakörben az idő rövidsége miatt a templom jelentőségére nem tudok kitérni, csak annyit mondhatok az iskolával való kapcsolatáról, hogy a templom tanítóhely is. Ahogy kezdettől a püspökök és a papok tanítottak a templomban, vagy magyarázták az evangéliumot, a kora középkortól kezdődően észak irányba hirdették, jelezvén, hogy a sötétséget, a tudatlanságot az evangélium világosságával eloszlatják. Ebből is adódik a templomnak az iskolával való összefonódása.
A püspöki templomok körül kezdettől voltak iskolák, káptalani, később szerzetesi iskolák, s ezek mind a templom köré létesültek. Hazánkban Szent Márton hegyén, 996-ban már volt iskolája a templom körüli kolostornak. Amikor az iskolát összekapcsolom a templommal és arról mondok egy–két gondolatot, akkor elsősorban a keresztény iskolákra gondolok. Az iskola a régi helye az emberiségnek, ahol a műveltséget módszeresen és szervezetten sajátítja el gyermekkorától kezdve. Az athéni és pártai iskola egyrészt a szigorúság, másrészt a demokratikusabb iskolatípusokat jeleníti meg. Ez örök probléma. XVI. Benedek pápa az egyházi iskolák napjára levelében fő problémaként jelölte meg az oktatásban, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt a szabadság és a fegyelem között. Ehhez szükséges a tanár tekintélye, szeretete, a gyermek teljes emberi személyében való értékelése. Ez a feladat csak az egész életet átfogó, megbízható reménységben történhet.
Az ókori nevelési típusok visszatértek Európába, a spártainak megfelelt a porosz iskolarendszer, ahol a gyermekek nagy fegyelemmel hátratett kézzel ültek. Az angolszász iskolák a demokratikus alapokat fejlesztették tovább. A keresztény iskolák nagyon sokat átvettek az ókor iskoláitól, többek között a hét szabad művészetet is. Így lettek átmentői az antik kultúrának, de sajátos specialitásukat is hozzáadták. A Római Birodalom bizánci részében magas fokon megmaradtak az iskolák. Ezért a keleti oktatásrendszer filozófikusabb és retorikusabb volt, mint a nyugati. A Római Birodalom nyugati felében a népvándorlás idejében óriási volt a műveltségi szint esése. Elölről kellett kezdeni a barbár népekkel az oktatást, a kereszténnyé tevést a nulláról indították. A közékor végéig egész Európában csak egyházi iskolák voltak, pápai alapítású egyetemek, közép- és alsó iskolák. Magyarországon a XIX. század közepéig szinte nem is volt más iskola, csak egyházi. Mészáros István a pedagógiatörténet kiváló professzora könyveivel ezt ékesen bizonyítja. Mind a katolikus szerzetesi iskolák, mind a protestáns iskolák alapvetően a hitre, tudásra, szép életre, jóra tanították az ifjúságot. Elsődlegesen a katolikus nevelési szempontokat tudom kiemelni, de úgy gondolom, hogy az egyház 2000 éves múltja miatt nagy tapasztalatával sok inspirációt adhat a mai nevelésben. Mi legfőbb nevelőnknek Jézus Krisztust tartjuk, aki tanítványokat választott. A tanítványokat küldte, hogy ők is tanítsanak minden népet. Érdemes arra felfigyelni, hogy Jézus nem az olykor több ezres lélekszámra rúgó hallgatóságát tette tanítvánnyá, hanem csak tizenkettőt.
A régi mester és tanítvány kapcsolata sokkal több volt, mint oktatás és nevelés, valamiképp együtt éltek. Mintha ez a tény is elősegítené a kisiskolák fennmaradását a hatékony emberformálásban, mert olyan mamut iskolákban, ahol az osztálynaplóban fényképek vannak, hogy a váltakozó tanárok ráismerjenek a felelő diákra, ott ez nem valósulhat meg. A keresztény tanítónak Jézust kell utánoznia, aki egyaránt tudott szólni a tömegekhez, a kisebb csoportokhoz, az értelmiségi emberekhez – gondolok itt korának vallási vezetőire -, de tudott az elesetthez, az élettől hányatott emberekhez is szakértő módon szólni, és ellentétben kora tanítóival a gyermekeket szívesen fogadta, mi több példaként állította őket bizonyos tulajdonságaik miatt. Jézus beteljesítette a törvényt, beteljesítette a tanítást is. Õ az egészet adja, a Kat-holon egyszerre egész és katolikum lényegét fejezi ki.
Nagyon fontos ezt manapság hangsúlyozni, hiszen ma mindent át akarunk adni és nem az egészet. Mérhetetlen információ áradatból nem tudja szelektálni a legtöbb ember a fontosat, így az egészről nincs tudása, nincs képe. Az információ deformálja őt, holott az információnak transzformálni kellene – azaz belülről kormányozott embernek kellene tennie őt. Jézus megígérte, hogy elküldi a Szentlelket, aki megtanít minket mindarra, ami még szükséges tanításának mélyebb megértéséhez és mindig újabb inspirációkat ad. A Szentlélek hitünk tanítása szerint az értelem, a tudás, a bölcsesség adományát is adja. Ez vonatkozik arra, hogy megismerjük az isteni igazságokat, de arra is, hogy a világi tudományok és a hitünk szintézisbe kerül. A bölcsesség adományával pedig a legmagasabb nézőpontból tudjuk szemlélni az életet.
Egyetlen tudomány sem alkalmas arra, hogy az egészet adja, mert elveszik a részletekben. Az élet értelmére vonatkozó dolgokban a bölcsesség adományát csak Isten adhatja, amikor a legmagasabb szempont szerint ítéljük meg az élet eseményeit. Mi nemcsak oktatni, hanem nevelni is akarunk. Ez mindig együtt jár a keresztény tanítással. Belülről kormányozott emberré akarjuk tenni neveltjeinket.
Egy életből vett példa kiegészíti, illusztrálja mit jelent ez. A tv csatornáit kódolni lehet a gyereknek, hogy mit nézzen, vagy mit ne nézzen meg. De még fontosabb, ha arra tanítjuk meg, hogy különbséget tudjon tenni az értékes és értéktelen programok között. Legyen ereje kikapcsolni a médiumok bármelyikét, ha az nem építi, hanem erkölcsileg rombolja őt. Így lesz belülről kormányzottá.
Az igazság kérdésében mi valljuk, hogy egyetlen igazság van, mert „Isten van minden gondolatnak az alján” (Ady). A tudomány és a hit éppen ezért nem ütközhet egymással, mert az egyetlen igazság más-más megközelítési módjai. Egyetlen igazság van az erkölcsben, bár manapság különbséget tesznek a törvényszerű, de erkölcstelen között. Egyetlen igazság van a jogban is, de ez az igazság feltételezi az abszolút örök igazságot, hiszen ha az nincs, akkor csorbul az igazság, mert a földön mindenkinek nem lehet igazságot szolgáltatni, az élet kárvalottjainak csak az Isten tudja megadni. Az igazság keresésében meg kell tanítanunk a diákokat az összefüggések és okok keresésére, az inter lego az intelligensnek az alapszava, amely arra utal, hogy a sorok között is megtanulunk olvasni. Ilyenféle intelligenciát kell elsajátítani, mert nem minden nyomtatott betű igaz. Legyen józan kritikai érzékük, szintézist teremtve a hit és a műveltség, a hit és a morál között. Szellemiséggel akarunk nevelni.
Egy iskola nemcsak a tantárgyakkal nevel, hanem szellemiségével, ahol a nevelőkön kívül a nagyobb diák is pozitív hatással tud lenni a nála fiatalabbra. Közösséget teremtve közösségi emberré formáljuk őket, hiszen célunk, hogy az iskolából kikerülve a közjó szolgálatába álljanak, legyen a család, a szociális kérdések, a politika világa, amit a közösség érdekében kell végezni. Valljuk azt, hogy pluralizmus van a tanításban, de ez nem jelenti, hogy nem kötelezem el magam az értékek mellett. Valljuk a lelkiismereti szabadság lehetőségét is. A szülőknek szabadságában áll megválasztani a megfelelő iskolát. Nevelésünk mindenképpen magában foglalja az ember vallási dimenzióit és a hozzá vezető eszközöket. Felhasználjuk az általános pedagógia, lélektantudomány eredményeit, de a vallási nevelésnél vannak speciális eszközeink, amit nem tud megadni egy profán elvekre épülő iskola. Gondolok az imádságra, a lelkiismeret vizsgálatra, a bűnbánatra, a lelkinapra, önmegtagadás végzésére, a szentségekhez járulásra, és a gyermekekért végzett imára. Ezek olyan eszközök, melyek fontosságát az élet bebizonyította, amit semmilyen más iskola nem biztosít.
Világnézeti kérdésekben a semleges iskola sem semleges. Ha egy tanárnak módjában áll különböző tankönyvek között választani történelem, magyar, vagy etika oktatás területén, akkor választása már világnézetére is visszavezethető. Szinte elkerülhetetlen, hogy egy-egy iskolát ne rázza meg egy haláleset híre, efölött nem lehet elmenni szótlanul. Valamit kell mondani a tanárnak a többi gyerek vigasztalására, vagy megnyugtatására. Hogy mit mondunk, eleve világnézetünktől függő.
Ugyanakkor az eszmények választása is a világnézeti elkötelezettségnek a bizonyítéka. Hiszen nem mindegy az, hogy menő sztárokat, hősöket, értékes embereket, vagy szenteket mutatok fel az ifjúság előtt. Az eszményválasztás a világnézeti elkötelezettségnek a biztos jele. Az iskolák hatékonyságát ma csak a tanulmányi eredményekkel mérik. Ez a valóság egyik oldala csupán. A mögöttünk hagyott század jobb vagy baloldali diktatúráit egyaránt támogatták a kvalifikált értelmiségiek. A tudomány eredményei jóra és rosszra egyaránt használhatók, erkölcsi alapok nélkül nem megy előbbre a világ. Gondoljunk csak korunk nagy technikai vívmányára a számítógépre, minden értéke mellett kártékony szellemi termékeket is továbbít. Már most beszélnek a számítógép okozta lelki bajokról. A tanításban, nevelésben olyan áldozatos emberek kellenek, akik hivatásuknak tekintik az ifjúsággal való foglalkozást. Marczell Mihály, a nagy nevelő mondotta: „nem érvényesül a nevelésben az energiamegmaradás törvénye”. Egy tanító élete elpazarlódik arra, hogy embereket formáljon ki.
Máris visszatérünk a templom gondolatához, ahogy az oltáron elég a gyertya az utolsó cseppig, ugyanígy az igazi tanár élete is eléghet a tanítás munkájában, így tudja kinevelni azokat a nemzedékeket, akik csak az idő múlásával, sokszor a nevelőtanár halála után fogják fel és köszönik meg, amit tőle kaptak.
Az ilyenekre áll Dániel próféta könyvében található szentírási idézet: „akik igazságra oktattak sokakat, ragyogni fognak, mint a csillagok”. Ezért roppant fontos, hogy megőrizzük a kisiskolákat, és élőláncot alkossunk értük, mert ha visszatekintünk magyar történelmünkbe, láthatjuk, hogy legnagyobbjaink sok esetben egy osztatlan kisiskolából kerültek ki; de volt egy karizmatikus tanítójuk, aki csodadolgokat tett velük, talentumaikat felismerte, életével, jó példájával, biztatásával elindította őket a kamatoztatás útján a köz érdekében.
(Az alábbi beszéd elhangzott a Parlementben 2008. febr. 9.-én szombaton 800 magyar pedagógus előtt.)
