Bábel Balázs érsek: Emmausz üzenete
Szent Lukács evangélista írta le a legszebb jézusi példázatot az irgalmas Atyáról.
Vagy ahogy mi ismerjük a Tékozló fiúról, és ugyancsak Õ a legszebb történetet, a Feltámadt Jézus húsvét utáni találkozását a szomorúan bandukoló emmauszi tanítványokkal.
A történet egyszerre reális és szimbolikus, ebből adódóan örök és mindig időszerűsíthető, szinte kortársai lehetünk a Föltámadt Krisztusnak és a tanítványoknak. Három Emmausz nevű helyiségről is tudunk. Ebből is adódik, hogy nemcsak egy konkrét eseménynek, hanem egy lelkileg megélhető Krisztussal való találkozásnak foghatjuk fel ezt az evangéliumi szakaszt, melynek lényege a Feltámadottal való találkozás, de szól az emberi élet útjáról, a hitről, a vendéglátásról, az Ószövetségi jövendölések bizonyító erejéről.
Az úton két - Jézus tágabb köréhez tartozó - tanítvány vánszorgott nagyon leverten, abban a tudatban, hogy minden reménységüknek vége. Az egyiket, Kleofásnak hívták. Eusebius egyházatya szerint rokonságban volt Jézussal, de ez is jó bizonyíték arra, hogy a hithez nem elég a vérrokonság. Senkinek sem elegendő pap, vagy apáca rokonára hivatkozni, amikor saját vallásosságáról van szó. Az úton az ismeretlen Vándor, az elkeseredett hitetlenségük miatt nem volt felismerhető.
Miután Jézus a Szentírás magyarázatában és az Eucharisztiában feltárta önmagát, elkövetkezett az a kegyelmi pillanat, amikor láthatóvá tette önmagát. Goethe írja: „életünk örök érkezés és távozás a találkozás egy pillanat”. De ez a találkozás életre szólóvá válhat. Jézus az Ószövetség jövendölését használja fel, hogy igazolja messiási sorsát. Mindennek be kellett teljesednie. Az Ószövetség csúcspontján az isteni kinyilatkozás áll, amikor Isten bemutatkozik Mózesnek: „Én vagyok aki vagyok, aki Veled vagyok”. A Feltámadt Krisztussal az Isten velünk léte véglegessé vált. Lehetne azt mondani, hogy ez volt az ige liturgia az előkészítés, mivel hogy a hit hallásból ered. A főtémája maga Jézus, az Õ szenvedése, halála és feltámadása, az egész Szentírásnak így válik Jézus mindent megnyitó kulcsává.
Jézus nem elvont tudományossággal magyarázhatott, hanem ott és akkor isteni szívével szólt a szomorú szívűekhez, és ezzel lángra gyújtotta a hitüket. Ezek az apostolok sem voltak hiszékenyek, hiszen hallottak már arról, hogy Jézus megjelent, de zsidó emberek voltak, akik az asszonyok tanúságát nem fogadták el. Ma bármilyen bizonyítékot mondhatunk a fásult lelkűeknek, hivatkozhatunk a jelenésekre, az üres sírra, a jövendölések beteljesülésére, az élő Egyházra, még a turini lepelre is, ez mindaddig hidegen hagyja az embereket, amíg a kegyelem el nem éri a lelküket. De ezért fáradozni is kell. Jézus a jó pásztor szeretetével kísérte az embereket, meghallgatta őket, vigasztalta, majd a legvégén szomorúságukat örömre fordította, de ha ők nem hívják a vacsorára, akkor Jézus nem erőltette volna magát. A hit nem automatikusan alakul ki az emberben, a hitért imádkozni kell, majd pedig hűségesen őrizni.
Az emberi szeretetből fakadó vendéglátás sokkal többé vált, mint egy alkonyati vacsora, az istenélménnyel ajándékozta őket, amit az Eucharisztiában kaptak meg. A szeretet jutalma lehet, az Istennel való találkozás és az üdvösség hite, mert Jézus egy egyszerű vacsorára való meghívást is, egy felülmúlhatatlan ajándékkal viszonzott: örök törvény, hogy Istent a nagylelkűségben nem lehet felülmúlni.
Akkor húsvét vasárnap este volt, és ez is bizonyítja azt, hogy Jézus már nem a szombatot, hanem a vasárnapot tette meg az Úr napjának. Ott az Eucharisztiában történt meg az igazi találkozás, amely semmivel nem helyettesíthető és a földön felül nem múlható. Azoknak is választ ad, akik nem tudják, hogy miért menjenek vasárnap szentmisére, mikor otthonukban is vagy a természetben is imádkozhatnak. Imádkozzanak, de a szentmise mással nem pótolható találkozás, ahol az egyház közössége is ott van. A lángoló szívű apostolok visszatértek a közösségbe.
Külön megjegyzi az evangélista, hogy megjelent Simonnak, mert a mindenkori Egyháznak az élén ott kell állni Péter utódának. Ha a Tékozló fiú történet úgy fogjuk fel, hogy mindannyian tékozlóak vagyunk csak egyikünk elmenőben van a háztól, a másik visszafelé jövőben, ugyanúgy elmondhatjuk, hogy mindannyian emmausziak is. Mindaddig, amíg nem találtunk Istenre addig úgy érezzük, hogy magunkra hagyatva bandukolunk az élet országútján, a világ színes forgataga és örömei ellenére, időnként meglep bennünket egy végtelen szomorúság. Aki találkozott az Úrral, legyőzi fáradtságát, tudatában van annak, hogy még sok megpróbáltatásban lesz része, de az Úr, ahogy ígérte maradandó módon velünk van, még ha el is tűnik lelki szemünk elől. A lélek sötét éjszakája is örömre tud fordulni, mert Jézus nagy ígérete, amit a hegyi beszédben mondott: „Boldogok a szomorúak, majd megvigasztaltattak”, az éppen Õ általa válik valóra, aki szomorúságunkat örömre tudja fordítani már itt a földön is.
