December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2020. december 13. 21:31 | Szerző/forrás: keol.hu

A kiskunság új turisztikai vonzereje lehet a hajtányozás

A kiskunság új turisztikai vonzereje lehet a hajtányozás
A tervek szerint akár már 2021-ben hajtányozhatunk az egykori Kecskeméti Kisvasút vágányain. Egészen pontosan a szépemlékű Bugaci kispöfögő Jakabszállás és Kiskunmajsa közötti szakaszán alakítanák ki azt a turisztikai hajtánypályát, amely a jövőben családi élmények, csapatépítők színtere lehet - tudtuk meg Kékesi Márton ötleggazdától, a MÁV-Start Zrt. járműfejlesztő mérnökétől. (Fotó: Turista Magazin archív)

A szakember régóta foglalkozik az újraélesztés gondolatával, s miután 2018-ban megteremtődött ehhez a jogszabályi háttér, 2019-ben pedig, a tíz éve megszűnt Bugaci Kispöfögő tiszteletére megrendezett nosztalgia programon újra megjelentek a háromkerekű vasúti biciklik és hajtányok a vonalon, új lendületet kapott az ügy. Szerencsére a pálya turisztikai célú hasznosításának gondolata találkozott a MÁV érintett területi és fővárosi vezetőinek elképzeléseivel.

Magyarországon egyébként mindössze Királyréten és Nagybörzsönyben létezik egy-egy hajtányozásra alkalmas rövidebb szakasz, és legközelebb Ausztriában van lehetőség 23 kilométeres pályán hódolni ennek a természetközeli élménynek. Ehhez képest a Kecskeméti Kisvasút nyomvonalán 30, de akár 50 kilométeres hajtány teljesítménytúra útvonal is kialakítható lenne. Ez a hajtányozás híveinek érdeklődését nemzetközi távlatokban is a projektre irányíthatja. Márpedig, ha valóra válik Kékesi Márton elképzelése, miszerint az emberi erővel hajtható és a motoros hajtányok mellett elektromos járműveket is üzembe állítanak, akkor gyakorlatilag kortól függetlenül szinte bárki részesülhet az élményben.

A Jakabszállás és Kiskunmajsa között 2021-ben megvalósuló hajtánypálya a szakember szerint minden szempontból ideális lesz. Nem csak azért, mert a Kiskunsági Nemzeti Park természeti szépségekben bővelkedő tája határolja, de - mint mondja - kifejezetten jó a vonalvezetése, könnyű a beláthatósága, és nagy forgalmú utak sem nagyon keresztezik az útvonalat. A pálya és annak berendezései viszonylag jó állapotban megmaradtak, a hajtányozás megkezdéséig annak műszaki feltételeit kell megteremteni, és gondoskodni a leendő kalandorok teljes biztonságáról. A szakember úgy véli, hogy a Kecskemétet Kiskőrössel és Kiskunmajsával összekötő szakasz az érintett települések számára rengeteg további lehetőséget vet fel a bel- és külföldi turizmus élénkítésére.

Kékesi Mártontól megtudtuk azt is, hogy a hajtányok bérelhetők lesznek, és azok - mint járművek - vezetéséhez oktatáson szükséges részt venni. Itt egyebek mellett a kötelezően betartandó közlekedési szabályokkal kell megismerkedni. Ehhez természetesen előre egyeztetett időpontra lesz szükség.

Hogy pontosan mikortól nyílik meg a hajtányozás lehetősége az említett szakaszon, az még bizonytalan. De addig is a Kiskunsági Hajtánypálya Facebook-oldalán minden információról tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház