Augusztus 15. hétfő, Mária | EUR: 393; USD: 381; CHF: 405
Hírek, események 2022. július 29. 15:32

Petőfi nyomában Kecskeméten

Képgaléria
Petőfi nyomában Kecskeméten
Kecskemét a Petőfi-emlékhelyek egyike, az a város, amelyhez a költő gyermek- és ifjúkorának fontos eseményei kötődnek. Itteni tartózkodásainak helyszínei ma is jól beazonosíthatók. Ezeket járta körbe Székelyné Kőrösi Ilona művelődéstörténész, nyugalmazott főmuzeológus a Katona József Emlékházban megtartott pénteki előadása alkalmával a nagyszámban megjelent hallgatóság társaságában. És utána valóságosan is… (Fotók: Mátyus István)

A Sza­bad­ság téri OTP he­lyén még az 1950-es évek­ben is Kecs­ke­mét egyik emb­le­ma­ti­kus épü­le­te vonta ma­gá­ra a fi­gyel­met: a Be­ret­vás. A 19. szá­zad kö­ze­pén épült szál­lo­da, ét­te­rem és ká­vé­ház a régi Kecs­ke­mét éle­té­nek jel­leg­ze­tes hely­szí­ne volt. Fel­épí­té­se előtt ezen a he­lyen állt Hrúz Mi­hály la­kó­há­za. A Kő­rö­si utca ele­jén el­he­lyez­ke­dő tágas bel­vá­ro­si por­tát és az osz­lo­pos-tor­ná­cos pa­raszt­pol­gá­ri házat 19. szá­za­di áb­rá­zo­lá­sok is meg­örö­kí­tet­ték. Hrúz Mi­hály nagy­ap­ja egyi­ke volt azok­nak a Fel­vi­dék­ről le­köl­tö­ző evan­gé­li­ku­sok­nak, akik a 18. szá­zad­ban Kecs­ke­mé­ten ta­lál­tak vég­le­ges ott­hon­ra. A csa­lád a közös fel­vi­dé­ki fel­me­nők révén ro­kon­ság­ban állt Hrúz Má­ri­á­val, Pe­tő­fi édes­any­já­val. Töb­bek kö­zött ennek a ro­kon­ság­nak és Pet­ro­vics Ist­ván kecs­ke­mé­ti üz­le­ti kap­cso­la­ta­i­nak kö­szön­he­tő, hogy a kis Sán­dor Kecs­ke­mé­ten vé­gez­te elemi is­ko­lai ta­nul­má­nya­it. Kosz­tot és kvár­télyt a ro­ko­nok­nál, Hrúz Mi­hály csa­lád­já­nál ka­pott. A csa­lád­fő módos gazda és az evan­gé­li­kus egy­ház egyik be­fo­lyá­sos vi­lá­gi ve­ze­tő­je volt. Népes csa­lád­já­ból a leg­idő­sebb lány, az akkor 23 éves Er­zsi­ke fog­lal­ko­zott vele leg­töb­bet. A 19. szá­za­di vissza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint ő éne­kel­te neki az akkor di­va­tos mű­dalt, amely­nek ref­rén­jét („Cse­re­bo­gár, sárga cse­re­bo­gár...”) a Szü­lő­föl­de­men című ver­sé­ben is fel­idéz­te a költő.

A kis­di­ák­nak nem kel­lett sokat gya­lo­gol­nia az is­ko­lá­ig, per­cek alatt át­sé­tál­ha­tott az evan­gé­li­ku­sok tel­kén álló épü­let­be. Az evan­gé­li­kus egy­ház is­ko­lá­ja a mai temp­lom ud­va­rán, a kö­ze­li ima­ház mel­lett állt. Az Ybl Mik­lós által ter­ve­zett temp­lo­mot és a Lu­ther-pa­lo­tát a kis­di­ák Pet­ro­vics Sán­dor még nem lát­hat­ta. Az is­ko­la nád­fe­de­les, fe­hér­re me­szelt, egy­sze­rű épü­let volt, bog­lya­ke­men­cé­vel fű­tött egy tan­te­rem­mel, amely­nek három ab­la­ka közül kettő az ud­var­ra, egy pedig egy kis kert­re né­zett. Az is­ko­lá­nak ezek­ben az évek­ben 50-60 ta­nu­ló­ja volt. A hely­szű­ke szük­ség­sze­rű­en ko­e­du­ká­ci­ót ered­mé­nye­zett: fiúk és lá­nyok egy te­rem­ben ta­nul­tak. Az evan­gé­li­ku­sok mel­lett gö­rög­ke­le­ti és zsidó csa­lá­dok is ide já­rat­ták gyer­me­ke­i­ket. A 19. szá­zad végi le­írá­sok még em­lí­tik az akkor már sár­gá­ra fes­tett is­ko­la­épü­le­tet. A Lu­ther-pa­lo­ta épí­té­se és a kör­nye­zet ren­de­zé­se során saj­nos le­bon­tás­ra ke­rült. Helye a ko­ra­be­li tér­ké­pek se­gít­sé­gé­vel pon­to­san be­azo­no­sít­ha­tó. A Sza­bad­ság tér­ről nézve a Lu­ther-közi át­já­ró fö­lött em­lék­táb­la jelzi: e ház he­lyén állt az is­ko­la, ahol Pe­tő­fi a be­tű­ve­tést ta­nul­ta. A táb­lán ol­vas­ha­tó dátum pon­to­sí­tás­ra szo­rul, hi­szen a for­rá­sok alap­ján tud­juk, hogy a kis Pet­ro­vics nem 1830-ig, hanem 1831-ig volt a kecs­ke­mé­ti is­ko­la di­ák­ja.

A Lu­ther köz­ben az Arany János utca felé in­dul­va, a mai temp­lom ud­va­ra és a temp­lom mel­lett ha­lad­va, biz­to­sak le­he­tünk abban, hogy itt, ezen a tel­ken állt az egy­ko­ri ne­ve­ze­tes is­ko­la­épü­let. A temp­lom­ban a szó­szék az, amit még Pe­tő­fi is biz­to­san lá­tott, hi­szen a régi ima­ház­ból vit­ték át az Ybl Mik­lós által ter­ve­zett új épü­let­be. A Pe­tő­fi kecs­ke­mé­ti is­ko­láz­ta­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mo­kat az evan­gé­li­kus egy­ház irat­tá­rá­ban őrzik.

A temp­lom be­já­ra­tá­tól né­hány mé­ter­re, az Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség Arany János utcai épü­le­tén 1984-ben he­lyez­tek el em­lék­táb­lát, amely­nek szö­ve­ge az evan­gé­li­kus egy­ház is­ko­lá­já­ra és Pe­tő­fi 1828-1831 kö­zöt­ti it­te­ni ta­nul­má­nya­i­ra em­lé­kez­tet. Meg­örö­kí­tet­ték Pe­tő­fi ta­ní­tó­já­nak nevét is. Schiffer­de­c­ker (Ha­jó­si) Dá­ni­el 1817-től 1831-ig ve­zet­te az is­ko­lát. Gon­dos, fel­ké­szült, szor­gal­mas, de na­gyon szi­go­rú em­ber­nek tar­tot­ták, aki­nek pá­lyá­ja kez­de­tén az egy­ház­ta­náccsal is meg­gyűlt a baja a gyer­me­kek­kel való „ti­ran­niz­mu­si” bá­nás­mód miatt. Az is­ko­la nö­vek­vő hír­ne­ve, kü­lö­nö­sen a latin nyelv si­ke­res ok­ta­tá­sa azon­ban ha­ma­ro­san fe­led­tet­te ezt a hi­bá­ját. Híres volt szép írá­sá­ról is; a szép­írás­gya­kor­la­tok­hoz – az ak­ko­ri szo­ká­sok­nak meg­fe­le­lő­en – sa­ját­ke­zű­leg írta elő az első sort ta­nít­vá­nya­i­nak. Pe­tő­fi is tőle sa­já­tí­tot­ta el a be­tű­ve­tés szép, kal­li­gra­fi­kus for­má­ját. Könyv­tá­rá­ban ma­gyar, német és latin nyel­vű iro­dal­mi és tör­té­nel­mi mun­kák so­ra­koz­tak, eze­ket az ok­ta­tás­ban is fel­hasz­nál­ta. Schifferdec­ker Dá­ni­el­ről a hi­va­ta­los egy­ház­ta­ná­csi do­ku­men­tu­mok mel­lett abból a vas­kos fü­zet­ből tud­ha­tunk meg leg­töb­bet, amely­be 1822-től kezd­ve fo­lya­ma­to­san be­ír­ta fel­jegy­zé­se­it, s amely az 1960-as évek­ben egy kései ro­ko­na jó­vol­tá­ból ke­rült köz­gyűj­te­mény­be (ma a Bács-Kis­kun Me­gyei Le­vél­tár kecs­ke­mé­ti rész­le­gé­ben őrzik).

A római ka­to­li­kus Fő­plé­bá­nia épü­le­té­nek Arany­ho­mok fe­lő­li ol­da­lán em­lék­táb­la jelzi, hogy a bel­vá­ros­nak ezen a ré­szén állt egy­kor Szi­lády Ká­roly nyom­dász és kiadó nyom­dá­ja és ti­pog­rá­fi­ai mű­he­lye. Szilády Ká­roly Kecs­ke­mét mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­té­nek egyik ki­emel­ke­dő sze­mé­lyi­sé­ge, aki 1841-ben új színt ho­zott a város éle­té­be. Ő volt az első kecs­ke­mé­ti nyom­dász és nyom­da­tu­laj­do­nos, aki kerek három év­ti­ze­dig irá­nyí­tot­ta az al­föl­di me­ző­vá­ros­ban lét­re­ho­zott vál­lal­ko­zá­sát. Te­vé­keny­sé­ge és hír­ne­ve ez idő alatt túl­nőtt a város ha­tá­ra­in, szak­mai kap­cso­la­tai a Kár­pát-me­den­cén túlra is ki­ter­jed­tek. Nyom­dai ira­ta­i­ban Pe­tő­fi Sán­dor neve is meg­ta­lál­ha­tó. Az 1842/43-as szín­há­zi évad­ra szóló Já­ték­szí­ni zseb­nap­tár­ban is ol­vas­ha­tó a ván­dor­szí­nész Pe­tő­fi neve. Pe­tő­fi sze­mé­lye­sen is meg­for­dult a nyom­dá­ban. Szilády vál­lal­ta a köz­ve­tí­tést és a tár­gya­lást a pi­a­ris­ta cen­zor­ral, ami­kor Pe­tő­fi, Jókai Mór és Ács Ká­roly egy közös ver­ses­kö­te­tet sze­ret­tek volna ki­ad­ni. Hogy az en­ge­délyt könnyeb­ben el­nyer­hes­sék, az össze­ál­lí­tás ele­jén he­lyet ka­pott egy ár­tat­lan­nak gon­dolt vers: a Disz­nó­tor­ban. A cen­zor azon­ban éppen ezen bot­rán­ko­zott meg („hogy az ég göm­böc le­gyen és mi abban töl­te­lé­kek?” ) és nem adott en­ge­délyt a ki­adás­ra.

A Malom Cen­ter épü­le­tén Kecs­ke­mét egy­ko­ri szín­há­zi éle­té­ről tu­dó­sí­tó em­lék­táb­la má­so­lat, az ere­de­ti ma a Ka­to­na Jó­zsef Em­lék­ház ud­va­rán ta­lál­ha­tó. A Gaz­da­sá­gi Gőz­ma­lom bon­tá­sa (fel­rob­ban­tá­sa) előtt az Em­lék­táb­la a Ko­ro­na utcai hom­lok­za­ton em­lé­kez­te­tett Kecs­ke­mét mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­té­nek fon­tos hely­szí­né­re és ese­mé­nye­i­re. A Ko­ro­na ká­vé­ház és fo­ga­dó tu­laj­do­no­sa, Ki­rály Sán­dor 1833-tól 1868-ig saját tel­kén te­rem­tett fel­lé­pé­si le­he­tő­sé­get az ide­ér­ke­ző ván­dor­szí­nész tár­su­la­tok és a hely­be­li mű­ked­ve­lők szá­má­ra. 1842-44-ben, kecs­ke­mé­ti fő­is­ko­lás ko­rá­ban Jókai Mór is sze­re­pelt a re­for­má­tus kol­lé­gi­um szín­ját­szó kö­ré­vel. 1843. ja­nu­ár kö­ze­pé­től áp­ri­lis ele­jé­ig Pe­tő­fi Sán­dor is fel­lé­pett a Ko­ro­na színpadán, mint a Szé­kes­fe­hér­vár­ról ér­ke­zett Szabó Jó­zsef-féle tár­su­lat tagja, töb­bek kö­zött Szu­per Ká­roly és Dézsi Zsig­mond – „a vidék Lend­vay­ja” – tár­sa­sá­gá­ban. Az 1843 áp­ri­li­sá­ban Kecs­ke­mé­ten ki­adott Já­ték­szí­ni zseb­könyv­ből tud­juk: a „Bo­ros­tyán” szí­nész­ne­vet el­hagy­va, Kecs­ke­mé­ten már mint „Pe­tő­fi szí­nész úr” sze­re­pelt. Ju­ta­lom­já­té­kul kapta meg a Bo­lond sze­re­pét Shakes­peare Lear ki­rály című da­rab­já­ban. Kecs­ke­mé­ten 1847-ben, ezen a he­lyen ke­rült elő­ször szín­pad­ra a Bánk bán.  

A Pe­tő­fi kul­tusz in­ten­zi­tá­sa, vál­to­zá­sai és hang­sú­lyai 1849-től nap­ja­in­kig jól nyo­mon kö­vet­he­tők. A helyi em­lé­ke­zet és a hi­va­ta­los kul­tusz egyik ma­ra­dan­dó em­lé­ke a kecs­ke­mé­ti vá­ros­há­za fő­hom­lok­za­tán ta­lál­ha­tó em­lék­táb­la. 1948-ban az 1848. már­ci­us 15-ei for­ra­dal­mi ese­mé­nyek meg­ün­nep­lé­sé­re ké­szült a város. A for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc cen­te­ná­ri­u­mi ren­dez­vé­nyei or­szág­szer­te nagy hang­súlyt kap­tak, így Kecs­ke­mé­ten is. Pe­tő­fi Sán­dor em­lé­ké­nek meg­örö­kí­té­sét is ekkor lát­ták ak­tu­á­lis­nak, ennek kö­szön­he­tő­en ke­rült a vá­ros­há­za épü­le­té­re a ma is lát­ha­tó em­lék­táb­la ezzel a szö­veg­gel:

1848. már­ci­us 15-e 100. év­for­du­ló­ján ké­szí­tet­te ezt az em­lék­táb­lát Kecs­ke­mét de­mok­rá­ci­á­ban meg­új­ho­dott népe Pe­tő­fi Sán­dor­nak, a ma­gyar népi for­ra­da­lom köl­tő­jé­nek em­lé­ke­ze­té­re. Ennek a városnak a falai kö­zött volt kis­di­ák, ván­dor­szí­nész, szín­lap­osz­tó, kol­lé­gi­u­mi di­á­kok, Jókai ba­rát­ja, itt írta és se­gí­tett ki­nyom­tat­ni több fe­led­he­tet­len köl­te­mé­nyét, köz­tük a „Jö­ven­dö­lés”-t, amely­nek sza­vai be­tel­je­sed­tek:

„Anyám az álmok nem ha­zud­nak;

Ta­kar­jon bár a szem­fö­dél:

Dicső neve költő fi­ad­nak,

Anyám, soká, örök­kön él”

Az „ideo­ló­gi­ai meg­ala­po­zott­ság” nyil­ván­va­ló: a népi és for­ra­dal­mi költő a ha­ta­lom szá­má­ra fon­tos és vál­lal­ha­tó, a sok­ez­res tömeg előtt a szó­no­kok Pe­tő­fi­ről mint a de­mok­ra­ti­kus Ma­gyar­or­szág elő­hír­nö­ké­ről szól­tak. Pe­tő­fi em­lé­ké­nek meg­örö­kí­té­se azon­ban méltó és meg­ér­de­melt; ko­ráb­ban csak két em­lék­táb­la je­lez­te a kis­di­ák és a ván­dor­szí­nész kecs­ke­mé­ti tar­tóz­ko­dá­sa­it. Az ün­nep­sé­gen a Respublica című verse hang­zott el, az em­lék­táb­la szö­ve­ge azon­ban azt a köl­te­ményt idéz­te, ame­lyet a for­ra­da­lom előtt öt évvel – Kecs­ke­mé­ten írt és kel­te­zett. 1843 már­ci­u­sá­ban Pe­tő­fi Kecs­ke­mé­ten írta több is­mert ver­sét, ame­lyek a Pe­tő­fi-kö­te­tek­ben is ol­vas­ha­tók. A Jö­ven­dö­lés rész­le­té­nek em­lék­táb­lán való meg­örö­kí­té­se jó vá­lasz­tás volt. Pe­tő­fi a közel három hó­na­pos kecs­ke­mé­ti tar­tóz­ko­dás ide­jén már el­in­dult a siker és a hír­név útján, de még nem volt biz­tos abban, hogy a szí­né­szet és a köl­té­szet közül me­lyi­ket vá­laszt­ja. A vers záró sorai – „Anyám, az álmok nem ha­zud­nak” – már egy­ér­tel­mű­en a köl­tői el­hi­va­tott­ság­ról ta­nús­kod­nak.

Pe­tő­fi kecs­ke­mé­ti tar­tóz­ko­dá­sa­i­nak a fen­ti­e­ken kívül még to­váb­bi, jól be­ha­tá­rol­ha­tó hely­szí­nei is­me­re­te­sek, és szá­mos for­rás szól arról is, kik­kel ta­lál­ko­zott, mi­lyen kap­cso­la­tok­ra tett szert és mi­lyen él­mé­nye­ket szer­zett vá­ro­sunk­ban.

 

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!